Alpár Ignác-dombormű

Nyíregyháza, Színház utca

Nyíregyháza
Színház utca
A színház emeleti előcsarnokában, a falon látható

Avatás1981. október 17.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2021.10.07. 05:02
Alpár Ignác József, "(Pest, 1855. január 17. – Zürich, 1928. április 27.) magyar műépítész, egyetemi tanár." A nyíregyházi színház tervezője. [1]

"A város tanácsa 1869. november 16-i ülésén foglalkozott egy állandó magyar színház létesítésének gondolatával és a következő határozatot hozta. „Régi közóhaj­tás sürgető szavára e város előhaladásának és népe művelődésének gyámolítása cél­jából egy, e helyütt létesítendő állandó magyar színház eszméjét karolja fel a tanács.” Ez a határozat az alapja annak, hogy évek elteltével 1893-ban a színházépítő társa­ság, melynek Somogyi Gyula közjegyző a vezetője, felkéri Alpár Ignácot, korának egyik legnagyobb építészét a színház megtervezésére." [2]

A nyíregyházi Móricz Zsigmond színház előcsarnokában, több más emléktábla mellett láthatjuk az épület tervezője, Alpár Ignác domborművét, Tóth Sándor szobrászművész alkotását. A bronz relief körülbelül 30 X 40 cm méretű, az építészt félprofilból, nagy szakállal és bajusszal ábrázolta a művész. Az alkotói szignó a vállán olvasható a készítés évével együtt. A színház 1981-ben lett önálló társulat, ebből az alkalomból avatták fel az emléktáblát.

Avatás:
" A névadó Móricz Zsigmondról Rátonyi József, a színházalapító Somogyi Gyuláról Sebestyén Sándor, az építésztervező Alpár Ignácról Tóth Sándor, Eszéki Emma színésznőről pedig Györfi Sándor szobrászművész készített portrét. " [3]
Források:
[1] Alpár: https://hu.wikipedia.org/wiki/Alp%C3%A1r_Ign%C3%A1c
[2] Idézet: Szabolcs-Szatmári Szemle, 1981 (16. évfolyam, 4. szám) 75. oldal. Gyúrkó Imre: Köszöntő az alakuló társulati ülésen
Előfizetős forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/SzabolcsSzatmariSzemle_1981/?pg=470&layout=s
[3] Avatás: Kelet-Magyarország, 1981. október 18. (41. évfolyam, 245. szám) címlap
https://library.hungaricana.hu/hu/view/KeletMagyarorszag_1981_10/?pg=136&layout=s

Közös gyűjteményben
Építészek szobrászati emlékei

Cím alapján hasonló

"Alpár Ignác-dombormű" c. alkotás fotói Nyíregyháza településről

Feltöltő
Azonosító
461291
Feltöltve
2021.10.06. 17:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.10.06. 17:12

"Alpár Ignác-dombormű" c. alkotás fotói Nyíregyháza településről

Feltöltő
Azonosító
461288
Feltöltve
2021.10.06. 17:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.10.06. 17:12

"Alpár Ignác-dombormű" c. alkotás fotói Nyíregyháza településről

Feltöltő
Azonosító
461292
Feltöltve
2021.10.06. 17:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/80 • 51mm • ISO1000

461293
Feltöltve
2021.10.06. 17:15

Benkő Gabriella Emese 21.10.06. 17:15

"Alpár Ignác-dombormű" c. alkotás fotói Nyíregyháza településről

Feltöltő
Azonosító
461290
Feltöltve
2021.10.06. 17:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/80 • 35mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.10.06. 17:12

"Alpár Ignác-dombormű" c. alkotás fotói Nyíregyháza településről

Feltöltő
Azonosító
461289
Feltöltve
2021.10.06. 17:12
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/80 • 18mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.10.06. 17:12
Összesen 6 fotó

Műlap története

6 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "Alpár Ignác-dombormű" feltöltésünket!
6 napja
Benkő Gabriella Emese publikálta "Alpár Ignác-dombormű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.