Wass Albert-dombormű

Békéscsaba, Madách utca 38.

Békéscsaba
Madách utca 38.
Az egykori nyugdíjasház külső kerítésén.

Avatás2013. augusztus 20.

Érfalvi György (képzőművész)

Benkő Gabriella Emese
2020.04.29. 17:06
Békéscsaba egyik városrésze Jamina, nyugdíjas klubja [2] megalakulásának ötödik évfordulóján, bensőséges ünnepség keretén belül avatta fel a domborművet. A réz domborítást egyik tagjuk, Érfalvi György amatőr képzőművész [3] készítette a közösség kérésére. A kerítés külső falába építették bele, így mindenki által láthatóvá vált.

A fa keretbe foglalt, két részből álló vörösréz domborítás Wass Albertet ábrázolja fél profilból, alul a név és az évszámok olvashatók. A réz patinásodik a keret alja sérült.

"Emléktáblát avatott a Wass Albert Nyugdíjas Klub
Öt esztendeje alakult meg Békéscsabán a Wass Albert Nyugdíjas Klub. Az évforduló alkalmából hétfőn a Madách utcai székházuknál felavatták az erdélyi író és költő emléktábláját. A rézdomborművet egyik tagjuk, Érfalvi György készítette. Az ünnepségen részt vett ifj. Kutyej Pál jaminai önkormányzati képviselő is. A békéscsabai származású Tóth János, az Új Színház és Bárka Színház színművésze Wass Albert: Magyar cirkusz című versét szavalta el. " [1]
Források:
[1] Avatás: https://www.beol.hu/bekes/kultura-bekes/emlektablat-avatott-a-wass-albert-nyugdijas-klub-512005/
[2] Nyugdíjas klub: http://www.helyicivil.hu/r/wass-albert-nyugdijas-klub-bekescsaba-erzsebethely-egyesulet-bekescsaba/termeszetvedelem
[3] Alkotó : Békés Megyei Népújság, 1972. május 14. (27. évfolyam, 112. szám) Köröstáj melléklet
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1972_05/?pg=104&layout=s

Cím alapján hasonló

"Wass Albert-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Érfalvi György (képzőművész)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
401797
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.04.16. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.04.16. 13:34
2019. augusztus

"Wass Albert-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Érfalvi György (képzőművész)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
401802
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.04.16. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.04.16. 13:34
2019. augusztus

"Wass Albert-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Érfalvi György (képzőművész)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
401803
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.04.16. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.04.16. 13:34
2019. augusztus

"Wass Albert-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Érfalvi György (képzőművész)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
401798
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.04.16. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO200

401801

401800
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.04.16. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO160

401799
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.04.16. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.04.16. 13:34
2019. augusztus
Összesen 7 fotó

Műlap története

20.04.29. 17:06
Benkő Gabriella Emese publikálta "Wass Albert-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.