A Mai Manó színes üvegablaka

Budapest, VI. kerület, Nagymező utca 20.

Budapest
VI. kerület, Nagymező utca 20.
A Magyar Fotográfusok Háza első emeletén, a folyosó udvarra néző oldalán.

Felállítás1894. július 31.

Róth Miksa (üvegművész)

Nem köztéri:Múzeum területe
Göröntsér Vera
2014.04.19. 15:22
Három év, nem kis idő! Akkor készültek a fényképek. A homlokzati szobrok ügyében "nyomoztam" /egyeztettem/, akkor bizonyosodott be, hogy azok Róna József alkotásai. Szabad kezet kaptam a fotózásra.

A Mai Manó Ház Budapest egyik legsajátságosabb épülete, amelyet Nay Rezső és Strausz Muki tervezett és Mann József építészmester munkája által épült fel. Építésének és magának a háznak a története olvasható az egyik csatolt lapon, ill. az első forrásnál, a ma itt működő Magyar Fotográfusok Háza honlapján.

Az első emeletre keskeny lépcső vezet, a fényképész egykori irodájába. Ez a helyiség most kisgalériaként működik, ami ma büszkén viseli a "főváros legjobb galériája" címet, amit a Magyarországon dolgozó külföldi újságírók szavazásán kétszer is elnyert.
Az udvar felé néző falon látható Róth Miksa finom mintázatú, jellegzetes üvegablaka. Az ablak maga a tavasz, vagy talán inkább a nyár. Idilli kép, egyben "bonyolult díszítések szövevénye": virágok, madarak és lepkék töltik ki az ablak üvegtábláit. Tobzódoik a természet, pasztell színek a jellemzőek, semmi rikító.

Az ablaknak (vitatkozom Kincses Károllyal) négy táblája van (ez látszik az első fénykép kinyitásakor), amelyeken a motívumok ismétlődése figyelhető meg.
A középmezőben címerszerűen festett motívum látható. Bizonyos fokig valóban az, mert – mint ahogy az a ház különböző részletein végigvonul – itt is látható az MM monogram (itt kék szalaggal formálva).

Meglepődve olvasom (eddig ezen nem is gondolkodtam), az ablak az un. maratott eljárással készült.
A Templomablakanno blogbejegyzésben több hasonló vázlat látható. A meghatározás :
"A XIX. században -(...) az üveg fluorhidrogénnel történő maratás általi díszítését jelentette. Eredete a német aetzung szóhoz köthető..." Ismert "üvegedzők" Palka József, Róth Miksa, Tutzinger József. A megadott linken az ő mintafüzeteikből láthatók szemléltető képek.
Források:
https://maimano.hu/haz-tortenete/
http://templomablakanno.blog.hu/2011/08/19/uvegedzes#more3165425

Kapcsolódó
Festészet
Kapcsolódó
Fényképészet

Cím alapján hasonló

"A Mai Manó színes üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
163126
Feltöltve
2014.04.19. 14:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/70 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.19. 14:24

"A Mai Manó színes üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
163121
Feltöltve
2014.04.19. 14:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ420/100 • 1/70 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.19. 14:23

"A Mai Manó színes üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
163120
Feltöltve
2014.04.19. 14:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ340/100 • 1/45 • ISO800

163125
Feltöltve
2014.04.19. 14:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ380/100 • 1/52 • ISO800

163122
Feltöltve
2014.04.19. 14:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ380/100 • 1/42 • ISO800

163129
Feltöltve
2014.04.19. 14:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ440/100 • 1/34 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.19. 14:25

"A Mai Manó színes üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
163124
Feltöltve
2014.04.19. 14:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ380/100 • 1/28 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.19. 14:24

"A Mai Manó színes üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
163128
Feltöltve
2014.04.19. 14:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ440/100 • 1/15 • ISO800

163127
Feltöltve
2014.04.19. 14:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ440/100 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.19. 14:24

"A Mai Manó színes üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
163123
Feltöltve
2014.04.19. 14:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ380/100 • 1/34 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.19. 14:23

"A Mai Manó színes üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
163119
Feltöltve
2014.04.19. 14:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ340/100 • 1/52 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.19. 14:23
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.04.24. 13:49
Megérintettem az "A Mai Manó színes üvegablaka" alkotást
23.03.04. 09:49
Megérintettem az "A Mai Manó színes üvegablaka" alkotást
18.11.09. 15:48
Megérintettem az "A Mai Manó színes üvegablaka" alkotást
17.02.19. 21:05

16.04.19. 17:16
Megérintettem az "A Mai Manó színes üvegablaka" alkotást
16.01.21. 12:40
Megérintettem az "A Mai Manó színes üvegablaka" alkotást
14.04.19. 15:22
Göröntsér Vera publikálta "A Mai Manó színes üvegablaka" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.