Szigetszentmárton, Kossuth Lajos utca 8.

Szigetszentmárton
Kossuth Lajos utca 8.
A mozaikot a Szent Márton Közösségi Színtér homlokzatán helyezték el.

Avatás2021. november 12.

Molnár József (mozaikkészítő)

ocsovai andrás
2022.05.13. 10:43
A kapcsolt lap mozaikjának fotózása közben hívta fel figyelmem a Polgármester úr, hogy létezik a mozaiknak egy egyszerűbb változata is. E másolattal, annak köztéren történő bemutatásával erősíti a település megbecsülését volt művésze felé, valamint emeli a közösségi helyszín ünnepiességét.
"A testület ugyanezen ülésen megalkotta az új közművelődési rendeletét (7/2021. (X.21.) sz. önk. rendelet), amellyel megfelelhet a hatályos magasabb szintű jogszabályi előírásoknak. A rendelet megalkotásával új és hivatalos elnevezést is kapott helyi kultúrház, amely a Szent Márton Közösségi Szintér lett." [1]

Tovább lapozva Mártoni Fórum 2021 decemberi lapját megtudhatjuk, hogy a település gazdag programú ünnepségsorozattal tartja meg a "Márton hetüket, Márton farsangját" az óvodás korosztálytól kezdve a nemzetiségi közösségekig. A 10. oldalon olvasható:
"2021.11.12-én pénteken délután volt az általános iskola diákjainak műsora, utána a lampionos felvonulás, nyitánya a Kulti előtt zajlott. Felavattuk a homlokzat mozaikmásolatát és kapcsolódva megtartottuk a Szent Márton Közösségi Színtér névadóját" [2]

A falra helyezett kép a kapcsolt lapon látható eredeti alkotás központi elemét jeleníti meg.
Források:
[1] Helyszín. (2. oldal.) http://www.szigetszentmarton.hu/images/letoltes/%C3%9Ajs%C3%A1g/M%C3%A1rtoni%20F%C3%B3rum%202021%2012.pdf

[2] Avatás, időpont. http://www.szigetszentmarton.hu/images/letoltes/%C3%9Ajs%C3%A1g/M%C3%A1rtoni%20F%C3%B3rum%202021%2012.pdf




Cím alapján hasonló

"Szent Márton" c. alkotás fotói Szigetszentmárton településről

Feltöltő
Azonosító
486842
Feltöltve
2022.05.13. 08:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.05.13. 08:23

"Szent Márton" c. alkotás fotói Szigetszentmárton településről

Feltöltő
Azonosító
486846
Feltöltve
2022.05.13. 08:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ36/10 • 1/500 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.05.13. 08:48

"Szent Márton" c. alkotás fotói Szigetszentmárton településről

Feltöltő
Azonosító
486844
Feltöltve
2022.05.13. 08:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/500 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.05.13. 08:30

"Szent Márton" c. alkotás fotói Szigetszentmárton településről

Feltöltő
Azonosító
486845
Feltöltve
2022.05.13. 08:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/500 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.05.13. 08:36

"Szent Márton" c. alkotás fotói Szigetszentmárton településről

Feltöltő
Azonosító
486847
Feltöltve
2022.05.13. 08:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ36/10 • 1/320 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.05.13. 08:53

"Szent Márton" c. alkotás fotói Szigetszentmárton településről

Feltöltő
Azonosító
486851
Feltöltve
2022.05.13. 09:03
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ36/10 • 1/320 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.05.13. 09:03

"Szent Márton" c. alkotás fotói Szigetszentmárton településről

Feltöltő
Azonosító
486848
Feltöltve
2022.05.13. 08:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ45/10 • 1/200 • 14.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.05.13. 08:55

"Szent Márton" c. alkotás fotói Szigetszentmárton településről

Feltöltő
Azonosító
486849
Feltöltve
2022.05.13. 08:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ45/10 • 1/200 • 14.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.05.13. 08:57

"Szent Márton" c. alkotás fotói Szigetszentmárton településről

Feltöltő
Azonosító
486850
Feltöltve
2022.05.13. 08:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ45/10 • 1/200 • 14.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.05.13. 08:59
Összesen 9 fotó

Műlap története

8 órája
ocsovai andrás publikálta "Szent Márton" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.