Milánó (Milano), Piazza XXV Aprile
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Arco di Porta Garibaldi, Arco di Porta Comasina
Angol cím:Porta Garibaldi (Milan city gate)

Milánó (Milano)
Piazza XXV Aprile
Tér közepén

Felállítás1828

László Mária
2020.02.10. 15:02
A Porta Garibaldi (korábban Porta Comasina) egy neoklasszikus diadalív jellegű városkapu  a kozmopolita, elegáns, nyüzsgő város északi részén,  Milánó hat fő kapuinak az egyike. 
A Porta Comasinát akkor építették, mikor a milánói városfalakat védelmi rendszerből fákkal övezett utakká alakították át. A városvezetés a városkapuk általános újjáépítése során a XVI. századi spanyol kapu lebontását, illetve az új Porta Comasina tervezését eredetileg Luigi Cagnolára bízta, majd az osztrák uralom alatt a magas költségek miatt visszavonták a napóleoni idők e kedvelt építészétől a megbízást. Ugyanakkor kötelezték az üzlettulajdonosokat a kapu építésének finanszírozására, melyet Giacomo Moraglia, az előző megbízott diadalívének mintájára, 1826-tól 1828-ig épített annak emlékére, hogy I. Ferenc, az általa építtetett új Stelvio-hágón át Como felől érkezve, második alkalommal látogatott el a városba 1825-ben. [8] Az eseményt Benedetto Cacciatori is megörökítette a Porta Sempione egyik domborművén. [5]
A Porta Comasinát I. Ferenc osztrák császár, magyar királynak dedikált ajánlással látták el:
"A Francesco I / Pio Ottimo Massimo / I negozianti milanesi eressero" [1]
A “Cinque Giornate” napjaiban a Porta Tosa (ma Porta Vittoria) [6] után ez volt a második városkapu, melyet meghódítottak a felkelők (1848. március 22.).
Itt lépett be a városba 1859-ben a Comóból érkező, a Szárd–francia–osztrák háború
varesei és san fermói csatájában győztes Giuseppe Garibaldi tábornok. Egy évvel később (1860) a kaput  róla nevezték el. Az I. Ferencnek szentelt epigráfot eltávolították, helyére a máig létező felírat került:
"Qui sull'orme del nome nemico / Il ferro dell'italica gioventù / incise le vittorie comensi / MDCCCLIX"
Az archív fotó tanúsága szerint ez a felírat eredetileg a kapu város felé néző homlokzata felett volt, ma a Corso Como felőli oldalon van.
A csaták helyszínét a párkányzat mindkét oldalán egy-egy Varese, és S. Fermo felíratok örökítik meg.
A diadalív középső átjárója mellett két nyitott gyalogos átkelő van. Az attika oldalán Giambattista Perabò allegorikus szobrai Lombardia négy fő folyóját jelképezik (Po, Adda, Ticino, Olona). A falakat frízek lágyítják. A zárókövek büsztjei Milánót és a Lombard-Velencei Királyságot látszanak megszemélyesíteni. [7]
A vámházak falát különböző emblémák disztik; ezek egyike Lombardia vaskoronáját ábrázolja. Ezzel koronázták meg I. Ferdinánd (V. Ferdinánd néven magyar király) császárt a Lombard–Velencei Királyság királyává.  A két bőségszaru a jólét szimbóluma.
Források:
[1] Porta Garibaldi (Milano)
https://it.wikipedia.org/wiki/Porta_Garibaldi_(Milano)
[2] Passo dello Stelvio
https://it.wikipedia.org/wiki/Passo_dello_Stelvio  
[3] Arco e caselli di Porta Garibaldi
http://www.lombardiabeniculturali.it/architetture/schede/LMD80-00284/
[4] Lombardia vaskoronája
https://hu.wikipedia.org/wiki/Lombardia_vaskoron%C3%A1ja
[5] Királyi fenségek érkezése Milánóba 1825 ben 
https://www.kozterkep.hu/39588/beke-kapu-dombormuvei )  
[6] Ötnapos felkelés emlékműve
https://www.kozterkep.hu/38185/otnapos-felkeles-emlekmuve
[7] Béke-kapu szobrai
https://www.kozterkep.hu/39589/beke-kapu-szobrai#mulap
[8] Porta Garibaldi e l'arco del Moraglia
https://www.juzaphoto.com/galleria.php?t=2457754&show=3&l=it
[9] Lo sguardo della fotografia sulla città ottocentesca. Milano 1839-1899. A cura di Silvia Paoli. Torino, U. Allemandi & C., 2011. [19.] tav., 212. p.
[10] Giacomo Moraglia
https://it.m.wikipedia.org/wiki/Giacomo_Moraglia
További linkek
Luigi Cagnola
https://www.kozterkep.hu/mappak/megtekintes/4009
Angol leírás, sztori
László Mária
2020.02.10. 15:02
"The Porta Garibaldi, previously known as the Porta Comasina, is a city gate located in Milan, Italy, on the old road to Como. The Neoclassical arch was built to commemorate the visit of Francis I of Austria in 1825. It was reconstructed from 1826 to 1828 by Giacomo Moraglia and dedicated to Garibaldi in 1860."
Források:
1 Porta Garibaldi (Milan city gate)
https://en.wikipedia.org/wiki/Porta_Garibaldi_(Milan_city_gate)

