Budapest, VIII. kerület, Orczy út 1.

Állapot: Lebontott

Angol cím:Saint Christopher

A Ludovika kertjében található, a tó északi partjánál állították fel.

Elbontás1949
Avatás1941. november


Göröntsér Vera
2022.05.13. 17:05
A Ludovika akadémia egykor kiterjedt szoborparkkal rendelkezett. Mai cél, hogy az így-, vagy úgy lebontott, a kertből elkerült alkotásokat újra a campus területén tudják, ha szükséges, pótolják. A projekt halad, jó pár alkotás került vissza, őrzik a hagyományt (az érintett lapokat csatolom).
"A Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapítása óta kiemelt cél az egykori Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia hagyományainak őrzése, amelyek közé tartozik az olyan materiális értékvisszahozás, mint a park területén egykor megtalálható szobrok visszaállítása..." A szoborvagyon felmérését, a kapcsolatos célkitűzést, az aktuális helyzetet összegzi az akadémia honlapján talált, az elmúlt év decemberében íródott cikk.[1]
Az egyes fegyvernemek közül a tüzérek védőszentje, Szent Kristóf szobrát, Oláh Sándor alkotását a csónakázó tótól északra helyezték el 1941-ben. Története lényegében ismert, hiszen ma Tápiógyörgyén áll (utód lap). Ennek a szobornak története kapcsán említik az indulást. Már korábban megrendelték az alkotást, de a kivitelezés húzódott. A gipszmodell elkészült, de nemesebb anyagból kiönteni a háborús körülmények miatt nem volt mód. "Szent Kristófnak be kellett érnie az alumínium és az ón ötvözetével, amely kevésbé időtálló, mint a bronz, kivált, ha a szabad ég alatt állítják fel a belőle készített alkotást.... " Itt olvasható az is, hogy a szobrot a háború végén egy belövés megrongálta, amit 1947-ben javítottak. A Rákosi-éra alatt azonban – több szobortársával együtt – száműzötté vált, előbb a tápiósülyi szobortemetőbe került, ahonnan 1986-ban "szabadult", amikor mai helyére helyezték . A helyiek viszont meg is szerették az alkotást, [2] ami Szent Kristófot hagyományosan ábrázolja, amint vállán viszi Jézust a folyón át. Ez lehet az oka, hogy nem az eredeti kerül vissza az egyetem kertjébe, cserébe nemesebb fémből, vagyis bronzból tervezik a reprodukció elkészíttetését. A megvalósulás a közeljövőben várható... [1]
Források:
[1] Helyreáll a Ludovika Szoborgyűjteménye: https://www.uni-nke.hu/hirek/2021/12/23/helyreall-a-ludovika-szoborgyujtemenye
[2] Szent Kristóf szobra megújul (Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. június 22.) Előfizetéses: https://adt.arcanum.com/hu/view/NepszabadsagBP_2000_06/?query=SZO%3D(%22szent%20krist%C3%B3f%22)%20%20szobor%20ludovika&pg=156&layout=s
-- Az avatás híre (Esti Ujság, 1941. november 4), előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/EstiUjsag_1941_11/?query=%22Szent%20Krist%C3%B3f%22%20szobor%20ludovika%20ol%C3%A1h&pg=10&layout=s



Kapcsolódó
Szent László
Kapcsolódó
Buttler János
Kapcsolódó
Szent Borbála
Kapcsolódó
Szent Kristóf

Cím alapján hasonló

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486808
Forrás
Tolnai Világlapja, 1941. október-december 1941. november 19 . (előfiz.) https://adt.arcanum.com/hu/view/TolnaiVilaglapja_1941_04/?query=SZO%3D(%22szent%20krist%C3%B3f%22)%20%20szobor%20ludovika&pg=201&layout=s
Évszám
1941
Feltöltve
2022.05.12. 20:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 20:13
1941, Archív felvétel

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

A kép részlete
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
486809
Forrás
Tolnai Világlapja, 1941. október-december 1941. november 19 . (előfiz.) https://adt.arcanum.com/hu/view/TolnaiVilaglapja_1941_04/?query=SZO%3D(%22szent%20krist%C3%B3f%22)%20%20szobor%20ludovika&pg=201&layout=s
Évszám
1941
Feltöltve
2022.05.12. 20:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.12. 20:13
1941, Archív felvétel
A kép részlete
Összesen 2 fotó

Műlap története

22.05.13. 17:05
Göröntsér Vera publikálta "Szent Kristóf" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.