Budapest, XII. kerület, Budakeszi út 48.

Angol cím:Temple Menorah

Budapest
XII. kerület, Budakeszi út 48.
A Lauder iskola főépületében, az aulában.

Felállítás1990


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2021.11.29. 17:45
A Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola 1990-ben nyitott meg. Az első elkészült épület volt a mai főépület, itt található az iskola közösségének találkozó helye, az aulában tartják az ünnepeket, nagyobb eseményeket. A helység összhatásában szakrális jelleget mutat, aminek az az oka, hogy volt ilyen terv is. Amikor azonban végleges lett, hogy itt az iskola fog működni, maradt közösségi hely.[1]
A bejárattal szemben, kb. az emelet szintjén, kék függönyök (és sajnálatosan szembe sütő fények) előtt egy óriási, hatágú menórát helyeztek el. Hogy milyennek is kell lennie a menórának, több megközelítésben olvasható a 2. forrásban. Ami közös, a Menóra központi ágától elágazik hat, ill. 3-3 ág, "a meggyújtandó olajat tartalmazó csészécskék mind a központi ág és rajta a központi csészécske felé néznek". Eközben mindezeknek a központi, a legfontosabb ág felé kellett mutatniuk." Ennek sokrétű értelmezése is található u.ott.[2]
A műlap aktualitását, ami Advent első vasárnapján íródott, erősíti egy egybeesés. Sokak ekkor az első gyertyát gyújtják a koszorún, Karácsony ünnepére készülődve. Kivételes (bár nem egyedülálló), hogy ez a nap most egybe esik a zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepe, a Hanuka kezdetével. A "felszentelést, felavatást" jelentő ünnep "a kiszlév hónap 25-én" veszi kezdetét, ami idén november 28-ával azonos. A nyolc napos ünnep során nyolc gyertyát gyújtanak. Ennek két hagyománya van, de a gyakorlat szerint általában naponta eggyel többet gyújtanak. Az ehhez szükséges kellék a "hanukai menóra", aminek nyolc + egy ága van.[4]
Az aulában elhelyezett Menóra azonban láthatóan és alapvetően különbözik az eredeti Menórától, a zsidóság legismertebb szimbólumától. A "gyertyatartó" ágainak levelei vannak, kérges törzsén egy hatágú csillag (az identitás szimbóluma), míg alul szerteágazó gyökerek.
Úgy gondolom, szép és beszédes megfogalmazása a gyökereihez visszataláló, egyben gyökereit újrakereső közösségnek. A gyökerek a kapaszkodást biztosítják, ugyanakkor a hovatartozást, a felvállalást, az elkötelezettséget jelentik, így nem véletlen, hogy ez a motívum jelenik meg az iskola logójában is.
Források:
[1] Általános infó-k, alkotók: Kísérőm információi.
http://www.zsido.com/zsido-hitelet-vallas-szokasok-rabbi/zsido-jelkepek/menora
[2] Menóra: https://zsido.com/fejezetek/behaalotcha-a-menora-egi-megfeleloje/
[3] Hanuka: https://zsido.com/mit-jelent-az-a-szo-hogy-hanuka/
[4] Hanukia: https://zsido.com/az-unnep-kellekei-hanukia/



Kapcsolódó
"Katikút"

Cím alapján hasonló

"Menóra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468268
Feltöltve
2021.11.14. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 16:50

"Menóra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468278
Feltöltve
2021.11.14. 16:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/60 • 6.7mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 16:51

"Menóra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468270
Feltöltve
2021.11.14. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 16.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 16:50

"Menóra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468271
Feltöltve
2021.11.14. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 32.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 16:50

"Menóra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468273
Feltöltve
2021.11.14. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 16:50

"Menóra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468272
Feltöltve
2021.11.14. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 87.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 16:50

"Menóra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468276
Feltöltve
2021.11.14. 16:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 16:51

"Menóra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468275
Feltöltve
2021.11.14. 16:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/160 • 6.5mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 16:51

"Menóra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468274
Feltöltve
2021.11.14. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 12.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 16:50

"Menóra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468277
Feltöltve
2021.11.14. 16:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 9.5mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 16:51

"Menóra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468279
Feltöltve
2021.11.14. 16:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 7.5mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 16:51

"Menóra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468280
Feltöltve
2021.11.14. 16:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.3mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 16:51
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.11.29. 17:45
Göröntsér Vera publikálta "Menóra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.