Golop, József Attila utca 4.

Golop
József Attila utca 4.
A település központjában egy kis téren látható.

Felállítás2019


Kiss Katalin
2021.06.11. 16:25
Golop település története Alsógolop és Felsőgolop Árpád-kori alapításáig megy vissza.
A község a Tokaj-hegyaljai borvidék része és Monok-Kossuth Lajos szülőfalujának-szomszéd települése.
A szobor avatása a járvány miatt elmaradt, (információ a helyi önkormányzattól.)

Attila-mellszobra a község központjában rendezett kis téren áll. A mellszobor a tápiószentmártoni szobor másolata, ahol kb. 100 éve ásatásokat végeztek és Attila fapalotáját vélték megtalálni, azóta az Attila-domb a földkéreg mágikus ereje miatt kultikus zarándok hellyé vált, itt nőtt fel a Kincsem ló is.

Attila 453-as halála után a Hun Birodalom, melynek fénykora az ő nevéhez fűződik, felbomlott. A birodalom központja a Kárpát-medence, a Tisza vidéke volt. A későbbi krónikák szerint folyómederbe temették hármas koporsóba.
A birodalomhoz tartozó különböző népek - főként a hunok és a germánok - mondái őrzik emlékét, Isten ostoraként is említik.
A történészekre nagy feladat vár az életével, birodalmával, halálával kapcsolatos krónikák tisztázásakor.

A Képes Krónika szerint:
"Attila sötétbarna bőrű, fekete, haragos szemű, hivalkodó járású, széles mellű volt, hosszú szakállt hordott, és módfelett szerelmes természetű volt. Megvetendőnek tartotta, hogy ládában őrizze a pénzét; a merészségben mértéket tartott, a harcban ravasz és körültekintő volt; úgy mondták, testében meglehetős erő lakozott. Elhatározásában nagylelkű, fegyvere fényesített, sátra, holmija tiszta volt."
Források:
Golopról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Golop
Attiláról: https://24.hu/tudomany/2018/12/26/turult-hordott-a-pajzsan-a-hun-attila/
Az alkotás adatait (alkotó, évszám) köszönöm az önkormányzatnak.
Kiss Katalin
2021.06.11. 16:25
Volt szerencsém az Attila-dombot nekem is meglátogatni, ill. ismerősök meglepetést akartak vele okozni nekünk, ezért vittek oda. Sokan voltak, csendben pihent mindenki, legtöbben a földön, én nem tudtam a komolyságomat megőrizni, kinevettem őket, az ismerőseinket is megsértettem ezzel, hamarosan távoztunk. Így soha nem tudom meg, hogy milyen hatással lett volna rám, ha egy délutánt ott töltünk....

Kiss Katalin műlapja


Kapcsolódó
Attila

Cím alapján hasonló

"Attila király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Golop
Feltöltő
Azonosító
445459
Feltöltve
2021.06.11. 13:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 21.06.11. 13:45

"Attila király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Golop
Feltöltő
Azonosító
445464
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2021.06.11. 13:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ37/10 • 1/125 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 21.06.11. 13:47
2019. május

"Attila király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Golop
Feltöltő
Azonosító
445455
Feltöltve
2021.06.11. 13:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 21.06.11. 13:43

"Attila király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Golop
Feltöltő
Azonosító
445465
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2021.06.11. 13:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ41/10 • 1/80 • 9.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 21.06.11. 13:47
2019. május

"Attila király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Golop
Feltöltő
Azonosító
445458
Feltöltve
2021.06.11. 13:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 21.06.11. 13:44

"Attila király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Golop
Feltöltő
Azonosító
445463
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2021.06.11. 13:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ34/10 • 1/400 • 4.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 21.06.11. 13:47
2019. május

"Attila király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Golop
Feltöltő
Azonosító
445456
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2021.06.11. 13:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ39/10 • 1/1000 • 7.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 21.06.11. 13:43
2019. május

"Attila király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Golop
Feltöltő
Azonosító
445457
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2021.06.11. 13:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ34/10 • 1/100 • 4.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 21.06.11. 13:44
2019. május

"Attila király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Golop
Feltöltő
Azonosító
445461
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2021.06.11. 13:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ42/10 • 1/250 • 10.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 21.06.11. 13:45
2019. május

"Attila király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Golop
Feltöltő
Azonosító
445460
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2021.06.11. 13:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ41/10 • 1/320 • 9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 21.06.11. 13:45
2019. május

"Attila király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Golop
Feltöltő
Azonosító
445462
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2021.06.11. 13:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 21.06.11. 13:46
2019. május

"Attila király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Golop
Feltöltő
Azonosító
445466
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2021.06.11. 13:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ41/10 • 1/250 • 9.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 21.06.11. 13:48
2019. május
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.09.22. 15:10
Megérintettem az "Attila király" alkotást
21.06.11. 16:25
A közösség publikálta Kiss Katalin "Attila király" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.