A nyolc boldogság fái üvegablakok II.

Budapest, II. kerület, Széher út 73.

Budapest
II. kerület, Széher út 73.
Szűz Mária az Egyház Anyja kápolnájában.

Avatás2020. augusztus 29.

Atlasz Gábor (festőművész)
Sós Károly (üvegművész, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Dénes Ildikó
2022.02.20. 17:43
Az üvegablakok a Szent Ferenc kórház Szűz Mária az Egyház Anyja kápolnájában vannak.
Atlasz Gábor tervei alapján Sós Károly kivitelezésében készültek el a nyolc boldogság fáit megjelenítő üvegablakok. Michael August Blume apostoli nuncius 2020 augusztus 29-én áldotta meg az üvegablakokat és a kórház kertjében felállított Corpus-t. [1]

2021 februárjában Michael August Blume apostoli nuncius megáldotta a festőművész keresztutat bemutató alkotását. [2] A nyolc boldogság üvegképei a keresztúti stációk között vannak, mely az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció nővéreinek ötlete volt, akik ott szolgálnak a kórházban. [3]
Többször mentem el fotózni. Napsütésben, borús időben, fotóztam fényképezőgéppel, okos telefonnal. Nem volt könnyű dolgom. Nehéz volt egyszerre a maratott szöveget és a festett részt úgy fotózni, hogy minden jól látszódjon. Más színűek lettek a képek fényképezőgéppel és mobillal. Más színűek a képek a kápolna jobb oldalán levő ablakokról, ahol az üvegablakok egy épületre néznek, mint a bal oldaliak, ahol az ablakok udvarra, fákra nyílnak. Mások a színek napsütésben, akkor árnyékok is vannak és mások a színek borús időben.

Jézus tanítása: A nyolc boldogság
„A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket:
1. Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa
2. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.
3. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.
4. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.
5. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.
6. Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.
7. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.
8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. (Mt 5,1-10).” [4]

Az üvegablakokon a nyolc boldogság egyes tanításaihoz társított szentföldi növények, fák láthatóak.
A flamand St-Omeri Lambert kanonok 1120 körül írt Liber floridus (‘A virágok könyve’) c. művében található Jézus nyolc boldogságról szóló tanításának nyolc fával történő megjelenítése. Ezek a fák a cédrus, ciprus, pálma, rózsa, olajfa, platán, terebint és szőlő. [5]

A nyolc boldogság tanításainak sorrendjében az üvegablakok bal oldalon az oltár felől kezdődnek. Bal oldalon van négy üvegablak a cédrus, ciprus, pálma, rózsa ábrázolásával, és a jobb oldalon folytatódik a sor az oltár felé: olajfa, platán, terebint és szőlő ábrázolásával.
A leírásban sok az idézet, mert felesleges lenne saját szavakat használni a korrekt kifejezések helyett.

5. üvegablak- a tanítás: „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.” A növény neve: V. Olajfa (lat. Olea europaea)
„A Noéhoz visszatérő galamb csőrében tartott olajág nemcsak az esőzések végét és az élet újraindulását jelentette, hanem a Teremtő újabb békekötését is az emberrel……Az Ószövetség további leírásai alapján az áldás, a bölcsesség (tudás fája), a kegyelem és az Istenbe vetett bizalom jelképe az olajfa. A virágzó olajfa az Istentől megáldott igaz ember képe, de olajfák szimbolizálják Isten fölkentjeit is, a királyt és a főpapot, akik Zakariás könyvének ötödik látomásában olajjal látják el a menórát, tehát közvetítik Isten áldását… Jézus az Olajfák hegyén készül halálára, itt fogják el a tavaszi virágnyílás idején, hogy kipréselt vére legyen számunkra megújuló életünk tápláló tavaszi olaja….. Jézust legtöbbször két olajfa között ábrázolták…. Az Olajfák hegyén helyezték sírba Mária testét is. Elszenderedése előtt három nappal a hegyen imádkozva tudta meg halálának közeledtét” [5]

6. üvegablak - a tanítás: „Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.” A növény neve VI. Platán (lat. Platanus orientalis)
A platánt „A görög-római kultúrában szent faként tisztelték…..Izrael népe számára az Úr irgalmát és hűségét, törvényeinek erköcsi nagyságát jelképezte a platánfa.” [5]

7. üvegablak - a tanítás: „Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.” A növény neve VII. Terebint (lat. Pistacia palestinae vagy Pistacia atlantica)
„A terebintfa tökéletes formája miatt ősidők óta a hatalommal megalapozott biztonság jelképe. Hosszú életkora a tölgyhöz hasonlóan az örökkévalóságot szimbolizálta a közel-keleti pogány vallásokban. Kicsi, ehető, édeskés magja az ókorban mindennapi táplálék volt.” [5]

