l.-ll. Világháborús emlékmű

Verseg, Templom tér

Alternatív, helyi címek:Turul-emlékmű

Verseg
Templom tér
A főúton áll, egy kovácsoltvas kerítéssel körbevett téren.

Avatás1933. október 8.

Müller Tibor (építész, közreműködő)

Benkő Gabriella Emese
2022.05.13. 13:32
Verseg község Pest megyében, a községen áthaladva láttam meg az emlékművet.

Kis kovácsoltvas kerítéssel körbevett, lépcsős talapzaton áll az obeliszk, melynek tetején nagyméretű turul szobor látható. A madár bronzból készült, széttárja karjait, fejével jobbra néz, karmai között egy szabja látható. Az emlékmű eredetileg az I. világháborúban elhunyt áldozatok emlékére készült, később kiegészítették a második világégésben odaveszett hős katonák névsorával. A szobor alkotóját nem sikerült kiderítenem. Az emlékmű szerepen a Hősi emlék adatbázisban is.

"Verseg: A településről 350 katona vonult a világháborúba, közülük 52-en haltak hősi halált. Vaskerítéssel határolt emlékművüket 1933. október 8-án avatták. A lépcsőzetes alapzatra emelt obeliszk tetejét kitárt szárnyú, harcias, kardot tartó bronz Turulmadár uralja. A hősök névsorát a talpazaton elhelyezett táblára vésték. Az emlékmű, még a tanácsi időkben, a II. világháború áldozatainak neveivel bővült." [1]
Források:
[1] Avatás: Dabas.hu: Pest megye első világháborús emlékművei
https://www.dabas.hu/index.php/onkormanyzat/teb-ertektar/teb-nyilvantartas/3508-pest-megye-elso-vilaghaborus-emlekmuvei
További linkek
Hősi emlék: https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/3365
Magyar hősök: https://www.magyarhosok.hu/verseg/

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"l.-ll. Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Verseg településről

Feltöltő
Azonosító
486548
Feltöltve
2022.05.08. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ20/1 • 1/200 • 18mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.05.08. 21:21

"l.-ll. Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Verseg településről

Feltöltő
Azonosító
486668
Feltöltve
2022.05.10. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ22/1 • 1/200 • 20mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.05.10. 21:21

"l.-ll. Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Verseg településről

Feltöltő
Azonosító
486549
Feltöltve
2022.05.08. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ10/1 • 1/250 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.05.08. 21:21

"l.-ll. Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Verseg településről

Feltöltő
Azonosító
486551
Feltöltve
2022.05.08. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/200 • 55mm • ISO100

486555
Feltöltve
2022.05.08. 21:42
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ10/1 • 1/800 • 80mm • ISO400

Benkő Gabriella Emese 22.05.08. 21:42

486554
Feltöltve
2022.05.08. 21:42
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/640 • 220mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.05.08. 21:42

"l.-ll. Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Verseg településről

Feltöltő
Azonosító
486660
Feltöltve
2022.05.10. 20:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/640 • 160mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.05.10. 20:36

"l.-ll. Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Verseg településről

Feltöltő
Azonosító
486661
Feltöltve
2022.05.10. 20:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ10/1 • 1/1000 • 170mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.05.10. 20:36

"l.-ll. Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Verseg településről

Feltöltő
Azonosító
486552
Feltöltve
2022.05.08. 21:42
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/200 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.05.08. 21:42

"l.-ll. Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Verseg településről

Feltöltő
Azonosító
486663
Feltöltve
2022.05.10. 21:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ10/1 • 1/800 • 80mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.05.10. 21:17

"l.-ll. Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Verseg településről

Feltöltő
Azonosító
486664
Feltöltve
2022.05.10. 21:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/400 • 80mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.05.10. 21:17

"l.-ll. Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Verseg településről

Feltöltő
Azonosító
486666
Feltöltve
2022.05.10. 21:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/125 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.05.10. 21:17

"l.-ll. Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Verseg településről

Feltöltő
Azonosító
486665
Feltöltve
2022.05.10. 21:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/250 • 80mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.05.10. 21:17

"l.-ll. Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Verseg településről

Feltöltő
Azonosító
486659
Feltöltve
2022.05.10. 20:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ10/1 • 1/640 • 80mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.05.10. 20:36

"l.-ll. Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Verseg településről

Feltöltő
Azonosító
486667
Feltöltve
2022.05.10. 21:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/500 • 80mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.05.10. 21:17

"l.-ll. Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Verseg településről

Feltöltő
Azonosító
486662
Feltöltve
2022.05.10. 21:17
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/500 • 255mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.05.10. 21:17
Összesen 16 fotó

Műlap története

4 órája
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "l.-ll. Világháborús emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.