Az Árvaház két fülkeszobra

Sopron, Halász utca 27.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szűz Mária és Szent József

Sopron
Halász utca 27.
Az épület homlokzatán.

Felállítás1770

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2020.11.17. 08:22
Sopronban Voss Károly és felesége, Lanius Anna Dorottya alapított árvaházat.
Haláluk után Primes György városplébános 1770-ben nyitotta meg, ahol tizenkét lány és tizenkét fiú neveléséről és taníttatásáról gondoskodtak.
„A többnyire katolikus szülők árváit 6 és 10 éves koruk között vették fel, a lányokat elsősorban a háztartási munkákra tanították, míg a fiúk „a köz számára éppen kívánatos mesterségekben szereztek jártasságot”.[1]
Az épület homlokzatán kialakított fülkékben Szűz Mária és Szent József szobrát látjuk.
Szűz Mária imára kulcsolt kézzel, mint közbenjáró imádkozik érettünk, Szent József attribútumával, kezében liliommal ábrázolt.
A Voss-féle árvaház a XX. században a Szent Asztrik (bencés) Gimnázium növendékei internátusaként is működött.
Nyilvántartott műemlék.[2]
Az épületet 2022-ben felújították, átadására szeptember 2-án került sor. Szent Annáról, a Boldogságos Szűz Mária édesanyjáról nevezett óvoda és bölcsőde kapott itt helyet.[3]
Források:
[1] Az árvaház történetéről: https://www.sopronitema.hu/hirek/panorama/kozossegi-terre-valhat
[2] Műemlék: http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/4799
[3] Hír az átadó ünnepségről: https://cyberpress.hu/szent-annarol-elnevezett-uj-ovodat-es-bolcsodet-adtak-at-a-soproni-halasz-utcaban/

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Az Árvaház két fülkeszobra" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420819
Feltöltve
2020.10.18. 17:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/250 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 17:07

420818

420817
Feltöltve
2020.10.18. 17:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 17:06

"Az Árvaház két fülkeszobra" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420820
Feltöltve
2020.10.18. 17:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 17:08

"Az Árvaház két fülkeszobra" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420827
Feltöltve
2020.10.18. 17:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/250 • 195mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 17:11

"Az Árvaház két fülkeszobra" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420825
Feltöltve
2020.10.18. 17:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO100

Bertha János 20.10.18. 17:10

420828
Feltöltve
2020.10.18. 17:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/250 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 17:12

"Az Árvaház két fülkeszobra" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420823
Feltöltve
2020.10.18. 17:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/250 • 140mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 17:09

"Az Árvaház két fülkeszobra" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420822
Feltöltve
2020.10.18. 17:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 17:09

"Az Árvaház két fülkeszobra" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420824
Feltöltve
2020.10.18. 17:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 17:10

"Az Árvaház két fülkeszobra" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420826
Feltöltve
2020.10.18. 17:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 17:11

"Az Árvaház két fülkeszobra" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
507573
Feltöltve
2022.11.05. 18:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.05. 18:14

507576
Feltöltve
2022.11.05. 18:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/320 • 300mm • ISO160

507574

507577

507582
Feltöltve
2022.11.05. 18:19

Bertha János 22.11.05. 18:19

"Az Árvaház két fülkeszobra" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
507602
Feltöltve
2022.11.05. 18:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.05. 18:39

"Az Árvaház két fülkeszobra" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
507579
Feltöltve
2022.11.05. 18:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/320 • 300mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.05. 18:14

"Az Árvaház két fülkeszobra" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
507578
Feltöltve
2022.11.05. 18:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/320 • 140mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.05. 18:14

"Az Árvaház két fülkeszobra" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
507580

507575
Feltöltve
2022.11.05. 18:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/320 • 170mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.05. 18:14

Adalék vagy máshol

"Az Árvaház két fülkeszobra" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
507581
Feltöltve
2022.11.05. 18:14
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.05. 18:14
Összesen 22 fotó

Műlap története

22.11.05. 18:39
1 új fotót töltöttem az "Az Árvaház két fülkeszobra" műlaphoz
22.11.05. 18:19
1 új fotót töltöttem az "Az Árvaház két fülkeszobra" műlaphoz
22.11.05. 18:14
9 új fotót töltöttem az "Az Árvaház két fülkeszobra" műlaphoz
20.11.17. 08:22
Bertha János publikálta "Az Árvaház két fülkeszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.