Hősi emlékmű és Országzászló

Nagylengyel, Dózsa György utca
További képek a Fotólistában

Nagylengyel
Dózsa György utca
A buszmegállóval szemben található kis téren.

Avatás1937. augusztus 8.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Tóth Kata
2020.11.17. 10:52
A nagylengyeli hősi emlélkmű avatására 1937. augusztus 8-án került sor neves személyiségek jelenlétvével. Az egyházközségi bejegyzés megemlékezik az emlékmű avatásról is: "A szobor helye mély gödör volt, a szükséges összeg részben gyűjtésből jött össze." [1]
A sajtó is beszámolt a nagyszabású eseményről: "Ott voltak: viléz Teleki Béla gróf főispán, Brand Sándor dr. vármegyei főjegyző az alispán, vitéz Németh Bála ezredes a szombathelyi vegyesdandár parancsnokának képviseletében, vitéz Farkas Sándor ezredes, a Vitézi Szék kapitánya és felesége, Strausz Flórián pápai prelátus, Udvardy Jenő dr. kormányfőtanácsos, ügyvédi kamarai elnöK, Zalaegerszeg város tisztifőügyésze és felesége (...) zalaegerszegi képviselőtestületi tagok, a szomszédos községek plébánosai, tanítói, jegyzői. (...)
Fél 10-kor a hősök terén felállított oltárnál Palkó József plébános tábori szentmisét és szentbeszédet mondott. Beszédében utalt arra, hogy Nagylengyel község kettős ünnepet ül ez alkalommal. Búcsúja van, s így ünnepli védőszentjét, Szent Domonkost, de áldoz ezen a napon hősi halottai emlékének is. A védőszent lelki téren, a hősi halottak pedig a hazaszeretetben adtak útmutatást. " [2]
A templommal átellenben található emlékmű széles alapján, egy gránit emelvényen, babérkoszorú közepén Magyarország címere látható. E fölött egy keskenyebb tömbön elöl, illetve a jobb oldalon két márványtábla, amin az I. és II. világháborúban hősi halált halt nagylengyeli lakosok nevei olvashatók. Szokatlan elem az emlékművön a vas zászlórúd tetején helyet kapott kéz, amely a mutató és a középső ujj feltartásával a „VIVA PRO PATRIA” jelet mutatja. Az emlékmű felirata: "NAGYLENGYEL KÖZSÉG HŐS FIAINAK, KIK ÉLETÜKET ÁLDOZTÁK NAGYMAGYARORSZÁGÉRT !"
Az emlékművet, az avatásának 75. évfordulóján, 2013-ban az önkormányzat felújította, és környezetét parkosította. [3]
Források:
[1] Kivonat a helyi egyházközségi feljegyzésekből - rendelkezésemre bocsátotta Illés Csaba, Nagylengyelben élő tanár (lásd adalék kép).
[2] Beszámoló az emlékmű avatásáról - Zalamegyei Ujság, 1937. augusztus 10. p. 1-2., - https://library.hungaricana.hu/hu/view/ZalamegyeiUjsag_1937_3/?query=SZO%3D(h%C5%91si%20eml%C3%A9km%C5%B1)&pg=161&layout=s
[3] Nagylengyel község helyi értéktára - http://www.nagylengyel.hu/4_1-oldal

Tóth Kata műlapja

Közös gyűjteményben
Országzászlók

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Hősi emlékmű és Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Nagylengyel
Feltöltő
Azonosító
424403
Feltöltve
2020.11.14. 15:47
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/400 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.14. 15:47

"Hősi emlékmű és Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Nagylengyel
Feltöltő
Azonosító
424411
Feltöltve
2020.11.14. 15:47
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/320 • 4.6mm • ISO100

424409

424404
Feltöltve
2020.11.14. 15:47
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/640 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.14. 15:47

"Hősi emlékmű és Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Nagylengyel
Feltöltő
Azonosító
424410

424407
Feltöltve
2020.11.14. 15:47
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/100 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.14. 15:47

"Hősi emlékmű és Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Nagylengyel
Feltöltő
Azonosító
424408
Feltöltve
2020.11.14. 15:47
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ51/10 • 1/125 • 16.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.14. 15:47

"Hősi emlékmű és Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Nagylengyel
Feltöltő
Azonosító
424414
Feltöltve
2020.11.14. 15:47
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ58/10 • 1/200 • 19.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.14. 15:47

"Hősi emlékmű és Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Nagylengyel
Feltöltő
Azonosító
424413
Feltöltve
2020.11.14. 15:47
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ58/10 • 1/160 • 19.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.14. 15:47

Adalék vagy máshol

"Hősi emlékmű és Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Nagylengyel
Feltöltő
Azonosító
424678
Feltöltve
2020.11.17. 07:00
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.17. 07:00

Élményképek

"Hősi emlékmű és Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Nagylengyel
Feltöltő
Azonosító
424406
Feltöltve
2020.11.14. 15:47
Képinfó
Élménykép
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/125 • 4.6mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.14. 15:47
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.02.27. 19:14
A "Hősi emlékmű és Országzászló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.17. 10:52
A közösség publikálta Tóth Kata "Hősi emlékmű és Országzászló" c. műlapját
20.11.17. 10:52
Tóth Kata tagunk munkájában mérföldkőhöz érkezett!
Ez a műlap tagunk 50. műlapja, gratulálunk!
20.11.17. 07:00
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű és Országzászló" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.