Nyírmártonfalva, Kossuth utca 38.
További képek a Fotólistában

Nyírmártonfalva
Kossuth utca 38.
A községháza előtti parkban.

Avatás2007

Demeter István (fafaragó)

Hőgye Lajos Tibor
2021.08.04. 18:18
A dél-nyírségi település 1910-ben épített községháza lebontásra került, helyére nagyobb, modern községháza épült 2006-ban. Mivel az épület az utcafronttól beljebb került, így egy új köztér alakult ki, ahová egy kegyeleti emlékpark is létesült a következő egy-két évben. A Mikáczó Lajos vezette akkori, helyi hagyományőrző egyesület készítette el egy helyi kis alkotótábor keretében, 2006-2007-ben az itt elhelyezett három alkotást. Sajnos ez az egyesület 2007-ben feloszlott, a vezetője elköltözött a településről.[1] Alkotója a szignó alapján Demeter István szobrászművész., aki megjelenítette az emlékoszlopon a Kossuth- és nyírmártonfalvi címert, valamint a forradalom egyéb jelképeit is; úgymint: keresztek, láncok, az évszám, golyó által tört kereszt, segítségért nyúló kéz, felfordított motívumos harang. Az emlékmű posztamensén került elhelyezésre az egyetlen '56-os áldozat Kálmánchey Albert emléktáblája, valamint az 1848-as forradalom centenáriumi emléktáblája, amely a korábbi községházán volt elhelyezve.
Források:
[1] Az alkotás adatait köszönöm vitéz Almásy Sándornak, a helyi Kéknefelejcs Hagyományőrző és Kulturális Örökségvédelmi Egyesület vezetőjének.
További linkek
A faluról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ny%C3%ADrm%C3%A1rtonfalva
A szobrászról: http://szobraszisti.hupont.hu/4/bemutatkozas



Kapcsolódó
Árpád vezér

Cím alapján hasonló

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
452380
Feltöltve
2021.08.01. 11:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/60 • 20.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.01. 11:35

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
452381
Feltöltve
2021.08.01. 11:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.01. 11:36

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
452384
Feltöltve
2021.08.01. 11:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/250 • 19mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.01. 11:37

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
452385
Feltöltve
2021.08.01. 11:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/160 • 20.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.01. 11:37

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
452386
Feltöltve
2021.08.01. 11:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/100 • 20.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.01. 11:37

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
452387
Feltöltve
2021.08.01. 11:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/60 • 20.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.01. 11:38

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
452388
Feltöltve
2021.08.01. 11:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ48/10 • 1/60 • 15mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.01. 11:38

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
452389
Feltöltve
2021.08.01. 11:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/100 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.01. 11:38

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
452390
Feltöltve
2021.08.01. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/60 • 9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.01. 11:41

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
452391
Feltöltve
2021.08.01. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/160 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.01. 11:41

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
452392
Feltöltve
2021.08.01. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/80 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.01. 11:41

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
452393
Feltöltve
2021.08.01. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ45/10 • 1/60 • 12.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.01. 11:41

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
452394
Feltöltve
2021.08.01. 11:41
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/60 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.01. 11:41

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
452382
Feltöltve
2021.08.01. 11:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.01. 11:36

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
452383
Feltöltve
2021.08.01. 11:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.01. 11:37

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
453694
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2021.08.05. 11:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/500 • 5.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.05. 11:22
2014. június

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
453695
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2021.08.05. 11:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/500 • 5.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.05. 11:22
2014. június

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
534070
Feltöltve
2023.07.26. 08:56
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/231 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.26. 08:56

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
534071
Feltöltve
2023.07.26. 08:56
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/560 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.26. 08:56

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
534072
Feltöltve
2023.07.26. 08:56
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ220/100 • 1/898 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.26. 08:56

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
534073
Feltöltve
2023.07.26. 08:56
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/227 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.26. 08:56

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
534074
Feltöltve
2023.07.26. 08:56
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/417 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.26. 08:56

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
534075
Feltöltve
2023.07.26. 08:56
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/387 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.26. 08:56

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
534076
Feltöltve
2023.07.26. 08:56
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/230 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.26. 08:56

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
534077
Feltöltve
2023.07.26. 08:57
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/148 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.26. 08:57

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
534078
Feltöltve
2023.07.26. 08:57
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/120 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.26. 08:57

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
534079
Feltöltve
2023.07.26. 08:57
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/214 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.26. 08:57

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
534080
Feltöltve
2023.07.26. 08:57
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/182 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.26. 08:57

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
534081
Feltöltve
2023.07.26. 08:57
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/141 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.26. 08:57

"1956-os emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter István (fafaragó)
Település
Nyírmártonfalva
Feltöltő
Azonosító
534082
Feltöltve
2023.07.26. 08:57
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/520 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.26. 08:57
Összesen 30 fotó

Műlap története

23.07.26. 08:57
2 új fotót töltöttem a "1956-os emlékoszlop" műlaphoz
23.07.26. 08:57
4 új fotót töltöttem a "1956-os emlékoszlop" műlaphoz
23.07.26. 08:56
4 új fotót töltöttem a "1956-os emlékoszlop" műlaphoz
23.07.26. 08:56
3 új fotót töltöttem a "1956-os emlékoszlop" műlaphoz
21.08.05. 11:22
2 új fotót töltöttem a "1956-os emlékoszlop" műlaphoz
21.08.04. 18:18
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "1956-os emlékoszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.