Győr, Radó sétány

Állapot: Áthelyezve innen

Angol cím:Károly Kisfaludy

Győr
Radó sétány
Az egykor itt állt színházzal szemben.

Avatás1892. október 2.

Schlick-féle Vasöntöde (bronzöntő, közreműködő)

Göröntsér Vera
2020.07.22. 17:57
Előzetes hír a Vasárnapi Újság 1891-es számából, de jól írja le a készülő, sőt már készen álló alkotást és a körülményeket: "Győr városa szobrot akar állítani jeles fiának, Kisfaludy Károlynak s az e czélból alakult bizottság Mátrai Lajos György budapesti szobrász-tanárt bizta meg a szoborminta elkészítésével. A mint a készen is áll Mátrainak rózsa-utczai műtermében. Egyharmad életnagyságban, álló helyzetben örökíti meg Kisfaludyt. Magyar ruha van rajta, s vállán köpeny. Jobbjában Íróeszközt és baljában papírlapot tart. A talapzaton, mely gránitból fog készülni, babérág nyugszik. A múlt héten egy bizottság szakértői szemlét tartott Mátrai műtermében s a mintát végleges kivitel vé­gett elfogadásra ajánlotta a győri szobor-bizottságnak. Mátrai most Győrbe ment, hogy bemutassa a mintát, melyet közszemlére állítanak ki." [3]
Kisfaludy Károly emlékszobra elkészítésére szoborbizottság alakult és szoboralapot hoztak létre. Ezzel kapcsolatban számolni lehetett a Kisfaludy Társaság ígért támogatásával és egyéb adományokkal is. A bizottság Mátrai Lajos ajánlatát bírálta el. Áttekintették a nyilvános pályázat lehetőségének alternatíváját, de annak költségeit is. A bemutatott minta és Mátrai Lajos György művészi kvalitását figyelembe véve úgy döntöttek, az ajánlatot elfogadják és megbízták az alkotás elkészítésével. [2]
Alapos előkészítést igényelt a felmerülő lehetőségek közül a felállítás helyszínének kiválasztása: Karmelita-tér, Honvéd-liget, Széchenyi-tér és a sétatér. A döntéshozók többségének véleménye alapján a Radó-sziget sétánya mellett döntöttek: "...helyéül a sétatérnek azon részét javasolta kijelölni, a mely a színház homlokzatával szemben a fasoros sétaútak által félköralakúlag árnyékoltatik. S ez a hely csakugyan méltó keretét is képezi Kisfaludy Károly emlékszobrának. Maga az a körülmény hogy a szobor a színházzal szemben állíttatik fel, jellegzetessé teszi a helyet, közvetlen környezete pedig városunknak természeti szépségekben legkiválóbb pontját képezi.” [1]
Mégsem mondható teljesen sikeresnek az elhelyezés. A szobor árterületen állt. Már korán (1899), egy árvíz után szóba került, el kéne helyezni, másrészt odébb is helyezték a sétány ún. gyermekjátszóterére (1916) a KIOSZK átépítése miatt, ahol viszont többször megrongálták. Miután 1920-ban, amikor újra kimagasló volt a vízállás, négy napig állt víz alatt. A következő év áprilisától láthatjuk új helyén. [1]
A szobor történetét teljes mélységében az erről készült beszámoló [2] írja le.
Források:
[1] A Kisfaludy-szobor az eredeti helyén: https://regigyor.hu/vegyes/kisfaludy-karoly-szobor-az-eredeti-helyen/
[2] A Kisfaludy-szobor (Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi tér) http://gyorikonyvtar.blogspot.com/2014/11/helytorteneti-kalandozasok-13.html
[3] Vasárnapi Újság, 1891. http://epa.oszk.hu/00000/00030/01948/pdf/01948.pdf
-A Radó Sziget: https://regigyor.hu/belvaros/a-rado-sziget/




