Köveskál, Fő utca 10.

Köveskál
Fő utca 10.
A Vendégház mellett balra tartva, a hátsó bejárattól balra lévő területen.

Elbontás2022. június
Felállítás2021. június 17.
Készítés2020

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2022.01.05. 18:04
A Káli Art-Park gyűjtése év, mint év kortárs művészeti alkotások pályáztatása révén jön létre. A felfedezés a Proxemika című alkotás révén történt, az ide vezetett utat leírtam más lapokon. Rákérdezve tudtam meg, hogy éppen Köveskálon áll – a zsűrizésen túl , a megnyitóra várva, vagyis bekerült a kiállítandó alkotások közé. Elvezetett a Káli Art-Parkhoz, vagyis az itt látható további tizenkettőhöz is.

A szoborpark háttere szinte egyedülálló, de sajnos, a részletezés "nem fér belénk". Röviden mégis: az itt működő hotel, ill. tulajdonosai biztosítják a feltételeket, a helyet, a lehetőséget. A virágoskertben gondos zsűrizés után (zsűritagokat ld. a forrásban) kerültek felállításra az idei legjobbnak ítélt 13 kiválasztott (26 pályamű közül). "Ők" egy évig maradnak, ill. a nyertes szobor viszi tovább az év "hírét", helye végleges.[1]
A honlapon lévő "Visszhang" menü alatt a kezdeményezés kapcsán megjelent jelzéseket gyűjtötték össze. A reakció figyelemreméltó. Ebből egy adhatja a címszavakat: "Szobrászat, értékmegőrzés, magánmecenatúra a Káli Art-parkban".[2]

Az alkotó szavai, műleírás a 2020-ban készült alkotásról: "Rekeszjárat című munkámban próbáltam egy végsőkig letisztult geometriai formanyelv tolmácsolásában, egylélegzetű téri volument létrehozni. Inkább tűnik útjelzőnek, mintsem, hogy partikuláris tartalmi vonatkozásokat feszegessen. Az útbaigazítás, iránymutatás szándékának radikalizmusa tükröződik vissza a minimalista törekvésben. Ez a munka nem az érzelmi személyesség csatornáján keresztül kíván kommunikálni. Ugyanakkor rendkívül bátran és érzékenyen próbálom lereagálni a tér adta kihívásokat, elementáris erővel próbálom szervezni, s formálni is azt. A szobrászat alapképleteinek modalitásában, a tömeg és tér egymásba hatolásának felfokozott és demonstratív dinamizmusa jön létre."[3]
Források:
[1] A Káli Art-Parkról: https://www.kaliartpark.hu/rolunk
[2] Címszavak a KAP-hoz: https://jazzy.hu/szobraszat-ertekmegorzes-maganmecenatura-a-kali-art-parkban/
[3] Alkotó információi a Káli Art-Park honlapján: https://www.kaliartpark.hu/item/kecso-kristof

Kapcsolódó
Dichotómia
Kapcsolódó
Rekeszjárat
Tagi gyűjteményben
Káli Art-Park 2021

Cím alapján hasonló

"Rekeszjárat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
473419
Fotózva
2021. június
Feltöltve
2022.01.05. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.05. 11:30
2021. június

"Rekeszjárat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
473420
Fotózva
2021. június
Feltöltve
2022.01.05. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.5mm • ISO80

473431
Fotózva
2021. június
Feltöltve
2022.01.05. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.7mm • ISO80

Göröntsér Vera 22.01.05. 11:31
2021. június

"Rekeszjárat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
473421

473422
Fotózva
2021. június
Feltöltve
2022.01.05. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.05. 11:30
2021. június

"Rekeszjárat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
473423
Fotózva
2021. június
Feltöltve
2022.01.05. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • 7.1mm • ISO80

473425
Fotózva
2021. június
Feltöltve
2022.01.05. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.05. 11:30
2021. június

"Rekeszjárat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
473426
Fotózva
2021. június
Feltöltve
2022.01.05. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.05. 11:31
2021. június

"Rekeszjárat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
473427
Fotózva
2021. június
Feltöltve
2022.01.05. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.05. 11:31
2021. június

"Rekeszjárat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
473428
Fotózva
2021. június
Feltöltve
2022.01.05. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 7.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.05. 11:31
2021. június

"Rekeszjárat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
473424
Fotózva
2021. június
Feltöltve
2022.01.05. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 7.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.05. 11:30
2021. június

"Rekeszjárat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
473429
Fotózva
2021. június
Feltöltve
2022.01.05. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.05. 11:31
2021. június

"Rekeszjárat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
473430

473432

473433
Fotózva
2021. június
Feltöltve
2022.01.05. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.05. 11:31
2021. június

"Rekeszjárat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
473457
Feltöltve
2022.01.05. 18:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.01.05. 18:58

"Rekeszjárat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
473458
Feltöltve
2022.01.05. 18:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/250 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.01.05. 18:58

"Rekeszjárat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
473459

473460
Feltöltve
2022.01.05. 18:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/320 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.01.05. 18:58

"Rekeszjárat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
473461
Feltöltve
2022.01.05. 18:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/320 • 12.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.01.05. 18:58
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.01.05. 18:58
1 új fotót töltöttem a "Rekeszjárat" műlaphoz

22.01.05. 18:04
Göröntsér Vera publikálta "Rekeszjárat" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.