Mallász Gitta emlékére

Budapest, XII. kerület, Budakeszi út 48.

Budapest
XII. kerület, Budakeszi út 48.
A Lauder Javne iskola udvarán, a Katikút-tal szemközt.

Felállítás2014

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2021.10.27. 17:04
Amikor a Lauder Javne iskolában jártam, célzottan Paulikovics művei között szereplő alkotást/alkotásokat kerestem. Nagy öröm volt, hogy kísérőm több, igen értékes alkotást is megmutatott. Ilyen ez az "emlék" is, amiről helyben azt az információt kaptam, alkotója Balla Margit – mint megtudtam az iskola tanára. Újabb öröm, ezt az infót, a felállítás évét is sikerült "írott" formában is megtalálni.[1]
Mallász Gitta (1907–1992) – tanulmányai révén iparművész, grafikus – a zsidók üldözése idején száznál is több zsidót mentett meg. Tanulmányai kapcsán ismerkedett meg barátaival, akik közéjük tartoztak és szerette volna őket a gettóból kimenteni. Ezzel indult zsidómentő útja.
Budaligeten, az ún. Katalin-villában, a mai Lauder Javne iskola, ill. óvoda helyén működő üzemben "hadiipari felügyelői" munkát vállalt. Célja, barátai megmentése volt. 1944 végén a nyilasok "a varrodában bújtatott zsidókért jöttek", de többségüket sikerült SS-tisztek segítségével megmenteni. Sajnálatos módon saját barátait, Hannát és Lilit nem sikerült, deportálták őket, Ravensbrückben elpusztultak. Harmadik barátjuk, József, a munkaszolgálat során halt meg.
"A Világ Igaza emlékérem az Izrael állam általi legmagasabb kitüntetés, amelyet olyan nem zsidók kaphatnak meg, akik a II. világháború alatt zsidók életét mentették meg."[2] 2020: 27 712 "Igazak"-ból 869 magyar.[3] Mallász Gitta a kitüntetést posztumusz 2015-ben kapta meg.[2] Mindezek kapcsán értékelő összefoglalót olvashatunk a zsidó népirtásról, a "visszafordíthatatlan folyamat"-ról, felelőseiről u.itt.
Mallász Gitta Franciaországban (majd a fordítások révén más országokban is) ismertté vált, miután megírta "Az angyal válaszol" című művét. A könyv a második világháború idején született. Elpusztult barátainak történetét rögzíti, érzéseiket, "...egy különös erő hatása alatt, egy angyallal folytatott, illetve lejegyzett 88 beszélgetését tartalmazza." Így nincs konkrét szerző, "csak" lejegyezte ezeket. [2]
Gitta a háború után egy ideig grafikusként dolgozott. 1960-ban Franciaországba ment, de nem jött vissza. Férjhez ment – eleinte névleg, de később mégis szerelem lett.[1] A barátairól szóló könyv megírása azonban fontos tényező volt Gitta életében. "...az vezérelte, hogy az "angyalkönyv" pozitív tanításait továbbadja."[2]
A történetre és a könyvre alapozva írta meg Pataki Éva azt a monodrámát (részletesebb bemutatását ld. az adalék linken), amit először a Lauderben mutattak be, de több helyen játsszák már: "...mementó arról, miként lehet az emberséget és a szeretetet megőrizni gyilkos korokban is."[1]
Források:
[1] Dicsőség a bátraknak; történet, életút, film, szobor, alkotó: https://zsidotarsadalom.wordpress.com/2015/01/10/168-ora-dicsoseg-a-batraknak/
[2] A Világ Igaza elismerést adományozták Mallász Gittának: https://mazsihisz.hu/hirek-a-zsido-vilagbol/mazsihisz-hirek/vilag-igaza-elismerest-adomanyoztak-mallasz-gittanak
[3] Világ Igaza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vil%C3%A1g_Igaza
További linkek
Amikor meghalnak az angyalok (monodráma): https://www.jegy.hu/program/amikor-meghalnak-az-angyalok-63321

Kapcsolódó
"Katikút"
Kapcsolódó
Menóra

Cím alapján hasonló

"Mallász Gitta emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464110
Feltöltve
2021.10.24. 18:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 18:06

"Mallász Gitta emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464502
Feltöltve
2021.10.27. 17:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 16.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.27. 17:50

"Mallász Gitta emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464131
Feltöltve
2021.10.24. 18:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 32.5mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 18:07

"Mallász Gitta emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464130
Feltöltve
2021.10.24. 18:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 18:07

"Mallász Gitta emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464114
Feltöltve
2021.10.24. 18:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 18:06

"Mallász Gitta emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464116
Feltöltve
2021.10.24. 18:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 18:06

"Mallász Gitta emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464113

464115
Feltöltve
2021.10.24. 18:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 13.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 18:06

"Mallász Gitta emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464129
Feltöltve
2021.10.24. 18:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.5mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 18:07

"Mallász Gitta emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464132
Feltöltve
2021.10.24. 18:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 18:07

"Mallász Gitta emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464112
Feltöltve
2021.10.24. 18:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 16.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 18:06
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.10.27. 17:50
1 új fotót töltöttem a "Mallász Gitta emlékére" műlaphoz
21.10.27. 17:04
Göröntsér Vera publikálta "Mallász Gitta emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.