Budapest, V. kerület, Vámház körút 12.

Állapot: Áthelyezve innen

Budapest
V. kerület, Vámház körút 12.
A ház udvarán, a madaras táncosnővel szemben.

Felállítás

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Göröntsér Vera
2021.06.11. 18:55
Az első találkozás a szoborral a Vigadó második emeletén történt, a díszterem előterében. Történetét akkor nem ismertem, úgy vettem, ahogy van: szobor az előtérben – hozzá tartozik a hely szelleméhez.
Két táncoló nőalakot láttam, egyikük táncát csörgődobbal kíséri, hogy fokozza lendületét, másik (ez a példány) óvatos mozdulattal egy madarat röptet. Ruhájuk folklórisztikus motívumokat idéz, arcuk kedves, a tánc, a ritmus varázsa látszik.
Az alkotó sajnos, nem ismert, hogy mikor készültek, sajnos nem derül ki.
A két alkotás anyaga a Budapest Gyűjtemény adatlapja szerint "művészi öntvény", ami eléggé megzavart. Előbb láttam élőben, aztán találtam meg az archív képeket. Semmiképpen nem öntvény, mészkőnek láttam, ami mellett kitartok.
A két táncos lábú hölgy előélete ide, a Vámház körút (volt Mészáros utca) 12-höz kötődik. (Az ún. Leitersdorfer-ház 1873-ban épült Woita Donát tervei szerint.[1]) Nem ismert, vajon már akkor elhelyezték-e a két szobrot itt.
"Karrierjük" azonban a Vigadóba vitte őket.. Ottani látogatáson apropója a 2014-es megújulás utáni állapot volt, szemlézni mentem. Utóbb derült ki, a szobrok áttelepítése még az 1980-as újjáépítéshez kötődik. Mivel a díszteremben korábban különböző táncokat megidéző nőalakok álltak, úgy döntöttek mint hangulati elemeket áthozzák őket. Az egykor volt szobrok neves művészek nevéhez fűződnek, a Vigadó megnyitására készültek.[2]
Továbbiakat ld. a kapcsolt lapon.
Források:
[1] Épület adatai: https://maps.hungaricana.hu/hu/BFLTervtar/15553/?list=eyJxdWVyeSI6ICJIUlNaPSgyNDA3NCkifQ
[2] Holló Szilvia Andrea: A Pesti Vigadó; tündérpalota a Duna partján (MMA; 2014-2014)




Cím alapján hasonló

"Táncosnő madárral" c. alkotás fotói

A kép részlete 021855
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
445470
Forrás
https://foto.fszek.hu/WebPac_kep/CorvinaWeb?action=onelong&recnum=789883&pos=2
Évszám
1930
Feltöltve
2021.06.11. 18:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.11. 18:01
1930, Archív felvétel
A kép részlete 021855

"Táncosnő madárral" c. alkotás fotói

A kép részlete 021855
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
445471
Forrás
https://foto.fszek.hu/WebPac_kep/CorvinaWeb?action=onelong&recnum=789883&pos=2
Évszám
1930
Feltöltve
2021.06.11. 18:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.11. 18:01
1930, Archív felvétel
A kép részlete 021855

"Táncosnő madárral" c. alkotás fotói

A két szobor eredeti helyén a Vámház krt. 12. számú ház udvarán,fénykép (1930-as évek)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
237243
Forrás
Budapest Gyűjtemény: http://bpkep.fszek.hu/WebPac_kep/CorvinaWeb?action=onelong&recnum=789883&pos=2
Évszám
1930
Feltöltve
2016.04.11. 12:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.11. 12:24
1930, Archív felvétel
A két szobor eredeti helyén a Vámház krt. 12. számú ház udvarán,fénykép (1930-as évek)
Összesen 3 fotó

Műlap története

21.06.11. 18:55
Göröntsér Vera publikálta "Táncosnő madárral" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.