Budapest, XV. kerület, Juhos utca 28.

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Kőbe vésett evangélikusok, Magyar evangélikus egyháztörténet

Budapest
XV. kerület, Juhos utca 28.

Avatás2008. november 9.
Készítés1941

Gregersenné Lux Alice (közreműködő)
Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
ocsovai andrás
2022.06.16. 21:59
"Kőbe vésett evangélikusok
Emlékműavató Rákospalotán

A szó szoros értelmében kiemelkedő alkotást avattak fel november 9-én Rákospalotán. Domborművön, pontosabban frízen sorakoznak a magyar evangélikus egyháztörténet nagy alakjai, sok hányattatás után remélhetőleg most már végleges helyükön.

A magyarországi evangélikusság régóta melengetett tervét – hogy Luther Mártonnak szobrot állítson – évszázadokig a Habsburg-uralom, 1917-ben az első világháború, 1927-ben pedig a gazdasági viszonyok hiúsították meg. Egyházunk zsinata végül1937-ben meghozta a döntést: Luther halálának négyszázadik évfordulójára, 1946-ra a Deák téren állítsanak emlékművet a reformátornak. 1938-ban gyűjtést szerveztek, és pályázatot hirdettek.
Hetvennégy pályamű érkezett be, a megbízást Lux Elek szobrászművész nyerte el. Terve szerint a szobrot U alakban fríz vette volna körül, rajta a magyar evangélikus egyháztörténet, illetve a külhoni evangélikusság kiemelkedő alakjaival – összesen huszonnyolccal –,Kossuth Lajostól Berzsenyin át Papp-Váry Elemérnéig.

A szobrász váratlan halála után 1941-ben Gregersen Hugóné Lux Alice folytatta a Luther-szobor és a domborművek elkészítését.

Az emlékmű 1944 tavaszára tervezett felállítását a gyakori légitámadások miatt elhalasztották, 1945 után pedig a politikai viszonyok nem tették lehetővé, hogy a Luther-szobor közterületre kerüljön. Több mint egy évtizeden át raktárban hevert a félig kész szobor és a reliefek, mígnem Keken András javaslatára 1957-ben a Deák téri gyülekezet udvarán állították fel őket. A Luther szobrot az eredeti tervek alapján egész alakossá kiegészítve a reformátor születése ötszázadik évfordulójának, egyben a Lutheránus Világszövetség 1984. évi budapesti világgyűlésének alkalmából állították föl 1983-ban Zuglóban, a teológiai akadémia udvarán.

A szobor ott is maradt, az addig hányatott sorsú reliefeket pedig 2005-ben – Bolla Árpád lelkész javaslatára – a rákospalotai szeretetotthon fogadta be.
Id. dr. Fabiny Tibor egyháztörténész és az Evangélikus Országos Levéltár segítségével azonosították a domborművön ábrázolt alakokat, majd márványtáblára vésték a nevüket. Csupán huszonnégy név szerepel rajta, mivel a fríz két részletét beépítették a Deák téri épület falába, egy további részlet pedig, melyen Petrõczi Kata Szidódnia keresztel egy gyermeket, eltűnt.

A szoborcsoport felállítási munkáit a rákospalotai presbiterek és az egyházközség lelkésze végezték, a költségeket az áldozatkész gyülekezet vállalta. Sok hányattatás után végül a rákospalotai szeretetotthon gyönyörű kertjében, a Kistemplom mögött avatták fel múlt vasárnap az emlékművet. Az ünnepi istentiszteleten Csepregi Zoltán, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora hirdette Isten igéjét, a liturgiában Bátovszky Gábor rákospalotai lelkész, teológushallgatók és a gyülekezet kórusa vettek részt. Az átadóünnepségen Czenthe Miklós, az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója és Reuss András professzor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének vezetője, a Magyarországi Luther Szövetség tiszteletbeli elnöke mondott avatóbeszédet, majd a gyülekezet képviselői megkoszorúzták az emléktáblákat.

Szeverényi Ágnes" [1]

A többszörösen megviselt - hiányos - domborműképet gondozott helyszínen fényképezhettem. Zárt udvarban, kertben, helyszínen történő engedélykérés után.
Források:
[1] Avatás, alkotók, hely, történet. (1. és 3. oldalon.) https://docplayer.hu/5315184-Kobe-vesett-evangelikusok-emlekmuavato-rakospalotan.html
[2] Közreműködők. https://library.hungaricana.hu/hu/view/EvangKozgyulJkv_1947_04_25/?query=luther-szobor%20budapest&pg=65&layout=s




Cím alapján hasonló

"Evangélikusok" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux ElekGregersenné Lux Alice (közreműködő)Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
489526
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2022.06.16. 21:03
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/690 • 7.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.06.16. 21:03
2011. október

"Evangélikusok" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux ElekGregersenné Lux Alice (közreműködő)Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
489527
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2022.06.16. 21:05
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • 7.6mm • ISO197

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.06.16. 21:05
2011. október

"Evangélikusok" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux ElekGregersenné Lux Alice (közreműködő)Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
489528
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2022.06.16. 21:06
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • 7.6mm • ISO182

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.06.16. 21:06
2011. október

"Evangélikusok" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux ElekGregersenné Lux Alice (közreműködő)Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
489529
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2022.06.16. 21:08
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • 7.6mm • ISO180

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.06.16. 21:08
2011. október

"Evangélikusok" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux ElekGregersenné Lux Alice (közreműködő)Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
489530
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2022.06.16. 21:10
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • 7.6mm • ISO182

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.06.16. 21:10
2011. október

"Evangélikusok" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux ElekGregersenné Lux Alice (közreműködő)Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
489531
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2022.06.16. 21:12
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • 7.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.06.16. 21:12
2011. október

"Evangélikusok" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux ElekGregersenné Lux Alice (közreműködő)Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
489532
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2022.06.16. 21:14
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • 7.6mm • ISO142

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.06.16. 21:14
2011. október

"Evangélikusok" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux ElekGregersenné Lux Alice (közreműködő)Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
489533
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2022.06.16. 21:15
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • 7.6mm • ISO158

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.06.16. 21:15
2011. október

"Evangélikusok" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux ElekGregersenné Lux Alice (közreműködő)Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
489534
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2022.06.16. 21:17
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • 7.6mm • ISO170

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.06.16. 21:17
2011. október

"Evangélikusok" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux ElekGregersenné Lux Alice (közreműködő)Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
489535
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2022.06.16. 21:18
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • 7.6mm • ISO196

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.06.16. 21:18
2011. október

"Evangélikusok" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux ElekGregersenné Lux Alice (közreműködő)Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
489536
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2022.06.16. 21:19
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • 7.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.06.16. 21:19
2011. október

"Evangélikusok" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux ElekGregersenné Lux Alice (közreműködő)Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
489537
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2022.06.16. 21:21
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • 7.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.06.16. 21:21
2011. október

"Evangélikusok" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux ElekGregersenné Lux Alice (közreműködő)Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
489538
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2022.06.16. 21:23
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ320/100 • 1/319 • 12.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.06.16. 21:23
2011. október

"Evangélikusok" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux ElekGregersenné Lux Alice (közreműködő)Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
489539
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2022.06.16. 21:24
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ320/100 • 1/391 • 12.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.06.16. 21:24
2011. október

"Evangélikusok" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux ElekGregersenné Lux Alice (közreműködő)Derzsi Gergely (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
489540
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2022.06.16. 21:26
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/282 • 7.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.06.16. 21:26
2011. október
Összesen 15 fotó

Műlap története

22.06.16. 21:59
ocsovai andrás publikálta "Evangélikusok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.