A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei

Balmazújváros, Kastélykert utca 1.-3.
További képek a Fotólistában

Balmazújváros
Kastélykert utca 1.-3.
A Kamilla Gyógyfürdő bejárata alatti támfalon.

Avatás2012. június 29.

Rácz József (festőművész)

Hőgye Lajos Tibor
2022.01.06. 15:45
A balmazújvárosi egykori kastélykertben már 1951-ben megnyílt egy strandfürdő, amelyet 2010-től nagyszabású projektben bővítettek egy színvonalas fedett élmény-és gyógyfürdővel. A létesítmény átadása 2012. június 29-én történt, ekkorra már elkészült az a nagyméretű kültéri falfestmény, amely a fürdő szolgáltatásait volt hivatott bemutatni kedvcsinálónak.[1] A falfestmény alkotójáról Pozsonyi József nyugalmazott múzeumigazgató tudott felvilágosítással szolgálni: Rácz József, a Veres Péter Gimnázium rajztanára készítette tanítványi segítségével a színes, kamillákkal övezett falfesményt.[2] Sajnos az évek alatt a támfal elé ültetett bokrok és cserjék megnőttek és jócskán eltakarják ezt a színes seccót. Láthatunk rajta, gyerekeket homokozni, vízbe ugrálni, felnőtteket fürdőzni, dögönyöző vízfolyás vagy masszázs közben gyógyulni vagy napozni is.
Források:
[1] A Fürdőbővítésről, avatásról: https://www.balmazujvaros.hu/strandprojekt
[2] Az információt köszönöm Pozsonyi Józsefnek.
További linkek
A fürdő honlapja: https://www.kamillafurdo.com/

Cím alapján hasonló

"A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Rácz József (festőművész)
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
471921
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2021.12.20. 14:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/160 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.12.20. 14:22
2012. június

"A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Rácz József (festőművész)
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
471922
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2021.12.20. 14:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/250 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.12.20. 14:23
2012. június

"A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Rácz József (festőművész)
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
471923
Feltöltve
2021.12.20. 14:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.12.20. 14:24

"A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Rácz József (festőművész)
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
471924
Feltöltve
2021.12.20. 14:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

471925
Feltöltve
2021.12.20. 14:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.12.20. 14:24

"A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Rácz József (festőművész)
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
471926
Feltöltve
2021.12.20. 14:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO160

471928
Feltöltve
2021.12.20. 14:27

Hőgye Lajos Tibor 21.12.20. 14:27

471929
Feltöltve
2021.12.20. 14:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.12.20. 14:27

"A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Rácz József (festőművész)
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
471930

471931
Feltöltve
2021.12.20. 14:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

471936
Feltöltve
2021.12.20. 14:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.12.20. 14:28

"A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Rácz József (festőművész)
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
471937

471938
Feltöltve
2021.12.20. 14:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/60 • 9.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.12.20. 14:28

"A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Rácz József (festőművész)
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
471939
Feltöltve
2021.12.20. 14:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ48/10 • 1/60 • 15mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.12.20. 14:28

"A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Rácz József (festőművész)
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
471940
Feltöltve
2021.12.20. 14:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.12.20. 14:29

471941
Feltöltve
2021.12.20. 14:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.12.20. 14:29

"A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Rácz József (festőművész)
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
471942
Feltöltve
2021.12.20. 14:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/60 • 9.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.12.20. 14:29

"A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Rácz József (festőművész)
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
471943

471944

477198
Feltöltve
2022.02.14. 09:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ50/10 • 1/250 • 17.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.02.14. 09:43

"A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Rácz József (festőművész)
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
477199
Feltöltve
2022.02.14. 09:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ38/10 • 1/160 • 7.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.02.14. 09:43

"A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Rácz József (festőművész)
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
477200
Feltöltve
2022.02.14. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ38/10 • 1/200 • 7.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.02.14. 09:44

477201

553308
Feltöltve
2024.02.14. 08:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.02.14. 08:06

"A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Rácz József (festőművész)
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
553309
Feltöltve
2024.02.14. 08:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.02.14. 08:07

553310

553311

553312

553313

553314

553315
Feltöltve
2024.02.14. 08:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.02.14. 08:07
Összesen 31 fotó

Műlap története

22 perce
3 új fotót töltöttem az "A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" műlaphoz
22 perce
4 új fotót töltöttem az "A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" műlaphoz
23 perce
1 új fotót töltöttem az "A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" műlaphoz
22.02.14. 09:44
2 új fotót töltöttem az "A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" műlaphoz
22.02.14. 09:43
2 új fotót töltöttem az "A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" műlaphoz
22.01.06. 15:45
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "A Kamilla Gyógyfürdő falfestményei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.