Deli László-emléktábla

Gyula, Semmelweis utca 1.

Alternatív, helyi címek:Dr. Deli László főorvos emléktáblája

Gyula
Semmelweis utca 1.
A régi belgyógyászati épület első emeletén a kardiológián, falon látható.

Avatás2022. április 14.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2022.07.15. 20:26
Dr. Deli László (Biharnagybajom, 1930– Gyula, 2020), orvos, belgyógyász, kardiológus, egyetemi docens, az egykori Megyei Kórház (Ma Pándy Kálmán) II. sz. Belgyógyászati Osztályának vezetője, majd a kórház főigazgató főorvosa volt. [1]

A főorvos 2020-ban halt meg, két év elteltével domborműves emléktáblát avattak egykori osztályának folyósóján. A csiszolt fehér márványtábla felső harmadán fenn látható, a tenyérnyi bronz plakett. Alatta a név és emlékező szöveg festett vésete, olvasható. Szőke Sándor szobrászművész készítette a domborművet, szignója látható a jobb oldalon.
Ezen a napon avatták fel kiváló kollégájának, Eliz nővérnek az emléktábláját is, láthatjuk a kapcsolt műlapon.
Mindkettőjüket személyesen is ismertem, és tiszteltem.

Avatás: "A Békés Megyei Központi Kórház kardiológiai osztályán avattak fel csütörtökön délután két márványtáblát. Az egyiket dr. Deli László korábbi osztályvezető főorvos, a másikat pedig Sándor Pálné, vagyis Eliz főnővér emlékének szentelték." [2]
Források:
[1] Életrajzi adatok: Gyulai Hírlap online: https://www.gyulaihirlap.hu/134917-in-memoriam-dr-deli-laszlo-
[2] Avatás: https://behir.hu/dr-deli-laszlo-es-sandor-palne-emlekere-avattak-tablat-a-megyei-korhazban
További linkek
Avatási videó: https://www.youtube.com/watch?v=8QPcLfNtBV8&t=374s




Cím alapján hasonló

"Deli László-emléktábla" c. alkotás fotói Gyula településről

Feltöltő
Azonosító
493650
Feltöltve
2022.07.14. 21:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.14. 21:59

"Deli László-emléktábla" c. alkotás fotói Gyula településről

Feltöltő
Azonosító
493647
Feltöltve
2022.07.14. 21:59
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/33 • 6mm • ISO420

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.14. 21:59

"Deli László-emléktábla" c. alkotás fotói Gyula településről

Feltöltő
Azonosító
493649
Feltöltve
2022.07.14. 21:59
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/33 • 6mm • ISO362

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.14. 21:59

"Deli László-emléktábla" c. alkotás fotói Gyula településről

Feltöltő
Azonosító
493648
Feltöltve
2022.07.14. 21:59
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/33 • 6mm • ISO236

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.14. 21:59

"Deli László-emléktábla" c. alkotás fotói Gyula településről

Feltöltő
Azonosító
493651
Feltöltve
2022.07.14. 21:59
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/33 • 6mm • ISO402

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.14. 21:59
Összesen 5 fotó

Műlap története

33 perce
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Deli László-emléktábla" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.