Jakabos Ödön-emléktábla

Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc), Bem József utca 2. szám

Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc)
Bem József utca 2. szám
A főtértől keletre lévő Bem József utca 2. szám alatti ház külső falán.

Avatás2017. október 29.


Sántha Imre Géza
2020.07.14. 14:06
Az elmult 200 évben, mióta Kőrösi Csoma Sándor őseink nyomait keresve, kutatva a nagy útját megtette Ázsiában, többen a nemzettársai közül vándorbotot ragadtak, főleg Erdély földjéről, hogy a nyomdokait bejárják a több ezer kilométeres útat, zarándoklatot, melynek legtöbb esetben a célállomása éppen Kőrösi Csoma sírhelye volt. Ezen utazó-kalandozó személyek között kiemelkedik a székely Jakabos Ödön (1940-1979) személye. A felsőháromszéki Nyujtód községben született, a közeli Kézdivásárhelyen érettségizett 1958-ban. A brassói vasúti technikum elvégzése után nyolc éven át forgalmista volt a Sepsiszentgyörgy-Bereck vasútvonal több helyszinén, majd a kovásznai Fafeldolgozó Vállalat tisztviselője lett. Közben nagyon sokat olvasott, nyelveket kezdett tanulni, érlelte magában, hogy ő is elindul Csoma nyomdokain. Több száz levelező társat szerzett Európában, Ázsiában. 1968-ban kerékpáron bejárta Magyarországot és az akkori Csehszlovákiát, 1970-ben Nyugat Európa külömböző részeit. Ezekről az útakról naplót vezetett melyekből a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Megyei Tükör napilapban sorozat jelent meg. 1972. október 15-én indult Szerbián, Bulgárián, Törökországon, Irakon, Kuwaiton át Indiába, majd Pakisztánon, Iránon, Törökországon át érkezett haza 1973. nyarán. Számos bel-és külföldi városban tartott előadást útiélményeiről s Kőrösi Csoma munkásságáról. Betegség miatt 1976-ban nyugdíjazták, 1979-ben újabb európai útra vállalkozott, de a fáradalmakat nem bírta és visszatért. Több író foglalkozott az ő bátor, kutató jellegű utazásaival, és a bukaresti RTV interjút is készített vele 1975-ben, amit itt mellékelve csatolok. 1979 őszén hunyt el.
Kézdivásárhelyi lakásának falán avatták fel ezt az emléktáblát 2017 őszén.
Források:
Iochom István: Jakabos Ödön emléktáblát avattak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy). 8238 szám. 2017 október 30.
https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/j-75FD4/jakabos-odon-75FEC/
További linkek
https://www.youtube.com/watch?v=SJL_ihBddH8



Cím alapján hasonló

"Jakabos Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc) településről

Feltöltő
Azonosító
409227
Feltöltve
2020.07.14. 08:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ590/100 • 1/70 • 31.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.14. 08:05

"Jakabos Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc) településről

Feltöltő
Azonosító
409228
Feltöltve
2020.07.14. 08:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ590/100 • 1/75 • 29mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.14. 08:05

"Jakabos Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc) településről

Feltöltő
Azonosító
409229
Feltöltve
2020.07.14. 08:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ490/100 • 1/250 • 14.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.14. 08:06

"Jakabos Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc) településről

Feltöltő
Azonosító
409230
Feltöltve
2020.07.14. 08:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ490/100 • 1/350 • 14.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.14. 08:06

"Jakabos Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc) településről

Feltöltő
Azonosító
409231
Feltöltve
2020.07.14. 08:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/400 • 6.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.14. 08:07

"Jakabos Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc) településről

Feltöltő
Azonosító
409232
Feltöltve
2020.07.14. 08:07
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ710/100 • 1/52 • 57.7mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.14. 08:07

"Jakabos Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc) településről

Feltöltő
Azonosító
409233
Feltöltve
2020.07.14. 08:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/1100 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.14. 08:08

"Jakabos Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc) településről

Feltöltő
Azonosító
409234
Feltöltve
2020.07.14. 08:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/550 • 7.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.14. 08:08
Összesen 8 fotó

Műlap története

29 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Jakabos Ödön-emléktábla" feltöltésünket!
30 napja
Sántha Imre Géza publikálta "Jakabos Ödön-emléktábla" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.