Somogyi Gyula-dombormű

Nyíregyháza, Színház utca

Nyíregyháza
Színház utca
A színház aulájának falán látható.

Avatás1981. október 17.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2021.01.01. 06:32
Somogyi Gyula (1845-1935) jogász, közjegyző, ingatlanügynök, a nyíregyházi színház egyik megalapítója és mecénása. [1]

A nyíregyházi Móricz Zsigmond színház előcsarnokában, több más emléktábla mellett láthatjuk az egyik alapító, Somogyi Gyula domborművét, Sebestyén Sándor szobrászművész alkotását.
A bronz relief körülbelül 30 X 40 cm méretű, a mecénás jellegzetes sovány arca, nagy bajusza hasonlít a róla fennmaradt fotóra.
A színház 1981-ben lett önálló társulat, ebből az alkalomból avatták fel az emléktáblát. [2]
Avatás:
"A névadó Móricz Zsigmondról Rátonyi József, a színházalapító Somogyi Gyuláról Sebestyén Sándor, az építésztervező Alpár Ignácról Tóth Sándor, Eszéki Emma színésznőről pedig Györfi Sándor szobrászművész készített portrét. " [3]
Források:
[1] Somogyi: https://szon.hu/helyi-kozelet/hires-osok-neves-leszarmazottak-2261800/
[2] Színház avatása: Szabolcs-Szatmári Szemle, 1981 (16. évfolyam, 4. szám) 78-79 oldal avatóbeszéd. Előfizetéssel:
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/SzabolcsSzatmariSzemle_1981/?pg=473&layout=s
Ilyés Gábor: Beszél a márvány, 2008. 29. o.
[3] Avatás: Kelet-Magyarország, 1981. október 18. (41. évfolyam, 245. szám) címlap
https://library.hungaricana.hu/hu/view/KeletMagyarorszag_1981_10/?pg=136&layout=s
További linkek
Cikk Somogyi Gyuláról: https://library.hungaricana.hu/hu/view/KeletMagyarorszag_1997_08/?pg=194&layout=s
Alkotó: https://www.kozterkep.hu/alkotok/megtekintes/1462/sebestyen-sandor
Móricz Zsigmond színházról: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%B3ricz_Zsigmond_Sz%C3%ADnh%C3%A1z
Hőgye Lajos Tibor
2021.01.02. 16:11
"A domborművet három másik társaságában, a színház ünnepélyes megnyitója alkalmából, 1981. október 17-én a társulat igazgatója, Bozóky István leplezte le."
Ilyés Gábor: Beszél a márvány, 2008. 29. o.

Cím alapján hasonló

"Somogyi Gyula-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
461331
Feltöltve
2021.10.06. 18:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/60 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.10.06. 18:17

"Somogyi Gyula-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
461330
Feltöltve
2021.10.06. 18:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/80 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.10.06. 18:17

"Somogyi Gyula-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
427791
Feltöltve
2020.12.27. 15:47
EXIF információk...
Samsung / SM-A405FN
ƒ170/100 • 1/50 • 3.9mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 15:47

"Somogyi Gyula-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
427790
Feltöltve
2020.12.27. 15:47
EXIF információk...
Samsung / SM-A405FN
ƒ170/100 • 1/50 • 3.9mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 15:47

"Somogyi Gyula-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
427789
Feltöltve
2020.12.27. 15:47
EXIF információk...
Samsung / SM-A405FN
ƒ170/100 • 1/20 • 3.9mm • ISO500

427794

427792
Feltöltve
2020.12.27. 15:47
EXIF információk...
Samsung / SM-A405FN
ƒ170/100 • 1/25 • 3.9mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 15:47

"Somogyi Gyula-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
427793
Feltöltve
2020.12.27. 15:47
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Samsung / SM-A405FN
ƒ170/100 • 1/25 • 3.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 15:47
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.10.06. 18:17
2 új fotót töltöttem a "Somogyi Gyula-dombormű" műlaphoz
21.07.29. 11:08
Megérintettem a "Somogyi Gyula-dombormű" alkotást
21.01.02. 19:37
A "Somogyi Gyula-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.01.02. 17:11
A "Somogyi Gyula-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.01.01. 06:32
Benkő Gabriella Emese publikálta "Somogyi Gyula-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.