Gyermekaktok vázával
Ahogy a kapcsolt lapon, ahol szintén gyermekek játsszák a főszerepet írom, nehéz volt értelmezni a forrás meghatározását, "rekonstrukció". Teljességében valóban így értelmezhető, de utána jártam és részleteiben nagyobbrészt mégsem helytálló.
Megkerestem a szobrokkal kapcsolatos feladatokat végző urat, aki (végül telefoni beszélgetésünkkor) beavatott ezekbe a részletekbe. Megtudtam, ez a gyerekcsoport csak tisztítást, kisebb simításokat igényelt - annak ellenére, hogy a kastély rengeteg viszontagságon ment keresztül, váltották egymást a tulajdonosok, a funkciók és hosszan nem volt szempont az állagmegóvás, vagy mondjuk, értékmegőrzés.
A "rekonstrukció" 2015-16-ban folyt, vagyis akkoriban kapták vissza eredeti fényüket a girlandba öltözött kis fickók. Igen, mégiscsak közel 10 év, ami azért a most kapott kiemelt figyelem mellett is meglátszik rajtuk.
Mit lehet róluk mondani? Három kerekded gyermek, három meztelen popsi veszi körül a virágágyas közepén lévő vázát. Arcuk csupa mosoly, de azért erőlködni kell, a feladat meghaladja a gyermeki erőt.
A középső, virágba öltözött rész végében, az emlékház súlyának hangsúlyozására egy jelképes síremlék őrzi Klebelsberg Kuno emlékét, felirata pedig a kastély rekonstrukciós munkáit, annak kezdetét dokumentálja.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c3ddc614-73c3816bc7f0b6c9da68ac44_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c3ddf4c6-8f39e412318782f9e6e21b31_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/200 • 9.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c3de2afc-9ed54f61685cec9890ce1fdd_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • 9.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c3de679e-fd7612b92b50fe3af5b1cc4b_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • 9.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c3dea641-cc47da00349585b7db29f06d_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • 8.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c3dee527-f2f00120532a926ce40e53a8_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/160 • 18.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c3df2386-7f183440c702a006c25700a4_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c3e01f91-9e05d986e75cf28ecafd8d00_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • 8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c3e04ea4-803200c13aff172c73991f3b_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c80c8c27-ae572652b446495565cf63b6_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c80cb7de-1d895c22614659ec7d198446_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 27mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c80ce731-9acc29c69b6d9ac79d0e148e_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/320 • 71.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c80d0cf4-e0cc55b2e109a1cf36102912_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 39.9mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c80d403f-ed73ee371a748c1152f6d0a7_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • 19.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c80d7714-6f937af75995e2341ff841f3_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/500 • 73.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c80d9ce2-41997cb918997138e4ecd000_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/160 • 20.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c80dd01e-35e6a1b426357e1515d9c63e_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 44.8mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c80df8b4-48429ce635c05515cd252ff0_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 28.7mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49181-66201c80e3104-e09ab80fae5ebafb488472d4_4.jpg)
"Gyermekaktok vázával" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • 8.9mm • ISO80