Szentháromság-szobor

Lendva (Lendava), Lendavske Gorice

Angol cím:Holy Trinity

Lendva (Lendava)
Lendavske Gorice
A kápolna toronyfülkéjében.

Felállítás1728

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2020.12.10. 07:50
A város fölé emelkedő szőlőhegyek egyikén (Csonka-domb), már messziről látható a Szentháromság-kápolna fehér tornya, amelyet a törökök kiűzésének emlékére az Esterházyak gazdatisztje, a Gludovácz-családfő építtetett 1728-ban.[1]
Szentháromság vasárnapján (Pünkösd utáni első vasárnap) és az Őrangyalok ünnepén (október 2-a) ünnepi szentmisét tartanak itt.

A torony fülkéjében nagyméretű, a „megszokott” Szentháromság ábrázolásoktól eltérőt látunk.
Az Atya, önmagára mutat, a Credo szavai jutnak eszembe: „Isten az Istentől, világosság a világosságtól,
valóságos Isten a valóságos Istentől.”[2]
Jobbján a Fiú, aki „Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből.”[2]
Mindkettejük lába alatt a föld, mert „újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat
és országának nem lesz vége.”

A szakállasan ábrázolt Atya és a Fiú is az „égre” tekint. Ahova nekünk is tekintenünk kell, mert a felfelé,- az égre néző ember túlmutat önmagán. Az életünk is több mint a földön leélt éveink száma.
„Ha az égre nézünk, (…) átérezzük, hogy a földön túl ott az egész kozmosz, amelynek méretében, törvényeibe még csak belepillantani is alig tudunk. A mindenség mélyén pedig ott érzünk valakit, akinek nem közömbös az életünk, aki minden nyomorúságunk ellenére ismer és szeret minket.”[3]
Nem látjuk a Szentlelket megtestesítő szimbólumot (galamb), de valljuk, „Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik,…”[4]

A Szentháromság ábrázolása (minden más témánál inkább) csak megközelítően, szimbolikus eszközökkel lehetséges, s így is szinte megoldhatatlan feladat a képzőművészet számára, mert egyszerre kell láthatóvá tennie az egységet és a háromságot. (…)” [5]

A Széchenyi-díjas Barsi Balázs OFM atya gondolatai illenek ide:
„Ha az Atyaisten kevesebbet adott volna szent Fia által a benne hívőknek, mint magát a Szentlelket, akkor az egész kereszténység mítosz lenne csupán, olyan szóbeli ígéret, amelyre semmilyen komolyan vehető garancia nincs; elvont filozófia, utópia, sőt végső soron ámítás, mert miközben beteljesedésről beszél, minden marad a régiben: Isten fenn trónol az egek egei felett, az ember pedig lenn a porban tengeti napjait, míg porrá nem válik maga is. De minthogy örökségünk foglalója maga a Szentlélek, a legnagyobbat kaptuk: az Atya és a Fiú közös életét, erejét és dicsőségét. Isten a maga legbensőbb életét éli bennünk, de nem úgy, mint ahogy a konszekrált ostya benne van az áldoztatókehelyben, hanem úgy, hogy minket von be a Szentháromság közösségébe.

A Szentlélek azzal, hogy hitet támaszt bennünk (s ennek köze van a feltámasztáshoz, mely szintén az ő erejében ment végbe), Jézus istenfiúságában részesít, s így az Atyaisten gyermekeivé tesz bennünket. A remény által olyan bizalmat ébreszt bennünk az Atya iránt, mint amivel Jézus, az emberré lett Fiúisten bízott az Atyában, még a kereszten haldokolva is. …”[6]
Források:
[1] Szentháromság-kápolna: http://www.muravidekiertektar.si/?p=63
[2] Credo: https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=13
[3] Erdő Péter, bíboros, prímás: Égre néző… - könyvbemutató : http://www.keresztenyelet.hu/egre-nezo-isten-jelenlete-a-magyar-kolteszetben/
[4] Credo: https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=13
[5] Magyar Katolikus Lexikon: http://lexikon.katolikus.hu/S/Szenth%C3%A1roms%C3%A1g.html
[6] Barsi Balázs-Telek Péter-Pál:Magasság és mélység: http://barsitelekmm.blogspot.com/

Bertha János műlapja


Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Lendva (Lendava)
Feltöltő
Azonosító
410134
Feltöltve
2020.07.22. 09:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 140mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.07.22. 09:39

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Lendva (Lendava)
Feltöltő
Azonosító
410135
Feltöltve
2020.07.22. 09:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.07.22. 09:40

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Lendva (Lendava)
Feltöltő
Azonosító
410136
Feltöltve
2020.07.22. 09:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.07.22. 09:41

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Lendva (Lendava)
Feltöltő
Azonosító
410138
Feltöltve
2020.07.22. 09:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.07.22. 09:42

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Lendva (Lendava)
Feltöltő
Azonosító
426581
Feltöltve
2020.12.11. 07:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.12.11. 07:48

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Lendva (Lendava)
Feltöltő
Azonosító
410137
Feltöltve
2020.07.22. 09:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.07.22. 09:41

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Lendva (Lendava)
Feltöltő
Azonosító
426582
Feltöltve
2020.12.11. 07:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.12.11. 07:48

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Lendva (Lendava)
Feltöltő
Azonosító
433187
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2021.02.17. 08:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/250 • 12mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.17. 08:44
2016. július

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Lendva (Lendava)
Feltöltő
Azonosító
410139
Feltöltve
2020.07.22. 09:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.07.22. 09:46
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.02.17. 08:44
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-szobor" műlaphoz
20.12.11. 07:48
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-szobor" műlaphoz
20.12.11. 07:48
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-szobor" műlaphoz
20.12.10. 07:50
Bertha János publikálta "Szentháromság-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.