Kiindulás: uránvárosi óvoda, ahol a gyerekek, mint mászókát, "rendeltetésszerűen" használták. Ez volt a valós ok, de egyébre hivatkozva a múzeum tulajdonába adták. Különböző évszámok kísérik a bájos, hullámvonalakat leíró alkotást. Ezek többnyire 1-2 évvel térnek el, így a forrásban jelölteket tekintettem alapnak.
A Modern Magyar Képtár Szabadság úti épületének előkertjében persze kevésbé lehetett gyermekbarát (bár azóta sem), de kb. 1995-ig várta sorát. Akkor került jelenlegi helyére, az egykori kanonokház kertjébe (ld. kapcsolt lapot is).^[1]
Az alkotás életútja indulását meghatározta a kor és az alkotó személyisége, aki engedményeket tett ugyan kora elvárásaival, de bizonyos dolgokban nem engedett. A Rákosi-korban művészetére jellemző absztrakt alkotásoknak nem volt helyük. Nehézségei olvashatók a cikkben.
Konkrétan a Hullám című alkotás kapcsán szinte abszurd elvárásokkal kellett szembenéznie. Az instrukció:, "...legyen inkább harminc százalékkal ábrázolóbb." Egyik próbaköve annak, ahogy "próbált önazonos maradni"– írják. ^[2]

Romváry leírása: "A szocreál szárnyalásának időszakában, amolyan játszó plasztikaként elfogadhatóvá téve, 1960-ban állították fel ... nonfiguratív plasztikáját...Igaz, csak részben számított az óvoda kertje közterületnek, a kerítés túloldaláról azonban jól látszott a Hullám. A gyerekek nagy örömére szolgált a műkőszobor, megmászhatták, meglovagolhatták a "hullámokat". Lágyan ívelt, békésen türemkedő, lüktető mozgást érzékeltető formáció, három felágaskodó, felemelkedő fejformával, araszolva lépegető, lassan mozduló lényre, mondjuk a szelíd Loch Ness-i szörnyre emlékeztet.Meg a hullámok állandóan változékony játékosságára, miként ezt a névadás is némiképp sejtetni engedi." ^[1]

---