Szent Márton-üvegablak

Budapest, XIII. kerület, Váci út

Alternatív, helyi címek:A Vizafogói Szent Márton plébánia üvegablaka I.

A templom oltára felett és két további sarokban.

Készítés2008

Boromisza Zsolt (festőművész)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2020.04.29. 18:27
Angyalföldön ezen a területen az új egyházközség szükségessége 1932-ben, a templomépítés gondolata 1936-ban fogalmazódott meg. Az ügy kis lépésekben haladt, de közbejött a világháború és az új rendszer egy időre még a telket is államosította. A nehéz újrakezdés után a mostani helyen mégis új templom és plébánia épült, amit 1985. november 16-án szenteltek fel. [1] Két védőszentje: Tours-i Szent Márton és Flüei Szent Miklós [3] – részint az ablakok ábrázolásainak témáját is adja. A templom életében jelentős esemény volt, a 2016-ban megkezdett felújítás. A cél a mai igényeknek megfelelő új kialakítás volt, így jelentősen átrendezték.
Az üvegablakokat sikerült megtartani és felújíttatni. Ez azért is érdekes, mert 2013-ban és 2016 szeptemberében (már az átrendezések után) jártam ott és mindkét alkalommal készítettem fotókat, amik most nem a készítés sorrendjét, hanem az elrendezést követik.
Három üvegablak díszíti a templomot, amik lehetőséget adnak arra, hogy a templomot természetes fény világítsa meg. Két keskenyebb ablak egy-egy történet mentén épül fel. Az itt bemutatásra kerülő ablak a templom építésére, ill. Szent Márton tiszteletére készült. Így szerepel rajta a köpenymegosztás jelenete, összekapcsolva a templom jól felismerhető képével.
A templombelső sajátos alaprajza, kialakítása miatt sajnos nem tudtam az ablakok környezetét, elhelyezését fényképekkel jól bemutatni.
Források:
[1] https://miserend.hu/templom/2248
[2] https://www.magyarkurir.hu/hirek/megaldottak-felujitott-tours-i-szent-marton-templomot-vizafogon
[3] http://www.viasanctimartini.eu/ajanlo/budapest---vizafogo

Kapcsolódó
Korpusz

Cím alapján hasonló

"Szent Márton-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Boromisza Zsolt (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
402654
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2020.04.28. 19:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/320 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.04.28. 19:51

402652
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2020.04.28. 19:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/320 • 17.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.04.28. 19:51
2013. május

"Szent Márton-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Boromisza Zsolt (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
402653

402674
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2020.04.29. 10:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/320 • 10.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.04.29. 10:09
2013. május

"Szent Márton-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Boromisza Zsolt (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
402648
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.04.28. 19:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 25.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.04.28. 19:51
2017. szeptember

"Szent Márton-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Boromisza Zsolt (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
402647
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.04.28. 19:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 20mm • ISO250

406290
Feltöltve
2020.06.16. 11:35
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/100 • 4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Dénes Ildikó 20.06.16. 11:35

406291

406292
Feltöltve
2020.06.16. 11:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/160 • 6.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.16. 11:35

"Szent Márton-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Boromisza Zsolt (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406293
Feltöltve
2020.06.16. 11:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.16. 11:35

"Szent Márton-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Boromisza Zsolt (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406294
Feltöltve
2020.06.16. 11:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/200 • 39.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.16. 11:35

"Szent Márton-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Boromisza Zsolt (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406295
Feltöltve
2020.06.16. 11:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/400 • 13.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.16. 11:35

"Szent Márton-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Boromisza Zsolt (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
402650
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2020.04.28. 19:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/200 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.04.28. 19:51
2013. május

"Szent Márton-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Boromisza Zsolt (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406296
Feltöltve
2020.06.16. 11:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/320 • 39.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.16. 11:35

"Szent Márton-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Boromisza Zsolt (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
402649
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.04.28. 19:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 56.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.04.28. 19:51
2017. szeptember

"Szent Márton-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Boromisza Zsolt (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406297
Feltöltve
2020.06.16. 11:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/320 • 13.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.16. 11:35

"Szent Márton-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Boromisza Zsolt (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406298
Feltöltve
2020.06.16. 11:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/320 • 13.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.16. 11:35
Összesen 17 fotó

Műlap története

20.06.16. 11:35
9 új fotót töltöttem a "Szent Márton-üvegablak" műlaphoz
20.04.29. 18:27
Göröntsér Vera publikálta "Szent Márton-üvegablak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.