Várostörténeti domborműsorozat

Tiszaújváros, Széchenyi út 2.
További képek a Fotólistában

Tiszaújváros
Széchenyi út 2.
A Derkovits Kulturális Központ homlokzatán látható.

Felállítás2006

TundeK62
2009.05.08. 21:06
A város 2006-ban lett 40 éves. Erre az évfordulóra készült ez a domborműsorozat.
Nem állítom, hogy egyetlen fél nap alatt megismertem volna Tiszaújvárost, de megpróbálok egyenként is a kis képeknek címet adni.
Az ötletet is kiválónak láttam, már fotózás közben is, de igazán elmélyülten csak itthon a képernyőn vettem észre a szépségeket.
Figyeljétek meg, több táblán is visszaköszönnek a városban látható szobrok, köztéri alkotások.
Szerintem igen büszkék lehetnek az ott élők, hogy ilyen környezetet sikerült maguk köré kialakítani.
Előttem már itt van, és látom, hogy alig-alig telt el év, hogy ne avattak volna új alkotást a városban 1966 óta. Talán csak a rendszerváltás körüli évek maradtak ki.
A fotók abban a sorrendben vannak, ahogy a ház bejáratától egyre távolabb mentem.

Blogbejegyzések a műlapról
Tiszaújváros – a volt Leninváros
Tiszaújváros nekem eddig csak egy volt a sok hely közül, ahová nyáron strandra jártunk a gyerekekkel, és egy órán belül odaértünk Debrecenből. A következő napok szoborfeltöltései után remélem másnak is lesz kedve elmenni a városba. Annál is inkább, mert ez volt az egyetlen település az...

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Színház
Kapcsolódó
Fali ivókút

Cím alapján hasonló

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Derkovits Gyula Művelődési Központ
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
17986
Feltöltve
2009.05.07. 22:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.07. 22:42
Derkovits Gyula Művelődési Központ

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Minden kisablak alá jutott egy kerámia dombormű.
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18003
Feltöltve
2009.05.08. 12:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:13
Minden kisablak alá jutott egy kerámia dombormű.

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Az ország 66. városa, az 1966-ban várossá lett Tiszaszederkény
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18004
Évszám
1966
Feltöltve
2009.05.08. 12:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:14
1966
Az ország 66. városa, az 1966-ban várossá lett Tiszaszederkény

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

A ma Tiszaszederkénye, az Óváros
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18005
Feltöltve
2009.05.08. 12:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:15
A ma Tiszaszederkénye, az Óváros

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

A város ipari üzemei
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18006
Feltöltve
2009.05.08. 12:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:16
A város ipari üzemei

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

A város első lakóházai
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18007
Feltöltve
2009.05.08. 12:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:17

Tiszaújvárosban a víz az úr...
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18008

Gyermekintézmények, az előttük álló szoborral
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18009
Feltöltve
2009.05.08. 12:19

TundeK62 09.05.08. 12:19

Egészségügy
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18010

Közintézmények, hivatalok
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18011
Feltöltve
2009.05.08. 12:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:20
Közintézmények, hivatalok

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Kereskedelem, élelmiszerellátás
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18012
Feltöltve
2009.05.08. 12:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:21
Kereskedelem, élelmiszerellátás

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

A művelődés házai
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18013
Feltöltve
2009.05.08. 12:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:26
A művelődés házai

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Magas házak
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18014
Feltöltve
2009.05.08. 12:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:27
Magas házak

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Szobrok, műalkotások, műtárgyak a köztereken
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18016
Feltöltve
2009.05.08. 12:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:28
Szobrok, műalkotások, műtárgyak a köztereken

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Közlekedés
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18017
Feltöltve
2009.05.08. 12:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:29
Közlekedés

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Éttermek, szállodák
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18018
Feltöltve
2009.05.08. 12:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:30
Éttermek, szállodák

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Gondoskodás az idősekről
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18019
Feltöltve
2009.05.08. 12:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:31
Gondoskodás az idősekről

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Szabadidő, sport
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18020
Feltöltve
2009.05.08. 12:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:33
Szabadidő, sport

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Józsa Lajos: Törölköző című szobra
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18021
Feltöltve
2009.05.08. 12:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:34
Józsa Lajos: Törölköző című szobra

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Kereskedelem, áruházak
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18022
Feltöltve
2009.05.08. 12:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:37
Kereskedelem, áruházak

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Hitélet
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18023
Feltöltve
2009.05.08. 12:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:38

Józsa Lajos : Szentháromság szobra
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18024

Kertvárosi házak
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18025
Feltöltve
2009.05.08. 12:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:39
Kertvárosi házak

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

A 40 éves évforduló
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18026
Feltöltve
2009.05.08. 12:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:40
A 40 éves évforduló

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Az utolsó kerámia: az alkotó nevével
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18027
Feltöltve
2009.05.08. 12:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 12:41
Az utolsó kerámia: az alkotó nevével

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
329819
Feltöltve
2018.10.31. 23:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.10.31. 23:43

329815
Feltöltve
2018.10.31. 23:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/1600 • ISO80

329816

329817

329818

524134
Feltöltve
2023.05.03. 13:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/1600 • 6.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.03. 13:37

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
524135
Feltöltve
2023.05.03. 13:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/2000 • 6.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.03. 13:37

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
524136
Feltöltve
2023.05.03. 13:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.03. 13:37

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
524137
Feltöltve
2023.05.03. 13:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.03. 13:38

"Várostörténeti domborműsorozat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
524138
Feltöltve
2023.05.03. 13:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.03. 13:38
Összesen 35 fotó

Műlap története

23.05.03. 13:38
2 új fotót töltöttem a "Várostörténeti domborműsorozat" műlaphoz
23.05.03. 13:37
3 új fotót töltöttem a "Várostörténeti domborműsorozat" műlaphoz
13.05.21. 22:58
A "Várostörténeti domborműsorozat" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.05.08. 21:06
TundeK62 publikálta "Várostörténeti domborműsorozat" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.