A Szent Antal-kápolna kálváriája

Berzence, Kavulák utca 5.

Alternatív, helyi címek:A kápolnadomb stáció domborművei

Berzence
Kavulák utca 5.
A Szent Antal-kápolnához vezető út két oldalán.

Felállítás2012

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Tóth Kata
2022.07.15. 20:58
Berzence központi fekvésű település Somogy megyében. A főút mellett áll a Szent Kereszt Felmagasztalására szentelt nagytemploma. A községben azonban még két kápolna is van.
A Szent Antal kápolna gyönyörű környezetben, a település szélén, egy dombtetőn áll. A kápolnadomb adottságai és az épület elhelyezkedése szinte kínálták a lehetőséget a kálvária stációk kiépítésére.
A Szent Antal kápolna "egy 1793-ban épült barokk épület. Legfőbb értéke az a Szent Antal kép, amelyet a legenda szerint a török háborúk idején az áradó folyóból fogtak ki a helybéliek. Belépve csodálatosan szép festett faszobrok és festmények fogadják a látogatót. A Páduai Szent Antal búcsú napjainkban is elválaszthatatlanul kapcsolódik a kápolna környezetéhez. A kápolnadombra tizennégy csodálatos stáció dombormű mentén juthatunk föl, melyeket falunk nagyszerű szobrásza, Novográdecz Antal alkotott." [1]
A kápolna bejáratától lefelé haladva jutunk el az elsőtől a hetedik stációig, majd a másik oldalon felfelé a nyolcadik stációtól a tizennegyedikig, amely szintén a kápona bejárata mellett kapott helyet. A domborművek homokkőből készültek, igényes, szép munkák. A stációképek téglából épült, egyszerű oszlopokon állnak, a kálváriát tujasor fogja közre mindkét oldalon.
A kálváriát a falu lakossága társadalmi munkában építette meg három hónap alatt 2012-ben. [2]
Források:
[1] Berzence templomai - http://berzencei.blogspot.com/p/nagytemplom.html
[2] A kálvária létrejöttéről - http://csendhegyek.blogspot.com/2014/03/berzence-kalvaria-h.html

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"A Szent Antal-kápolna kálváriája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
493054
Feltöltve
2022.07.12. 21:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.12. 21:12

"A Szent Antal-kápolna kálváriája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
493004
Feltöltve
2022.07.12. 16:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.12. 16:49

"A Szent Antal-kápolna kálváriája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
493052
Feltöltve
2022.07.12. 21:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/640 • 5.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.12. 21:12

"A Szent Antal-kápolna kálváriája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
493005
Feltöltve
2022.07.12. 16:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 6.6mm • ISO80

493007
Feltöltve
2022.07.12. 16:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • 6.6mm • ISO80

493010

493012
Feltöltve
2022.07.12. 16:54

Tóth Kata 22.07.12. 16:54

493013

493015

493016
Feltöltve
2022.07.12. 16:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/640 • 14.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.12. 16:54

"A Szent Antal-kápolna kálváriája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
493049
Feltöltve
2022.07.12. 21:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

493051

493047
Feltöltve
2022.07.12. 21:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 5.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.12. 21:12

"A Szent Antal-kápolna kálváriája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
493048
Feltöltve
2022.07.12. 21:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/1000 • 18.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.12. 21:12

"A Szent Antal-kápolna kálváriája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
493014
Feltöltve
2022.07.12. 16:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • 6.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.07.12. 16:54

"A Szent Antal-kápolna kálváriája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
493011

493009

493008

493006

Összesen 19 fotó

Műlap története

22.07.15. 20:58
A közösség publikálta Tóth Kata "A Szent Antal-kápolna kálváriája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.