Siófok, Petőfi sétány 9.

Állapot: Áthelyezve innen

Siófok
Petőfi sétány 9.

Elbontás1996
Felállítás1971


Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Ády
2021.03.02. 19:58
Az alkotást a 60-as évek elején épült szállodasor első épületénél, a Balaton szálló előtt állították fel. A Balatonpart közelében álló szobor halászokat ábrázol, az egyik kezében evező, a másik kezében halászháló. A kétalakos bronz kompozíciót Somogyi József szobrászművész készítette.

A rendszerváltás után, a szálloda privatizációjakor a Pannónia Rt. vezérigazgatója a városnak adományozta a szobrot, amit áthelyeztek a kikötő mellett lévő parkba.

"A halászok a partra néznek
Somogyi József szobra a siófoki szállodasor előtt
Mintha egyenesen a még hideg vízből jöttek volna elő a feltúrt ingujjá, nadrágszárú halászok. Ünnepséget, avatást elkerülve helyeztek él Somogyi József kétszeres Kossuth-díjas szobrászművésznek, a Magyar Képzőművészek Szövetsége főtitkárának új alkotását. A kétalakos, nagyméretű kompozíció a Balaton egykori életét eleveníti meg, emléket állítva az ősi foglalkozásnak, a halászatnak és az itt élő embereknek, a halászoknak. A szobor a siófoki szállodasor előtt, a Balaton-szálló parkjában kapott helyet.
Egyelőre a bronzhalászok csak magukban állnak a parton, a zöld pázsit még elhagyatott. De nemsokára kezdődik a nyár! [1]

"Hat köztéri szoborral gyarapodott Siófok
....A Pannónia Rt vezérigazgatója a város iránti barátsága jeléül három szobrot adományozott; ezek közül a legértékesebb Somogyi József két egészalakos bronzszobra, a Halászok...." [2]
Források:
[1] Somogyi Néplap, 1971. május 8. (27. évfolyam, 16. szám) 11. o. https://library.hungaricana.hu/hu/view/SomogyMegyeiHirlap_1971_05/?pg=51&layout=s
[2] Somogyi Hírlap, 1996. december 21. (7. évfolyam, 298. szám) 5. o. https://library.hungaricana.hu/hu/view/SomogyMegyeiHirlap_1996_12/?pg=232&layout=s
További linkek
Somogyi József szobrászművész életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/4177

Ády műlapja



Cím alapján hasonló

"Halászok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
434474
Forrás
Somogyi Néplap, 1971. május 8. (27. évfolyam, 16. szám) 11. o.
Feltöltve
2021.02.26. 16:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.02.26. 16:27
Archív felvétel

"Halászok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
434485
Forrás
Képeslap részlet
Évszám
1987
Feltöltve
2021.02.26. 16:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.02.26. 16:50
1987, Archív felvétel

"Halászok" c. alkotás fotói

Eredetileg, a Balaton szállóhoz tartozó strandon voltak a 'Halászok'. A rendszerváltást követő szálloda- privatizáció után helyeztette át az önkormányzat a mostani helyére.
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
113354
Feltöltve
2012.06.29. 17:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Cs.L.Mária 12.06.29. 17:36
Archív felvétel
Eredetileg, a Balaton szállóhoz tartozó strandon voltak a 'Halászok'. A rendszerváltást követő...Teljes szövegEredetileg, a Balaton szállóhoz tartozó strandon voltak a 'Halászok'. A rendszerváltást követő szálloda- privatizáció után helyeztette át az önkormányzat a mostani helyére.Kevesebb szöveg

"Halászok" c. alkotás fotói

Fehérvári György gyűjteménye.
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
207928
Forrás
facebook/siófok retro fotó
Feltöltve
2015.06.04. 15:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.06.04. 15:02
Archív felvétel
Fehérvári György gyűjteménye.

"Halászok" c. alkotás fotói

Halászok a parton. Somogyi József alkotása
(Fotó: ifj. Soproni Béla)
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
434475
Forrás
Képes Újság, 1974. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)1974-06-29 / 26. szám 17 .o.
Feltöltve
2021.02.26. 16:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.02.26. 16:32
Archív felvétel
Halászok a parton. Somogyi József alkotása
(Fotó: ifj. Soproni Béla)
Összesen 5 fotó

Műlap története

22.09.21. 13:23
A "Halászok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.02. 19:58
Ády publikálta "Halászok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.