Szűz Mária a kis Jézussal

Hetvehely, Kán, Káni utca.
További képek a Fotólistában

Hetvehely
Kán, Káni utca.
A káni harangláb keleti falán van.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2020.05.24. 13:58
Kán ősi település, már 1126-ban említi oklevél. A török időkben elnéptelenedett és az 1760-as években németek betelepítésével éledt újra. "Tipikus sváb falu haranglábbal, temetővel, jellegzetes szobrokkal." írja a Wikipédia. Azonban 1945 után ismét a megszűnés határára jutott, sok-sok okból az őslakosai teljesen elhagyták. Mint önálló község megszűnt: 1979. január 1-én Hetvehelyhez csatolták. Napjainkra üdülőfaluként kelt új életre.

Bükkösd és Hetvehely között induló, egyre rosszabb minőségű kövesutakon (a kis Goricán és a Káca-tanyán keresztül) érhető el Kán, de a kátyúk és sárfolyások miatt: csak száraz időben. A kalandos utazás megéri: az útvonal végén egy bájos fekvésű, észak-déli irányú egyutcás falu van, szépen felújított parasztházakkal.

A főutca közepének nyugati oldalán harangláb áll. Balra egy kőkereszt van. Az ajtónyíláson betekintve kis oltárt, pici Mária-szobrot, festett szentképeket, művirágokat láthatunk és a harangról ide lelógó kötél végét. Kánban valahol kellett lennie "pléhkrisztusnak", mert annak festett fémlemezét ide helyezték be.

Kívül, a harangláb ajtója feletti kis falfülkében egy Mária-szobor van. Szűz Mária szobra újszerű, de nagyon egyedi megfogalmazású.

Hajából lefolyó köpenye a földig ér és mint valami bölcsőként övezi a kis Jézust, akit Mária magához szorít. Mária fején korona van. Ruházata egész felülete díszített, alul inkább virágokkal, felül főleg csillagokkal. Illetve a csillagok Jézus hátának és karjának ruháját fedik be.

A harangláb műemléki védettség alatt áll.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1n_(telep%C3%BCl%C3%A9s)
http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/-5470

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szűz Mária a kis Jézussal" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404465
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 13:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ61/10 • 1/400 • 44.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 13:23
2017. április

"Szűz Mária a kis Jézussal" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404466
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 13:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 13:24
2017. április

"Szűz Mária a kis Jézussal" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404467

404468
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 13:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 13:25
2017. április

"Szűz Mária a kis Jézussal" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404469
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 13:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/640 • 16.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 13:25
2017. április

"Szűz Mária a kis Jézussal" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404470
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 13:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ61/10 • 1/400 • 44.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 13:26
2017. április

"Szűz Mária a kis Jézussal" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404471

404472
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 13:27

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 13:27
2017. április

Adalék vagy máshol

"Szűz Mária a kis Jézussal" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404473
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 13:27
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 13:27
2017. április
Összesen 9 fotó

Műlap története

05.24. 13:58
Keszthelyi Sándor publikálta "Szűz Mária a kis Jézussal" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.