Cím alapján hasonló

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Régi Győr; képeslap (Németh Vilmos gyűjteményéből)
Feltöltő
Azonosító
409451
Forrás
https://regigyor.hu/wp-content/uploads/2017/02/Kisfaludy-1900-1024x654.jpg
Évszám
1900
Feltöltve
2020.07.16. 21:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.16. 21:16
1900, Archív felvétel
Régi Győr; képeslap (Németh Vilmos gyűjteményéből)

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Rég Győr; (Békefi Péter gyűjteményéből) Képeslap részlete
Feltöltő
Azonosító
409689
Forrás
https://regigyor.hu/wp-content/uploads/2017/02/Kisfaludy-szobor-M%C3%A1dai-kioszk-fot%C3%B3-1280x1351.jpg
Évszám
1900
Feltöltve
2020.07.18. 17:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:31
1900, Archív felvétel
Rég Győr; (Békefi Péter gyűjteményéből) Képeslap részlete

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Régi Győr, Képeslap; (Németh Vilmos gyűjteményéből)
Feltöltő
Azonosító
409452
Forrás
https://regigyor.hu/wp-content/uploads/2017/02/Kisfaludy-1905-1024x663.jpg
Feltöltve
2020.07.16. 21:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.16. 21:16
Archív felvétel
Régi Győr, Képeslap; (Németh Vilmos gyűjteményéből)

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Rég Győr; (Békefi Péter gyűjteményéből)
Feltöltő
Azonosító
409453
Forrás
https://regigyor.hu/wp-content/uploads/2017/02/Kisfaludy-szobor-M%C3%A1dai-kioszk-fot%C3%B3-1280x1351.jpg
Évszám
1900
Feltöltve
2020.07.16. 21:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.16. 21:16
1900, Archív felvétel
Rég Győr; (Békefi Péter gyűjteményéből)

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Régi Győr, Képeslap; (Németh Vilmos gyűjteményéből)
Feltöltő
Azonosító
409450
Forrás
https://regigyor.hu/wp-content/uploads/2017/02/Kisfaludy-1899-1024x670.jpg
Évszám
1899
Feltöltve
2020.07.16. 21:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.16. 21:16
1899, Archív felvétel
Régi Győr, Képeslap; (Németh Vilmos gyűjteményéből)

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Régi Győr; képeslap, A KIOSZK és a szobor.
Feltöltő
Azonosító
409454
Forrás
https://regigyor.hu/belvaros/a-rado-sziget/
Évszám
1899
Feltöltve
2020.07.16. 21:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.16. 21:20
1899, Archív felvétel
Régi Győr; képeslap, A KIOSZK és a szobor.

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Képeslap. Forrás:profila.hu
Feltöltő
Azonosító
77201
Forrás
profila.hu
Feltöltve
2011.02.07. 08:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.02.07. 08:25
Archív felvétel
Képeslap. Forrás:profila.hu

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
84796
Feltöltve
2011.05.10. 14:56
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ35/10 • 1/50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.05.10. 14:56
Archív felvétel
Képeslap.

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
86345
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2011.06.06. 16:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.06.06. 16:30
Archív felvétel
Képeslap.

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

1905.
Feltöltő
Azonosító
154971
Forrás
Képeslap
Évszám
1905
Feltöltve
2014.01.07. 11:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.01.07. 11:09
1905, Archív felvétel
1905.

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
86346
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2011.06.06. 16:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.06.06. 16:31
Archív felvétel
Képeslap.

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Képeslap 20-as évek
A játszótéren (?)
Feltöltő
Azonosító
78013
Forrás
Képeslap
Évszám
1920
Feltöltve
2011.02.16. 13:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.02.16. 13:37
1920, Archív felvétel
Képeslap 20-as évek
A játszótéren (?)
Összesen 12 fotó

Műlap története

4 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Kisfaludy Károly" feltöltésünket!
3 napja
Göröntsér Vera publikálta "Kisfaludy Károly" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.