Budapest, III. kerület, Gázgyár utca

Alternatív, helyi címek:dr. Rátz László

Budapest
III. kerület, Gázgyár utca
A Graphisoft U3-as épületében, a bejárattól balra lévő falba mélyesztve.

Avatás2017. október 29.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2021.05.20. 18:17
Hosszú idő után újra köztérképes érzést élhettem meg. Egy amúgy hibásnak bizonyult újságcikk alapján érdeklődtem,a Graphisoft parknál. Ennek kapcsán kiderült, hogy büszkén nyilvántartják őket, de egy nálunk még ismeretlen mellszobrot is jeleznek.[1] A levél fordultával érkező válasz tisztázta a félreértést, egyúttal megkaptam a Rátz tanár úr mellszobra pontos elérhetőségét, ami egy megjelölt épületben van. [2]
Nekiindultam, mert ilyen távolságra már hitelesítve vagyok. Megérkezve leltárba vettem a Graphisoft park alkotásait, majd megkerestem az épületet. Sajnos, nem igazán örültek nekem, de győzött az "ügy", belépve megláthattam Rátz tanár úr maszkkal védett portréját.
Előzetesen nem igazán készültem, azt sem tudtam pontosan, hol járok (ATI egyetem épülete?) és csak a környezet valamilyen szintű ismeretében sejtettem, miért kaphatott itt helyet a nagy hírű tanárember szobra.
Fotózás közben és főleg utána azonban érdekes beszélgetés folyt, ebből máris építkezhettem. A tanár úr ti. nem más, mint aki matematikára tanította a neves fasori evangélikus főgimnáziumban több, később világhírűvé vált tanítványát is, így Neumann Jánost és a Nóbel-díjra érdemesnek ítélt Wigner Jenőt, és Harsányi Jánost is. Erről emlékezik a büszt alatt elhelyezett tábla is.
Már itthon, infók után kutakodva eljutottam a 2010-ben létesült ATI azonosításához: Aquincumi Technológiai Intézet, célkitűzéseiben olyan oktatási központ, ami "az ipar és az üzlet közelébe települve igyekszik korszerű tudást biztosítani az intézmény diákjainak." A célcsoport elsősorban az észak-amerikai egyetemekről érkező diákok.[3] Az intézmény működéséről, programjáról továbbiak olvashatók u.itt.
A Rátz tanár úr nevét viselő Életműdíj az oktatás Kossuth-díjaként ismert. Ezt a díjat 2000 óta évente ítélik oda a természettudományok tárgyait kiemelkedően oktató két-két tanárnak.[3]
2017-ben a díjátadás napján avatták fel az ATI intézményében Tóth Ernő szobrász művét, Magyarországon az első szobrot, ami őt ábrázolja azzal, hogy az informatikai oktatás területén működő intézmény "Rátz László ikonikus tanáralakját választotta példaképül...."[4]
Források:
[1] A park: https://www.graphisoftpark.com/hu/park – itt szobrok,
[2] Levélváltás az Üzemeltetési Igazgató asszonnyal,
[3] Az Aquincumi Technológiai Intézet (2010): https://bitport.hu/megnyilt-az-aquincumi-technologiai-intezet
[4] Rátz Tanár Úr Életműdíjak 2017-ben + avatás-infó: http://www.10kerkult.hu/kobanya-mindennapok/8-koz-elet/10688-az-oktatas-kossuth-dijasai.html
További linkek
Rátz László életrajza: https://web.archive.org/web/20141218021016/http://ratztanarurdij.hu/

Kapcsolódó
Neumann János
Kapcsolódó
Wigner Jenő
Kapcsolódó
Harsányi János
Kapcsolódó
Rátz László

Cím alapján hasonló

"Rátz tanár úr" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
441191
Feltöltve
2021.05.04. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.04. 22:10

"Rátz tanár úr" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
441192
Feltöltve
2021.05.04. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.04. 22:10

"Rátz tanár úr" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
441199
Feltöltve
2021.05.04. 22:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/15 • 22.2mm • ISO800

Göröntsér Vera 21.05.04. 22:11

441195
Feltöltve
2021.05.04. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.1mm • ISO800

441198
Feltöltve
2021.05.04. 22:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 10.1mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.04. 22:11

"Rátz tanár úr" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
441197
Feltöltve
2021.05.04. 22:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 10.1mm • ISO3200

441194
Feltöltve
2021.05.04. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.04. 22:10

"Rátz tanár úr" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
441200
Feltöltve
2021.05.04. 22:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/15 • 22.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.04. 22:11

"Rátz tanár úr" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
441196
Feltöltve
2021.05.04. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 10.1mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.04. 22:10

"Rátz tanár úr" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
441201
Feltöltve
2021.05.04. 22:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • 5.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.04. 22:11

"Rátz tanár úr" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
441202
Feltöltve
2021.05.04. 22:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 10.1mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.04. 22:11

"Rátz tanár úr" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
441193
Feltöltve
2021.05.04. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 10.1mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.04. 22:10
Összesen 12 fotó

Műlap története

11 napja
Göröntsér Vera publikálta "Rátz tanár úr" c. műlapját!
26 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Rátz tanár úr" feltöltésünket!
26 napja
Göröntsér Vera publikálta "Rátz tanár úr" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.