Nyíregyháza, Széchenyi utca 1
További képek a Fotólistában

Nyíregyháza
Széchenyi utca 1
Nyírvíz-palota kupoláján

Felállítás2010. június 2.

Lengyel Tibor (képzőművész)

Cedrus
2020.02.10. 14:24
A napokban életem első nyíregyházi látogatását éltem meg, miközben nem csak a szobrok, hanem a szebbnél-szebb műemlék épületek is magukkal ragadtak. A Széchenyi utca 1. szám alatti eklektikus és szecessziós stílusjegyeket is magán viselő, Nyírvíz Szabályozó Társulat egykori székháza, a Nyírvíz-palota a város egyik legmeghatározóbb épülete.

Az egykori székházat 1912 és 1914 között építették fel, melynek kupoláján 1951-ig egy spiáterből készült rétisas szobra díszelgett. Heves viták során nem tudták eldönteni, hogy a szobor turult vagy rétisast ábrázol e. Végül a madarat leszerelték és elszállították.

"A felújítás előtt vetette fel Labossa Gusztáv, a Nyíregyházi Városvédő Egyesület néhai elnöke, hogy a madárnak „vissza kell szállnia” a régi helyére, ezért meghirdettek egy pályázatot a rétisas megtervezésére. A pályázatot végül Lengyel Tibor, a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium rajztanára nyerte, így a több mint 300 kg-os, 2 méteres és 41 részből álló alumíniumból készült szobor az ő tervei alapján készült el. 2010. június 2-án a nyíregyházi tűzoltók a madarat felhelyezték a kupolatartóra."
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyírvíz-palota
https://hu.wikipedia.org/wiki/Rétisas

Cedrus műlapja

Közös gyűjteményben
Madárszobrok

Cím alapján hasonló

"Rétisas" c. alkotás fotói

Alkotó
Lengyel Tibor (képzőművész)
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
395451
Feltöltve
2020.02.10. 13:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ54/10 • 1/320 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 20.02.10. 13:32

"Rétisas" c. alkotás fotói

Alkotó
Lengyel Tibor (képzőművész)
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
395454
Feltöltve
2020.02.10. 13:34
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/800 • 12.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 20.02.10. 13:34

"Rétisas" c. alkotás fotói

Alkotó
Lengyel Tibor (képzőművész)
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
395456

395458
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2020.02.10. 13:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX10 IS
ƒ40/10 • 1/200 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 20.02.10. 13:35
2014. szeptember

"Rétisas" c. alkotás fotói

Alkotó
Lengyel Tibor (képzőművész)
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
395460
Feltöltve
2020.02.10. 13:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/800 • 5.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 20.02.10. 13:35

"Rétisas" c. alkotás fotói

Alkotó
Lengyel Tibor (képzőművész)
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
395562
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2020.02.10. 19:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/100 • 35.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.02.10. 19:49
2013. október

"Rétisas" c. alkotás fotói

Alkotó
Lengyel Tibor (képzőművész)
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
395773
Feltöltve
2020.02.13. 06:53
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ58/10 • 1/500 • 120mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 20.02.13. 06:53

"Rétisas" c. alkotás fotói

Alkotó
Lengyel Tibor (képzőművész)
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
395774
Feltöltve
2020.02.13. 06:53
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ57/10 • 1/400 • 62.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 20.02.13. 06:53

"Rétisas" c. alkotás fotói

Alkotó
Lengyel Tibor (képzőművész)
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
395775
Feltöltve
2020.02.13. 06:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ56/10 • 1/640 • 41.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 20.02.13. 06:54

"Rétisas" c. alkotás fotói

Alkotó
Lengyel Tibor (képzőművész)
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
395776
Feltöltve
2020.02.13. 06:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ57/10 • 1/320 • 50.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 20.02.13. 06:54

"Rétisas" c. alkotás fotói

Alkotó
Lengyel Tibor (képzőművész)
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
524619
Feltöltve
2023.05.06. 09:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/200 • 8.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.05.06. 09:35
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.05.06. 09:35
1 új fotót töltöttem a "Rétisas" műlaphoz
21.07.25. 12:45
Megérintettem a "Rétisas" alkotást
20.02.13. 06:54
2 új fotót töltöttem a "Rétisas" műlaphoz
20.02.13. 06:53
2 új fotót töltöttem a "Rétisas" műlaphoz
20.02.10. 19:49
1 új fotót töltöttem a "Rétisas" műlaphoz
20.02.10. 14:24
Cedrus publikálta "Rétisas" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.