Hetény (Chotín), Templom utca / Kostolna

Hetény (Chotín)
Templom utca / Kostolna
A református templom közelében, a parkban.

Felállítás2000


Orbán Róbert
2022.05.13. 10:04
2000-ben a Komáromhoz közeli Hetényen egész alakos szobrot állítottak Széchenyi Istvánnak. Azóta a szobor, illetve a körülötte lévő park a településen rendezett Széchenyi emléknapok egyik helyszíne. A mű alkotója Nagy János szobrászművész.[1]

Nagy János 1935-ben Rákosszentmihályon született, a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd Besztercebányán és Nyitrán tanított. Tevékenysége jelentős részben a Duna mentéhez kapcsolódik. Köztéri állnak állnak többek között Búcson, Galántán, Párkányban és Szencen. A Szlovákiai Magyar Képzőművészeti Társaság elnöke volt, a Magyar Művészeti Akadémia is a tagjává választotta. Idős korában Tatán élt. 2021. márciusában halt meg.[2]
Források:
[1] Miriak Ferenc: Széchenyi-emléknap Hetényen - https://felvidek.ma/2017/11/szechenyi-emleknap-hetenyen/
[2] Elhunyt Nagy János felvidéki szobrászművész - https://www.bumm.sk/regio/2021/03/19/elhunyt-nagy-janos-felvideki-szobraszmuvesz



Közös gyűjteményben
Széchenyi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hetény (Chotín)
Feltöltő
Azonosító
486840
Feltöltve
2022.05.13. 08:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/125 • 28.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.05.13. 08:01

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hetény (Chotín)
Feltöltő
Azonosító
486836
Feltöltve
2022.05.13. 07:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/160 • 13mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.05.13. 07:50

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hetény (Chotín)
Feltöltő
Azonosító
486839
Feltöltve
2022.05.13. 08:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.05.13. 08:01

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hetény (Chotín)
Feltöltő
Azonosító
486837
Feltöltve
2022.05.13. 08:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 6.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.05.13. 08:01

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hetény (Chotín)
Feltöltő
Azonosító
486838
Feltöltve
2022.05.13. 08:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 6.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.05.13. 08:01

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hetény (Chotín)
Feltöltő
Azonosító
486841
Feltöltve
2022.05.13. 08:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/250 • 7.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.05.13. 08:01

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hetény (Chotín)
Feltöltő
Azonosító
486835
Feltöltve
2022.05.13. 07:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.05.13. 07:45

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hetény (Chotín)
Feltöltő
Azonosító
486843
Feltöltve
2022.05.13. 08:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 5.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.05.13. 08:26
Összesen 8 fotó

Műlap története

22.11.25. 08:39
A "Széchenyi István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.05.13. 10:04
Orbán Róbert publikálta "Széchenyi István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.