A Lloyd étterem üvegfestményei

Temesvár (Timişoara), Piața Victoriei 2.

Alternatív, helyi címek:Egykori Lloyd kávéház (Café Lloyd) üvegfestményei
Angol cím:Glasses of Café Lloyd in Timișoara

Temesvár (Timişoara)
Piața Victoriei 2.
Az étteremben, jórészt a bejárattal szemközti falrészen.

Felállítás1912

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2021.03.15. 17:42
Bizony, rég volt, amikor Temesváron jártunk. A cél, a Nagy Sándor-alkotta, gyönyörű Nyolc boldogság (kapcsolom) meglátogatása volt, de természetesen némi városnézéssel. Csurrant-csöppent más is.
A város legfrekventáltabb helyén, a korzó mentén épült fel 1911-1912 között a három emeletes Lloyd palota, vagyis a temesvári Lloyd-tőzsdepalota (emeletén lakásokkal). Tervezője Baumhorn Lipót (született-meghalt Kisbéren, 71 évesen) [1]. A stílus eklektikus, szecesszióba hajló elemekkel.[2]
A szecessziós elemekből jutott a földszinten működő Lloyd Café nevű kávézóba (később Café Wien, ma étterem): Ide mentünk be, neveletlen turistaként. Nem kértünk semmit, nem fogyasztottunk, csak fényképeztünk – szám szerint hárman. Igaz, ez nem volt igazán ismeretlen az ottaniak számára.
A hely lenyűgözött. Sötét faborítások és bútorok, ehhez színben alkalmazkodó egyéb berendezés és függönyök, porcelán vázák, békebeli hangulat. A korabeli elit számára létesítették és mai napig megtartotta a századelő atmoszféráját.
Olvasom: maga az épület nem váltott ki osztatlan elragadtatást, zord megjelenésűnek tartották, kritizálták a helyi sajtóban. Ugyanakkor a kávéházat dicsérték belső kiképzéséért, "még a kávéscsészéket is". Írják: "Az oszlopokat üvegfestések és tükrök fedik, elegáns összehatást keltve."[3]
Az üvegfestéseknek három darabját fedeztem fel, "ők" természetesen színeikben tartják az összhangot környezetükkel. Az egyik egy gáláns lovagot ábrázol, ruházata alapján lehetne egy királyfi is. A nézőnek háttal, kissé szétvetett lábakkal áll, bal kezét kardja markolatán tartja, jobbjában vöröslő rózsa (cipőjét is virágok díszítik).
Tőle balra egy leányzó mellképe. Ő talán jobban képviseli a hely szellemét, kezében egy pohár vörösborral mosolyog a szemlélőre. Kettejük közös képén több részlet is látszik, egy tükör is érvényesül, minta az összképből.
A harmadik üvegfestmény nem annyira központi helyen látható, mindössze egy szál rózsát, sőt annak is csak a fejét mutatja.
Bánatomra semmi, eddig átbújt irodalom nem említi az alkotó nevét.
Források:
[1] Az építész: https://hu.wikipedia.org/wiki/Baumhorn_Lip%C3%B3t
[2] Llyod palota röviden: https://www.welcometoromania.eu/Timisoara/Timisoara_Palatul_Lloyd_m.htm
[3] Bede Béla: Magyar szecessziós építészet (Corvina, 2015) p.299.

Kapcsolódó
Nyolc boldogság

Cím alapján hasonló

"A Lloyd étterem üvegfestményei" c. alkotás fotói Temesvár (Timişoara) településről

Feltöltő
Azonosító
435420
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2021.03.05. 14:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • 4.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 14:41

435429
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2021.03.05. 14:53

Göröntsér Vera 21.03.05. 14:53
2013. április

"A Lloyd étterem üvegfestményei" c. alkotás fotói Temesvár (Timişoara) településről

Feltöltő
Azonosító
435426
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2021.03.05. 14:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • 4.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 14:48
2013. április

"A Lloyd étterem üvegfestményei" c. alkotás fotói Temesvár (Timişoara) településről

Feltöltő
Azonosító
435430
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2021.03.05. 15:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • 4.8mm • ISO800

Göröntsér Vera 21.03.05. 15:05

435421
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2021.03.05. 14:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • 4.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 14:41
2013. április

"A Lloyd étterem üvegfestményei" c. alkotás fotói Temesvár (Timişoara) településről

Feltöltő
Azonosító
435431

435425
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2021.03.05. 14:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/100 • 4.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 14:43
2013. április

"A Lloyd étterem üvegfestményei" c. alkotás fotói Temesvár (Timişoara) településről

Feltöltő
Azonosító
435427
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2021.03.05. 14:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/100 • 4.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 14:48
2013. április

"A Lloyd étterem üvegfestményei" c. alkotás fotói Temesvár (Timişoara) településről

Feltöltő
Azonosító
435424
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2021.03.05. 14:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/40 • 13.2mm • ISO800

435423
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2021.03.05. 14:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • 4.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 14:41
2013. április

"A Lloyd étterem üvegfestményei" c. alkotás fotói Temesvár (Timişoara) településről

Feltöltő
Azonosító
435428
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2021.03.05. 14:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/40 • 13.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 14:48
2013. április

"A Lloyd étterem üvegfestményei" c. alkotás fotói Temesvár (Timişoara) településről

Még kicsi az összképből, bár jobbra "jelen vannak" az üvegfestmények is.
Feltöltő
Azonosító
435422
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2021.03.05. 14:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/25 • 4.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 14:41
2013. április
Még kicsi az összképből, bár jobbra "jelen vannak" az üvegfestmények is.
Összesen 12 fotó

Műlap története

03.15. 21:04
Az "A Lloyd étterem üvegfestményei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
03.15. 17:42
Göröntsér Vera publikálta "A Lloyd étterem üvegfestményei" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.