Cím alapján hasonló

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395404
Feltöltve
2020.02.10. 10:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:00

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395405
Feltöltve
2020.02.10. 10:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:01

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395406
Feltöltve
2020.02.10. 10:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:02

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395407
Feltöltve
2020.02.10. 10:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:02

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395408
Feltöltve
2020.02.10. 10:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ63/10 • 1/100 • 15.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:04

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395409
Feltöltve
2020.02.10. 10:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ52/10 • 1/160 • 16.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:04

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395410
Feltöltve
2020.02.10. 10:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ53/10 • 1/640 • 20.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:04

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395411
Feltöltve
2020.02.10. 10:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ52/10 • 1/200 • 16.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:04

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395412
Feltöltve
2020.02.10. 10:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ50/10 • 1/100 • 12.5mm • ISO100

395413
Feltöltve
2020.02.10. 10:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ52/10 • 1/80 • 16.1mm • ISO100

395414

395415

Lombard–Velencei Királyság
Feltöltő
Azonosító
395416
Feltöltve
2020.02.10. 10:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ48/10 • 1/60 • 11mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:06
Lombard–Velencei Királyság

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Milánó
Feltöltő
Azonosító
395417
Feltöltve
2020.02.10. 10:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ52/10 • 1/125 • 16.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:06
Milánó

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395418
Feltöltve
2020.02.10. 10:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ48/10 • 1/60 • 11mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:08

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395419
Feltöltve
2020.02.10. 10:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ48/10 • 1/100 • 11mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:09

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395420
Feltöltve
2020.02.10. 10:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ50/10 • 1/125 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:09

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Az Eataly üvegablakából
Feltöltő
Azonosító
395425
Feltöltve
2020.02.10. 10:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ51/10 • 1/160 • 14.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:40
Az Eataly üvegablakából

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395463
Feltöltve
2020.02.10. 14:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 14:22

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395437
Feltöltve
2020.02.10. 12:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 12:45

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395475
Feltöltve
2020.02.10. 15:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 15:24

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395476
Feltöltve
2020.02.10. 15:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 15:24

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395478
Feltöltve
2020.02.10. 15:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ52/10 • 1/125 • 16.1mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 15:24

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395477
Feltöltve
2020.02.10. 15:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ52/10 • 1/60 • 16.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 15:24

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Lombardia vaskoronája
Feltöltő
Azonosító
395421
Feltöltve
2020.02.10. 10:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ50/10 • 1/60 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:10
Lombardia vaskoronája

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395424
Feltöltve
2020.02.10. 10:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ52/10 • 1/80 • 16.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:10

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395422
Feltöltve
2020.02.10. 10:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ44/10 • 1/80 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:10

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Feltöltő
Azonosító
395423
Feltöltve
2020.02.10. 10:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ44/10 • 1/100 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.10. 10:10

Archív fotók

"Garibaldi-kapu" c. alkotás fotói Milánó (Milano) településről

Didascalia: Fotografo non identificato. "Arco di Porta Comasina, oggi Porta Garibaldi", dopo il 1859.
Feltöltő
Azonosító
395697
Forrás
Lo sguardo della fotografia sulla città ottocentesca. Milano 1839-1899. A cura di Silvia Paoli. Torino, U. Allemandi & C., 2011. [19.] tav.
Évszám
1859
Feltöltve
2020.02.12. 09:24
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.12. 09:24
1859, Archív felvétel
Didascalia: Fotografo non identificato. "Arco di Porta Comasina, oggi Porta Garibaldi", dopo il 1859.
Összesen 29 fotó

Műlap története

02.12. 09:24
1 új fotót töltöttem a "Garibaldi-kapu" műlaphoz!
02.10. 15:24
4 új fotót töltöttem a "Garibaldi-kapu" műlaphoz!
02.10. 15:02
László Mária publikálta "Garibaldi-kapu" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.