Budapest, II. kerület, Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

Alternatív, helyi címek:Jancsi

Budapest
II. kerület, Lorántffy Zsuzsanna utca 3.
A kerti pergola sarkában áll a szobor.

Avatás2018. november 8.
Készítés1931


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
ocsovai andrás
2020.06.17. 15:48
A Nemzeti Szalon 1931-es januári katalógusában olvatam:
"Születtem Kolozsvárt 1906-ban. Művészetek iránti rajongásomat szüleimtől örökölhettem. Édesatyám, aki ny. egyetemi orvostanár, a tudományok mellett, főként fiatal korában szobrászattal foglalkozott. Édesanyám előszeretettel rajzolgatott. Középiskolai tanulmányaimat félbeszakítva 1923-ban kezdtem először komolyan mintázni, eltekintve attól, hogy már gyermekkorom óta sok időt töltöttem rajzolgatásokkal, 1924-ben az O. M. Iparművészeti főiskolára iratkoztam be, ahol a legnagyobb művészi hatást Orbán Antal szobrászművészete gyakorolta reám, kinek első évben voltam növendéke. Később Lux Elek tanár tanítványa lettem. 1927-óta önállóan dolgozom. 1927 tavaszán először állítottam ki a Műcsarnok tárlatán, „Fájdalom" című nagyobb méretű munkámmal. Később portrétanulmányokkal foglalkoztam s folyamatosan szerepeltem a tárlatokon részben portrékkal részben kisplasztikái kompozíciókkal. Én készítettem a szegedi Pantheon számára a Mikó-féle emléktáblát. Ezt megelőzte a Baár—Madas leányintézet számára 2 magyar stílű kútfigura.
182 Pásztorleány gipsz, terrakottában 1000.—
183 Pásztorfiú, gipsz terrakottában 1000.—" [1]

Köztérkép kereső alkotóra, címre, helyre, eredmény = 0.

Máshol:
"2018. november 8-án délután ünnepélyes keretek között felavatták a Pásztorfiú és a Pásztorlány szobrát."
Olvasva tovább a "forrást": "Lőte Éva 1931-ben állította ki a Nemzeti Szalonban a két gipsz-terrakotta szobrot. Volt Baár‒Madas-os növendékeket az alkotások annyira megihlették, hogy szeretett iskolájukban kerestek nekik helyet. "
"a két szobor nevet is kapott: Jancsi és Juliska lett. "
" A szobrokat az időjárás viszontagságaitól, a téli időszakban védő burokkal látták el, de a háború viharaiban megsérültek, és a helyreállításukkal senki sem foglalkozott."
Az iskola volt gondnoka - Kudar György - a jó gazda szellemiségével megáldva, kezdeményezte a szobrok rekonstrukcióját.
"Markolt Sebestyén szobrász kapott megbízást mind a gipszszobrok, mind a mészkőszobrok formázására."
A teljes történet és az avatás fényképeit e "forrás" tartalmazza. [2]

A szobor és társa Lőte Éva elgondolásában kútszobornak készült. A fiú kutyájával, furulyájával pásztoros ruházatban látható. Arca talán korosabb, komolyabb más pásztorfiú ábrázolásoknál.

A Markolt Sebestyén által faragott mészkő Pásztorfiú szobor faragott kőből rakott alapon áll, emberközelben talán 10 méter távolságra a Pásztorleánytól.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_NEMG_NemzetiSzalon_1931/?query=nemzeti%20szalon%201931&pg=16&layout=s

https://www.bmrg.hu/node/10340



Kapcsolódó
Pásztorfiú

Cím alapján hasonló

"Pásztorfiú" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406437
Feltöltve
2020.06.17. 15:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/60 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.17. 15:40

"Pásztorfiú" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406435
Feltöltve
2020.06.17. 11:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ37/10 • 1/40 • 7.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.17. 11:54

"Pásztorfiú" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406413
Feltöltve
2020.06.17. 11:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/40 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.17. 11:12

"Pásztorfiú" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406415
Feltöltve
2020.06.17. 11:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/50 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.17. 11:16

"Pásztorfiú" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406416
Feltöltve
2020.06.17. 11:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/60 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.17. 11:19

"Pásztorfiú" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406417
Feltöltve
2020.06.17. 11:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/50 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.17. 11:21

"Pásztorfiú" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406419
Feltöltve
2020.06.17. 11:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/80 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.17. 11:26

"Pásztorfiú" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406420
Feltöltve
2020.06.17. 11:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/60 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.17. 11:28

"Pásztorfiú" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406423
Feltöltve
2020.06.17. 11:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/40 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.17. 11:33

"Pásztorfiú" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406424
Feltöltve
2020.06.17. 11:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/60 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.17. 11:35

"Pásztorfiú" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406421
Feltöltve
2020.06.17. 11:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/40 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.17. 11:30

"Pásztorfiú" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406425
Feltöltve
2020.06.17. 11:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/40 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.17. 11:36

"Pásztorfiú" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406418
Feltöltve
2020.06.17. 11:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/50 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.17. 11:23

"Pásztorfiú" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406422
Feltöltve
2020.06.17. 11:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.17. 11:32
Összesen 14 fotó

Műlap története

20.06.17. 15:48
ocsovai andrás publikálta "Pásztorfiú" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.