8. üvegablak - a tanítás: „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa." (Mt 5,1-10). A növény neve: VIII. Szőlő (lat. Vitis vinifera)
„A szőlő a legrégibb és legelterjedtebb termesztett növények egyike. Már az óbabiloniak „az élet füvének” nevezték. Őshazája Örményország volt….A szőlő a jólét, a bőség, az áldás, az öröm szimbóluma, az élet jelképe. Az örmény szőlőindás keresztmotívum a feltámadásra utal. Az örményországi Van-tó szigetén épült Szent Kereszt templom külsején végigfutó szőlőinda-fríz életfa jelentéssel bír, a világot szimbolizálja…
A Számok könyvében a Kánaánba küldött hírszerzők egy hatalmas szőlőfürttel, gránátalmával és fügével tértek vissza, ezekkel a termésekkel és jelképekkel igazolva az Ígéret földjének gazdagságát….A dús szőlőtőke tehát Izrael szimbóluma, a címerében is szőlőfürt szerepel. A fürt nélküli szőlőtő az izraeli nép szimbóluma, a fürtös szőlőtő pedig Jézus Krisztusé, aki az Újszövetségben önmagát igaz szőlőtőnek nevezi.
Az ikonográfiában Krisztust jelképező szőlőtő és szőlőfürtök a vérét ontó Megváltó keresztáldozatát jelképező gyakori motívumok. A 15-17. századi misztikus szőlőprés ábrázolások Jézus önfeláldozását fejezik ki. Piros vérével tisztít meg bennünket bűneinktől…
A felnőtt Jézus kezében tartott szőlőfürt az Utolsó vacsorára utal.” [5]

Köszönöm az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció vezetésének, és a Szent Ferenc kórháznak, hogy az üvegablakokat ismertethettem.
Források:
[1] Felszentelés https://www.magyarkurir.hu/hirek/krisztus-halalaval-minket-emel-fel-papai-nuncius-aldotta-meg-szent-ferenc-korhaz-uj-mualkotasait
[2] Megáldás https://www.magyarkurir.hu/hazai/megaldottak-betegek-vilagnapjan-budapesti-szent-ferenc-korhaz-uj-keresztutjat
[3] Üvegablakok helye https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-szeretet-es-feny-krisztus-ma-is-itt-van-szivunkben-beszelgetes-atlasz-gabor-festomuvesszel
[4] A nyolc boldogság https://katolikus.hu/lelkiseg/lelkiseg-33
[5] A nyolc boldogság fái https://imrikzsofia.hu/a-nyolc-boldogsag-fai




Cím alapján hasonló

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477968
Feltöltve
2022.02.20. 17:28
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/40 • 2.3mm • ISO507

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:28

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477969
Feltöltve
2022.02.20. 17:28
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/120 • 4.8mm • ISO170

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:28

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477970
Feltöltve
2022.02.20. 17:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:28

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477971
Feltöltve
2022.02.20. 17:28
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/120 • 4.8mm • ISO128

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:28

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

olajfa
Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477972
Feltöltve
2022.02.20. 17:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/30 • 12.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:28
olajfa

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

olajfa
Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477973
Feltöltve
2022.02.20. 17:28
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/287 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:28
olajfa

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

olajfa
Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477974
Feltöltve
2022.02.20. 17:28
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/120 • 4.8mm • ISO257

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:28
olajfa

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

platán
Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477975
Feltöltve
2022.02.20. 17:28
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/526 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:28
platán

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

platán
Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477976
Feltöltve
2022.02.20. 17:29
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/434 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:29
platán

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

platán
Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477977
Feltöltve
2022.02.20. 17:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/30 • 10.7mm • ISO110

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:29
platán

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

terebint
Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477978
Feltöltve
2022.02.20. 17:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/50 • 26.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:29
terebint

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

terebint
Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477979
Feltöltve
2022.02.20. 17:29
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/488 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:29
terebint

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

terebint
Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477980
Feltöltve
2022.02.20. 17:29
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/270 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:29
terebint

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

szőlő
Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477981
Feltöltve
2022.02.20. 17:29
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/120 • 2.3mm • ISO115

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:29
szőlő

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

szőlő
Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477982
Feltöltve
2022.02.20. 17:29
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/174 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:29
szőlő

"A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. alkotás fotói

szőlő
Alkotó
Atlasz Gábor (festőművész)Sós Károly (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477983
Feltöltve
2022.02.20. 17:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/30 • 9.8mm • ISO110

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.20. 17:29
szőlő
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.02.20. 17:43
Dénes Ildikó publikálta "A nyolc boldogság fái üvegablakok II." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.