Pásztorfiú
"Születtem Kolozsvárt 1906-ban. Művészetek iránti rajongásomat szüleimtől örökölhettem. Édesatyám, aki ny. egyetemi orvostanár, a tudományok mellett, főként fiatal korában szobrászattal foglalkozott. Édesanyám előszeretettel rajzolgatott. Középiskolai tanulmányaimat félbeszakítva 1923-ban kezdtem először komolyan mintázni, eltekintve attól, hogy már gyermekkorom óta sok időt töltöttem rajzolgatásokkal, 1924-ben az O. M. Iparművészeti főiskolára iratkoztam be, ahol a legnagyobb művészi hatást Orbán Antal szobrászművészete gyakorolta reám, kinek első évben voltam növendéke. Később Lux Elek tanár tanítványa lettem. 1927-óta önállóan dolgozom. 1927 tavaszán először állítottam ki a Műcsarnok tárlatán, „Fájdalom" című nagyobb méretű munkámmal. Később portrétanulmányokkal foglalkoztam s folyamatosan szerepeltem a tárlatokon részben portrékkal részben kisplasztikái kompozíciókkal. Én készítettem a szegedi Pantheon számára a Mikó-féle emléktáblát. Ezt megelőzte a Baár—Madas leányintézet számára 2 magyar stílű kútfigura.
182 Pásztorleány gipsz, terrakottában 1000.—
183 Pásztorfiú, gipsz terrakottában 1000.—" [1]
Köztérkép kereső alkotóra, címre, helyre, eredmény = 0.
Máshol:
"2018. november 8-án délután ünnepélyes keretek között felavatták a Pásztorfiú és a Pásztorlány szobrát."
Olvasva tovább a "forrást": "Lőte Éva 1931-ben állította ki a Nemzeti Szalonban a két gipsz-terrakotta szobrot. Volt Baár‒Madas-os növendékeket az alkotások annyira megihlették, hogy szeretett iskolájukban kerestek nekik helyet. "
"a két szobor nevet is kapott: Jancsi és Juliska lett. "
" A szobrokat az időjárás viszontagságaitól, a téli időszakban védő burokkal látták el, de a háború viharaiban megsérültek, és a helyreállításukkal senki sem foglalkozott."
Az iskola volt gondnoka - Kudar György - a jó gazda szellemiségével megáldva, kezdeményezte a szobrok rekonstrukcióját.
"Markolt Sebestyén szobrász kapott megbízást mind a gipszszobrok, mind a mészkőszobrok formázására."
A teljes történet és az avatás fényképeit e "forrás" tartalmazza. [2]
A szobor és társa Lőte Éva elgondolásában kútszobornak készült. A fiú kutyájával, furulyájával pásztoros ruházatban látható. Arca talán korosabb, komolyabb más pásztorfiú ábrázolásoknál.
A Markolt Sebestyén által faragott mészkő Pásztorfiú szobor faragott kőből rakott alapon áll, emberközelben talán 10 méter távolságra a Pásztorleánytól.
https://www.bmrg.hu/node/10340
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a40888-5eea1d446b798-ca8d9632ed81bf564dd0a4eb_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/60 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a40888-5ee9e86b50412-35409ed4d8ce5ce48d5e0437_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
ƒ37/10 • 1/40 • 7.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a40888-5ee9de66cfb6c-fdbe498daaa2397d1706f08f_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/40 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a40888-5ee9df506a35a-8c745f204645a109cebffec6_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/50 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a40888-5ee9e01b94f49-e6b746c47ab09e27e7d4f520_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/60 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a40888-5ee9e0845e78b-b2b1d4c8fc4fab4b583f8c48_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/50 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a40888-5ee9e1b55e1c5-37210ffe8614f677b5a482d3_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/80 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a40888-5ee9e23935be7-5635ebcbf0ddbbe6c6329c10_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/60 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a40888-5eea1bd62c5d9-4ce64a8da7eba7938d9d57c3_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/40 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a40888-5ee9e3ca4bd41-dd445d3f9d554056003cb6d6_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/60 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a40888-5ee9e2cde2535-ccc959f8e7792094f806bfb8_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/40 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a40888-5ee9e403ad5a9-43de63192a5ad08279423ec0_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/40 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a40888-5ee9e0fd8b1e9-6d3b7f57895288632c4c7686_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/50 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a40888-5ee9e341106ba-860d07d1c62588a33464b49d_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u6348-a40888-663b67310f03e-7c789a1629e0e63bedf5326f_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u6348-a40888-663b673119e30-c5752dbc675fef48d2de4b3b_4.jpg)
"Pásztorfiú" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!