Mai Manó-ház épületdíszei

Budapest, VI. kerület, Nagymező utca 20.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Veszélyben

Budapest
VI. kerület, Nagymező utca 20.
A Nagymező utcában, Andrássy úthoz közel, az Operett Színház előtt.

Felállítás1894

Nay Rezső (építész, közreműködő)
Szrausz Ödön (építész, közreműködő)
Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2009.04.10. 18:06
Az épület Budapest egyik legszebb-és legbizarabb-háza. 1894-ben épült Mai Manó (tényleg így hívták) udvari fényképész számára Nay Rezső és Srtausz Muki tervei szerint. A ház annyira túldíszített volt, hogy alig kapta meg az engedélyt.
A főhomlokzatot Zsolnay-kerámia borítja. A földszinti portálok felett helyezkednek el a tulajdonos mesterségére utaló fényképezőgépeket tartó puttók. A második emeleten allegorikus nőalakok kaptak helyet, a negyedik szintet sgraffito díszíti.
A földszinten üzlethelyiségek, az első emeleten a tulajdonos lakása, a másodikon a műterem kapott helyet (a főhomlokzatot mutató képen látszik is a 'fényírda' vasszerkezete). A harmadik emeletre szintén a család számára kialakított (teraszos) szobák kaptak helyet, a tetőtérben irodák, laborok, műhelyek helyezkedtek el.
A telek kihasználása (kiuzsorálása?) érdekében szűk hátsó udvart alakítottak ki, ahol három emeletes gangos bérlakás-szárny épült.
Az épületet belül a közelmúltban felújították, és a Magyar Fotográfusok Szövetségének ad otthont.
Források:
terezvaros. hu
További linkek
http://www.maimano.hu/
Göröntsér Vera
2011.03.13. 14:52
Budapest egyik leg-szebb és -sajátosabb háza külső és belső értékei miatt is figyelemreméltó. Felnézve a házra, vagy belépve esetleg a kapualjba, kevésbé szembe tűnő, ami közelről jól látszik (és belülről kifejezetten aggasztó).
A teraszra hullik az itt ismertetett homlokzat egyik-másik darabja, de - ha az nem - a szomszéd ház darabjai, a pince felújításra szorul.
Az intézményt életben tartók heorikus küzdelmet folytatnak, felújításra, rekonstrukcióra semmi remény, támogatásra nem számíthatnak.
Fentieknek megfelelően én ezt a műemlék épületet (apropó, ezt javiíani kéne!) 'veszélyben lévő'-nek javaslom.
Ajánlom a Budapesti Negyed 1997-ben megjelent tematikus kiadásában szereplő cikket: http://epa.oszk.hu/00000/00003/00013/maison.htm
Források:
https://maimano.hu/haz-tortenete/

Szende András készítette a műlapot

Kapcsolódó
Festészet
Kapcsolódó
Fényképészet

Cím alapján hasonló

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135331
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2013.04.06. 16:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ800/100 • 1/70 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.06. 16:01
2011. június

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

"Fényképészet"
Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135474
Feltöltve
2013.04.08. 18:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.08. 18:58
"Fényképészet"

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

"Festészet"
Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135475
Feltöltve
2013.04.08. 19:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.08. 19:00
"Festészet"

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16277
Feltöltve
2009.04.10. 17:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.10. 17:30

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16279
Feltöltve
2009.04.10. 17:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.10. 17:34

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
58687
Feltöltve
2010.06.26. 18:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.26. 18:17

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135330
Feltöltve
2013.04.06. 16:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ360/100 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.06. 16:00

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404749
Feltöltve
2020.05.28. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ63/10 • 1/125 • 33mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Budapest Eye 20.05.28. 21:21

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404750
Feltöltve
2020.05.28. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ71/10 • 1/160 • 55mm • ISO100

Budapest Eye

404751

404752
Feltöltve
2020.05.28. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ4/1 • 1/100 • 18mm • ISO100

404754
Feltöltve
2020.05.28. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ56/10 • 1/60 • 48mm • ISO250

404757
Feltöltve
2020.05.28. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ14/1 • 1/80 • 55mm • ISO250

404758
Feltöltve
2020.05.28. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ14/1 • 1/60 • 48mm • ISO250

404753
Feltöltve
2020.05.28. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ35/10 • 1/60 • 20mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Budapest Eye 20.05.28. 21:21
Budapest Eye

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
523483
Feltöltve
2023.04.25. 09:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ52/10 • 1/200 • 30.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.25. 09:03

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
523484
Feltöltve
2023.04.25. 09:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ55/10 • 1/125 • 59.1mm • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.25. 09:06

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
501570
Feltöltve
2022.09.26. 10:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/250 • 5.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.09.26. 10:47

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
523485
Feltöltve
2023.04.25. 09:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/125 • 71.7mm • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.25. 09:06

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
536907
Feltöltve
2023.08.30. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 10.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.30. 18:18

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
536908
Feltöltve
2023.08.30. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.4mm • ISO80

536909
Feltöltve
2023.08.30. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • 8.9mm • ISO80

536910
Feltöltve
2023.08.30. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 67.9mm • ISO200

536911
Feltöltve
2023.08.30. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 67.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.30. 18:18

Archív fotók

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

Korabeli elvétel, készítette a Mai Manó
Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135476
Forrás
Róna hagyaték (Róna Erzsébet)
Évszám
1895
Feltöltve
2013.04.08. 19:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.08. 19:09
1895, Archív felvétel
Korabeli elvétel, készítette a Mai Manó

"Mai Manó-ház épületdíszei" c. alkotás fotói

Korabeli elvétel, készítette a Mai Manó; részlet
Alkotó
Róna JózsefNay Rezső (építész, közreműködő)Szrausz Ödön (építész, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135477
Forrás
Róna hagyaték (Róna Erzsébet)
Évszám
1895
Feltöltve
2013.04.08. 19:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.08. 19:10
1895, Archív felvétel
Korabeli elvétel, készítette a Mai Manó; részlet
Összesen 26 fotó

Műlap története

23.08.30. 18:18
5 új fotót töltöttem a "Mai Manó-ház épületdíszei" műlaphoz
23.04.25. 09:06
2 új fotót töltöttem a "Mai Manó-ház épületdíszei" műlaphoz
23.04.25. 09:03
1 új fotót töltöttem a "Mai Manó-ház épületdíszei" műlaphoz
23.04.24. 13:48
Megérintettem a "Mai Manó-ház épületdíszei" alkotást
23.03.04. 09:48
Megérintettem a "Mai Manó-ház épületdíszei" alkotást
22.09.26. 10:47
1 új fotót töltöttem a "Mai Manó-ház épületdíszei" műlaphoz
20.05.28. 21:21
10 új fotót töltöttem a "Mai Manó-ház épületdíszei" műlaphoz
18.11.09. 15:48
Megérintettem a "Mai Manó-ház épületdíszei" alkotást
16.04.19. 17:16
Megérintettem a "Mai Manó-ház épületdíszei" alkotást
16.01.21. 12:39
Megérintettem a "Mai Manó-ház épületdíszei" alkotást
13.04.04. 15:43
A "Mai Manó-ház épületdíszei" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak
11.03.13. 18:50
1 új fotót töltöttem a "Mai Manó-ház épületdíszei" műlaphoz
10.06.26. 18:17

10.06.26. 18:16
1 új fotót töltöttem a "Mai Manó-ház épületdíszei" műlaphoz
09.04.10. 18:06
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Mai Manó-ház épületdíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.