Dabas-Gyón, Vasút út 28

Alternatív, helyi címek:László atya - Bisztrai atya

Dabas-Gyón
Vasút út 28
A Dabasi Szent Péter Katolikus Templom mellett van.

Felállítás2020. június 28.


Hársch Ferenc
2020.07.22. 13:01
Bisztrai László atya (1920-2010) 1990-től 2003-ig a Dabas-Gyóni Szent Péter templom plébánosa, majd nyugállományban a Dabas-Gyón Zárdakert Idősek Otthona lelkésze volt.
2001. március 15-én Dabas Város Önkormányzata Díszpolgári címet adományozott neki.
László atya 88 évesen így tekintett vissza munkájára:
"Egész papi pályafutásomban igyekeztem a hivatásomnak eleget tenni: lelkiismeretemet a Szentírás alapján formálni, és azután az így formált lelkiismeretem szerint cselekedni. Szeretet – szolgálat – segítés; ezek voltak a céljaim. Ezek gyakran nem látványos dolgokra vezettek, hanem apróságokra. Azt hiszem, a kötelességteljesítés is a vértanúság egyik útja. Nem feltétlenül kell nagy dolgokat keresni. Csak el kell fogadni minden nap, amit az a nap hoz, és abban kell helytállni – az elvekhez ragaszkodva, hittel és hûséggel." [1]
Források:
[1] http://www.ertedvagyok.hu/109/109_15-16.pdf
https://www.dabas.hu/index.php/varosunk/diszpolgarok/272-bisztrai-laszlo-1920-2010
https://bokorportal.hu/halottaink/Bisztrai-Laszlo_szoboravatas_meghivo.png



Cím alapján hasonló

"Bisztrai László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dabas-Gyón
Feltöltő
Azonosító
409432
Feltöltve
2020.07.16. 18:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ310/100 • 1/170 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.07.16. 18:46

"Bisztrai László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dabas-Gyón
Feltöltő
Azonosító
409423
Feltöltve
2020.07.16. 18:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ640/100 • 1/60 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.07.16. 18:46

"Bisztrai László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dabas-Gyón
Feltöltő
Azonosító
409424
Feltöltve
2020.07.16. 18:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ460/100 • 1/90 • 17.1mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.07.16. 18:46

"Bisztrai László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dabas-Gyón
Feltöltő
Azonosító
409431
Feltöltve
2020.07.16. 18:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ560/100 • 1/220 • 90mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.07.16. 18:46

"Bisztrai László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dabas-Gyón
Feltöltő
Azonosító
409425
Feltöltve
2020.07.16. 18:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ520/100 • 1/125 • 28.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.07.16. 18:46

"Bisztrai László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dabas-Gyón
Feltöltő
Azonosító
409426
Feltöltve
2020.07.16. 18:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ560/100 • 1/220 • 55.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.07.16. 18:46

"Bisztrai László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dabas-Gyón
Feltöltő
Azonosító
409427
Feltöltve
2020.07.16. 18:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ560/100 • 1/140 • 48.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.07.16. 18:46

"Bisztrai László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dabas-Gyón
Feltöltő
Azonosító
409428
Feltöltve
2020.07.16. 18:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ480/100 • 1/150 • 20.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.07.16. 18:46

"Bisztrai László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dabas-Gyón
Feltöltő
Azonosító
409429
Feltöltve
2020.07.16. 18:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ550/100 • 1/150 • 37.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.07.16. 18:46

"Bisztrai László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dabas-Gyón
Feltöltő
Azonosító
409430
Feltöltve
2020.07.16. 18:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ560/100 • 1/170 • 90mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.07.16. 18:46
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.07.22. 13:01
Hársch Ferenc publikálta "Bisztrai László" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.