Budapest, II. kerület, Templom utca 12.

Alternatív, helyi címek:A Klebelsberg Kastély hátsó épületének szobra
Angol cím:St. Florian

Budapest
II. kerület, Templom utca 12.
A kőfalon túl, a parkoló melletti épületen

Felállítás1930

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Feles Elek
2020.05.03. 22:42
Klebelsberg Kuno (1875-1932) egykori kultuszminiszter a pesthidegkúti Templom utca 12-14. szám alatti telket a rajta található épületegyüttessel, valamint az azt övező tágas parkkal az 1920-as évek elején vásárolta meg a Parsch családtól. A főépületet (a mai kastélyépületet) és többi gazdasági melléképületet a neves politikus átépítette, továbbá új épületrésszel bővítette. A ma szállóként, illetve Klebelsberg Kultúrkúria néven működő létesítmény építésének első üteme - az intézmény honlapja szerint - 1926-ban, a második pedig 1930-ban fejeződött be.

Klebelsberg Kuno nem sokáig élvezhette az újonnan felépült rezidenciáját. 1932 végén bekövetkezett halála után a kastélyban az özvegye és húga laktak, akik a II. világháború után bérbe adták. Ekkor pár évig üdülőnek használták. 1949 februárban az állam lefoglalta a kastélyt és 5 éven át Szakszervezetek Világszövetsége iskolája működött benne. Ezután volt SZOT üdülő, a Pestmegyei Tanács Tüdőszanatóriuma, a hetvenes évekbena Rókus kórház pszichiátriai és belgyógyászati részlege, majd bő 20 éven át a Semmelweis kórház pszichiátriai osztálya működött benne, akik 1999-ben költöztek ki.

2008-ban került vissza vásárlással állami tulajdonba, egészen pontosan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezelésébe. Az épület a 2014-es felújítás megkezdéséig lakatlan volt. A közben eltelt 15 év alatt a kertben található épületek műszaki állapota a vandál pusztítás, ázások következtében rendkívül leromlott, romossá vált. Teljes megújulása 2017-ben fejeződött be.

Szent Flórián nagyjából másfél méteres szobra a hátsó vendégház neobarokk épületszárnyának homlokzatán található. A szépen megmunkált alak bal kezében lándzsát tart, miköztben stílszerűen egy mögötte álló házról felcsapó lángokkal dacol diadalmasan. Az árvizek és tűzvészek ellen védő szent a tűzoltók, a kéményseprők, valamint Linz, Felső-Ausztria és Krakkó védőszentje. Érdekes lenne tudni, hogy a Klebelsberg Kastélyt a húszas években megtervező építész vajon miért pont őt tehette erre a melléképületre... mindnenesetre annyi biztos, hogy május negyedike Szent Flórián és egyben a tűzoltók ünnepnapja! Ez a szobor pedig méltó módon hirdeti mindannyiuk dicsőségét ezen az ízlésesen megújult házon!
Források:
http://www.kitervezte.hu/epuletek/csaladihaz/klebelsberg-kastely-budapest
https://klebelsbergkastely.hu

Feles Elek műlapja


Cím alapján hasonló

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
402883
Feltöltve
2020.05.03. 21:38
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/2754 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.05.03. 21:38

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
402884
Feltöltve
2020.05.03. 21:39
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/1753 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.05.03. 21:39

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
402885
Feltöltve
2020.05.03. 21:40
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/2051 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.05.03. 21:40

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
402886
Feltöltve
2020.05.03. 21:41
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/2754 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.05.03. 21:41

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
402887
Feltöltve
2020.05.03. 21:42
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/1555 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.05.03. 21:42

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Klebelsberg kastély - II. kerület, Templom utca 12
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
402888
Feltöltve
2020.05.03. 21:43
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/1303 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.05.03. 21:43
Klebelsberg kastély - II. kerület, Templom utca 12
Összesen 6 fotó

Műlap története

20.05.04. 11:42
A "Szent Flórián" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.05.03. 22:42
Feles Elek publikálta "Szent Flórián" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.