A Margitszigeti Nagyszálló tondói

Budapest, Margitsziget, Zielinski Szilárd sétány

Budapest
Margitsziget, Zielinski Szilárd sétány
A szálló sétány felőli oldalán, a kerthelyiség mögötti épületrész homlokzatán.

Felállítás1986

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2020.11.12. 18:20
Bevallom, eddig soha nem vettem észre, hogy a híres, sokat látott, többször körüljárt Margitszigeti Nagyszálló homlokzatán van díszítő dombormű.
A szálló eredetileg Ybl Miklós tervei alapján épült 1873-ban. Nem sokkal később, az 1920-as években bővítésen esett át Wälder Gyula tervei szerint. Kb. 10 év elteltével megint változás történt, a magas tetőt lebontották, helyére építették a harmadik emeletet. A szálló sok viszontagságon ment keresztül: a II. világháború rombolása, az 1965-ös árvíz, aminek következtében az épület egy része beomlott. "A szálloda 1985–1987 között teljes felújításon esett át. A főépület az eredeti stílusához illő új homlokzatot kapott, és visszakerült a sátortető is..." (tervező Malomsoky József). Úgy gondolom, ez az a pont, amikor az eredeti stílus jegyében a domborművek a homlokzatra kerültek.
Átnéztem a MandaDb valamennyi kapcsolódó képeit és az egykor.hu képsorozatát is. Elsőként logikusnak azt tartottam volna, hogy az emeletráépítéskor kerülhettek volna a tondók a második emelet feletti sávba. Egy képet sem találtam, ahol látszanának. Ezek szerint az eredeti stílust megcélzó nagyívű átalakítás és felújítás hozta meg a domborműveket.
A három tondó két szélső eleme megegyezik. Kellett "dolgozni" rajta, mit is ábrázolhatnak. A középső egy fiatal fiút mutat, mellette kutyája, bár első ránézésre egy farkasra gondoltam. Hetyke kalapja, a botjáról lelógó, szállítás alatt lévő vadak alapján egy vadorzó képét azonosítottam.
A másik, kettőzött dombormű nehezebb eset. Csinos női akt, fejét koszorú díszíti, a felette lévő tálba nyúl (bőségtálnak gondolom). Mellette egy kosár, másik oldalán azonban egy nyíl, ami szintén a vadászat gondolatkörét veti fel. Így feltételezem, hogy ő egy isteni alak a görög mitológia számos istensége közül (Artemisz merül fel). Ezzel együtt meglepő, hogy – bár a téma egybevág – egy istennő és egy "civil" osztozik a homlokzaton.
Források:
[1] https://mandadb.hu/tetel/592397/Margitszigeti_Nagyszallo
-- https://egykor.hu/budapest-xiii--kerulet/grand-hotel-margitsziget/1551

Cím alapján hasonló

"A Margitszigeti Nagyszálló tondói" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
424107
Feltöltve
2020.11.12. 17:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 6.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.12. 17:23

424116
Feltöltve
2020.11.12. 17:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 129mm • ISO800

Göröntsér Vera 20.11.12. 17:25

424112

424110
Feltöltve
2020.11.12. 17:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 32.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.12. 17:23

"A Margitszigeti Nagyszálló tondói" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
424113
Feltöltve
2020.11.12. 17:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 129mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.12. 17:25

"A Margitszigeti Nagyszálló tondói" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
424111

424115

424109
Feltöltve
2020.11.12. 17:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 10.4mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.12. 17:23

"A Margitszigeti Nagyszálló tondói" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
424114
Feltöltve
2020.11.12. 17:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 129mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.12. 17:25

"A Margitszigeti Nagyszálló tondói" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
424108
Feltöltve
2020.11.12. 17:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 6.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.12. 17:23
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.11.12. 18:20
Göröntsér Vera publikálta "A Margitszigeti Nagyszálló tondói" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.