Felsőtold, Országos Kék túra útvonal
További képek a Fotólistában

Felsőtold
Országos Kék túra útvonal

Készítés2020. december

ocsovai andrás
2021.08.04. 12:55
A kilátót a Hollókő és Felsőtold között húzódó Szár-hegy délkeleti gerincvonulatán, az Országos Kéktúra útvonalán találod meg.
Az építését kezdeményező, megrendelő cég talán kárpótlásnak szánta a kékkel jelzett turista útvonalat eltérítő, tájidegen, betonoszlopos kerítésért. Dicsérendő, hogy egy nem átlagos kilátóra adott megbízást.
Kirándulásomat egy-két tényező hátráltatta, de tegnap végig jártam a Felsőtold, Hollókő közötti távot.
Hálóbéli tudakozásom során jelezték, hogy kerüljem a hétvégi időszakot, ha látogató mentes helyszínt szeretnék látni.
A keddi nap hétköznap volt, de látogatókkal. [1]
Sőt.
A kilátó akkor munkaterület volt, körülkerítve, szerszámokkal, más eszközökkel.
Az óriási bal tenyéren az alkotója és társa végzett utómunkálatokat.
A néhány fotóm ezért is szegényesebb a hálón található számtalan fotóhoz képest.
A néhány perces beszélgetés azonban kárpótolt a tervezett és e lapról így hiányzó fotókért. Az érdeklődőknek tanácsolom a forrás linkjeinek megnyitását vagy a keresők használatát.

Miért egy tenyér? Talán, hogy legyen egy vízszintes "tenyérnyi" hely a nyugodt szemléléshez, pihenéshez? Hogy ne egy átlagos kilátó legyen a sok közül? Talán a brazil, vagy az Alpokbéli magaslati Öt új kilátó a példa? A megrendelő kívánsága?

Csíkszentmihályi Benjamin megtervezte, hónapok során felállította az ihlete súgta Kilátót.

"És látta Isten, hogy ez jó."

Kilátó. Kéz-kilátó, az óriás tenyere, Isten tenyere, a jó gazda tenyere, a hegy tenyere, a nyugalom tenyere, a panoráma tenyere, Toldi tenyere... az eltelt nyolc hónap még nem rögzítette a "hivatalossá" váló nevet.

Nekem Benjamin bal tenyere a nyerő.

A Kilátó alkotója még nem szerepelt a Köztérképen. Kiemelkedő munkássága az ozorai Dádpuszta fesztivál helyszínének megálmodása. https://www.facebook.com/photo/?fbid=1975966942431518&set=pb.100063545260510.-2207520000..
Források:
[1] https://hypeandhyper.com/farkaskutvolgy-kezeben-rejtelyes-kilato-bujik-meg-a-cserhat-videken/
https://felsotold.kornyeke.hu/kez-kilato
https://www.nool.hu/kozelet/helyi-kozelet/oriasi-kezet-formazo-kilatopontot-adtak-at-felsotold-kozeleben-3772105/

Cím alapján hasonló

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
452973
Feltöltve
2021.08.03. 21:59
Képinfó
Alkotó a képen
(Csíkszentmihályi Benjamin)

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.08.03. 21:59

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
452974
Feltöltve
2021.08.03. 22:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.08.03. 22:01

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
452975
Feltöltve
2021.08.03. 22:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.08.03. 22:10

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
452976
Feltöltve
2021.08.03. 22:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.08.03. 22:11

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
452977
Feltöltve
2021.08.03. 22:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.08.03. 22:12

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
452978
Feltöltve
2021.08.03. 22:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.08.03. 22:14

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
452992
Feltöltve
2021.08.03. 22:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.08.03. 22:16

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
452993
Feltöltve
2021.08.03. 22:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/320 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.08.03. 22:16

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
452997
Feltöltve
2021.08.03. 22:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/200 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.08.03. 22:17

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
452998
Feltöltve
2021.08.03. 22:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/800 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.08.03. 22:19

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
452999
Feltöltve
2021.08.03. 22:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ47/10 • 1/250 • 17.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.08.03. 22:20

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
453000
Feltöltve
2021.08.03. 22:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/800 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.08.03. 22:21

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
453001
Feltöltve
2021.08.03. 22:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ38/10 • 1/1000 • 7.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.08.03. 22:22

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
453002
Feltöltve
2021.08.03. 22:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ100/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.08.03. 22:23

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
504106
Feltöltve
2022.10.10. 16:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ220/100 • 1/2213 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.10. 16:17

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
504107
Feltöltve
2022.10.10. 16:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ220/100 • 1/2180 • 1.7mm • ISO50

504108
Feltöltve
2022.10.10. 16:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ220/100 • 1/1671 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.10. 16:17

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
504109
Feltöltve
2022.10.10. 16:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ220/100 • 1/2642 • 1.7mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.10. 16:17

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
504110
Feltöltve
2022.10.10. 16:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ220/100 • 1/2527 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.10. 16:17

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
504111
Feltöltve
2022.10.10. 16:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ220/100 • 1/2565 • 1.7mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.10. 16:17

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
504112
Feltöltve
2022.10.10. 16:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ220/100 • 1/1799 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.10. 16:17

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
504113
Feltöltve
2022.10.10. 16:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ220/100 • 1/2180 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.10. 16:17

"Kilátó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtold
Feltöltő
Azonosító
504114
Feltöltve
2022.10.10. 16:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/799 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.10. 16:17
Összesen 23 fotó

Műlap története

22.10.10. 16:17
3 új fotót töltöttem a "Kilátó" műlaphoz
22.10.10. 16:17
6 új fotót töltöttem a "Kilátó" műlaphoz
21.08.04. 12:55
ocsovai andrás publikálta "Kilátó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.