Munkás Szent József-templom üvegablakai 4.

Budapest, XIX. kerület, Kós Károly tér 16.

Alternatív, helyi címek:Az oldalkápolna üvegablakai

Budapest
XIX. kerület, Kós Károly tér 16.
Az oldalkápolnában látható.

Avatás1930. december 8.

Ligeti Sándor (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2020.01.03. 01:19
Karácsony után egy-két nappal még teljes karácsonyi díszben állt a wekerlei Munkás Szent József templom. Öröm volt fotózni a díszkivilágításban, két mise között. Addig, míg én bent voltam, a lányom a téren tologatta a kisfiát.

Találtam bent egy oldalkápolnát, amin persze nem is csodálkoztam, mert előzetesen többször körbejártam, és körbefotóztam már a templomot. Viszont nem hittem volna, hogy ide, az oldalkápolnába is be lehet jutni.
Bent négy ólomüveg ablakot találtam. Bal oldalon, a nagyméretű ablakon ismét egy Szűz Mária ábrázolást láttam meg, már a harmadikat a templomban...
A donátor itt Nagy Lajos és neje Tedeczky Margit voltak. Ezen az ablakon jól olvasható, és fotózható volt a szignó, és az évszám.
A középen álló szobor mellett két ablak volt. Az egyiken Szent Margit (donátor: Komjáthy Margit), a másikon Kis Szent Teréz (donátor: a Polgári Leányiskola növendékei) alakja áll. A negyedik ablak itt is a geometrikus, és virágmintázatú ablak volt.
Az ablakokon mindenhol az 1930-as évszámot lehet leolvasni.

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389570
Feltöltve
2019.12.30. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 23:00

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389573
Feltöltve
2019.12.30. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.8mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 23:00

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389574
Feltöltve
2019.12.30. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/50 • 11.7mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 23:00

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389572
Feltöltve
2019.12.30. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 23:00

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389571
Feltöltve
2019.12.30. 23:00
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 23:00

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389575
Feltöltve
2019.12.30. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 23:00

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389576
Feltöltve
2019.12.30. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 23:00

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389579
Feltöltve
2019.12.30. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • 22.2mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 23:00

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389581
Feltöltve
2019.12.30. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/60 • 20mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 23:00

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389577
Feltöltve
2019.12.30. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 23:00

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389578
Feltöltve
2019.12.30. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 22.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 23:00

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389580
Feltöltve
2019.12.30. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 24.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 23:00

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389582
Feltöltve
2019.12.30. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/30 • 20mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 23:00
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.01.03. 01:19
TundeK62 publikálta "Munkás Szent József-templom üvegablakai 4." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.