Rigófészek
Bogdányi utca 51.
Az itt kiválogatott alkotások egyrészt a Monostori Művésztelep szobrászaitól származnak, az ő elmúlt négy évi betonalkotásai közül kerültek ki. Róluk: "A Szentendrei-szigeten nyaranta megrendezett alkotói hetek időszakában a közös munka során az alkotók a beton anyagát felhasználva készítik el főként közterekre szánt szobraikat." A meghívott alkotók másik csoportjáról: "a kert természeti elemeihez, organikusságához csatlakoznak kiállított műveikkel...a természeti közeggel kialakított párbeszédbe vonják be a közönséget".[1]
Vártam az eseményt, megnyitóját a net-en követtem. Másnap úgy adódott, hogy el tudtam ugrani a "kertbe". Közel első benyomásom ehhez az alkotáshoz kötődik. Egészen biztos voltam az alkotóban, akinek alkotását ugyanebből az anyagból és igen hasonlatos megfogalmazásban láttam és fotóztam a Káli Art Park kertjében (bár sajnos, még nem jutottam oda, hogy bemutassam). Első látásra csodálkoztam: az nem lehet, hogy egy alkotás azonos időben legyen két helyen? A cím eloszlatta a kételyeim, de a fotók is egyértelművé teszik.
Mindezzel együtt a másik színhelyen álló műalkotással, az anyaggal és természetesen a szemlélettel is egyértelműen rokon. Ott olvasható, a művész több oldalról igyekszik kipróbálni magát, amihez inspirációt adnak a természetben megfigyelhető jelenségek, folyamatok.
Itt is igaz: "...ezen erők játéka, és a belőlük létrejövő végtelen változatosság a teremtő elme működésének legkiválóbb mintája. A legkedvesebb témám eszerint a tájkép, igaz nem csupán a minket körülvevő, hanem a bensőkben létező világ képei is. Munkáimban e külső és belső világok közötti kapcsolatot keresem."[2]
[2] Az alkotó műve a Káli Art Parkban: https://www.kaliartpark.hu/item/mindak-gergely
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43661-6112bae470a1d-779708497bf3e1bf0f8a5436_4.jpg)
"Rigófészek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43661-6112bae47466b-f80bf60741e4b7ecec528828_4.jpg)
"Rigófészek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 5.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43661-6112bae476621-1d1e73d0a5f75865d665402c_4.jpg)
"Rigófészek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 5.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43661-6112bae4781e5-35dd933bbe3b09da1695ceed_4.jpg)
"Rigófészek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • 5.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43661-6112bae479bab-751aba105e11b89c5e80d1d9_4.jpg)
"Rigófészek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 5.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43661-6112bae47d7b9-9e016f4191c773845943e980_4.jpg)
"Rigófészek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • 5.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43661-6112bb182b8fd-07d90fab672611e5fa4108a1_4.jpg)
"Rigófészek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • 5.2mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43661-6112bae47b830-d25b762786c9b7884f7df305_4.jpg)
"Rigófészek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • 5.2mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43661-6112bb182d374-b2d0d5a88f11536121bdd646_4.jpg)
"Rigófészek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • 5.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43661-6112bb183555a-8ede9642e95f225e6e88252f_4.jpg)
"Rigófészek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/200 • 5.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43661-6112bb182f2a0-4ac2dc23944118f776b75281_4.jpg)
"Rigófészek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 5.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43661-6112bb18313b9-37b946779c0c460d6ea2b822_4.jpg)
"Rigófészek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 5.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43661-6112bb18336d3-e42cb262d4aa9871c190fc13_4.jpg)
"Rigófészek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 5.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43661-6112bb18374d2-ed7610e194a80c5af284758a_4.jpg)
"Rigófészek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/200 • 5.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43661-6112bae4728e2-79ddcac1aa106be781b36499_4.jpg)