Munkás Szent József-templom üvegablakai 3.

Budapest, XIX. kerület, Kós Károly tér 16.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A hajó északi oldalának üvegablakai

Budapest
XIX. kerület, Kós Károly tér 16.
A hajó mentén, az északi oldalon láthatóak.

Avatás1930. december 8.

Ligeti Sándor (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2020.01.03. 00:28
"Held Imre káplán és a Wekerle-telepi hívek 1917-ben határozták el a Béke templom létrehozását. A templom építése 1926 nyarán kezdődött Heintz Béla okleves építész tervei alapján. Az építkezéshez a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium biztosított telket és anyagi segítséget. "
A leírás további részében leírják a templom méreteit. Az üvegablakokra vonatkozóan itt, a templomban Ligeti József neve szerepel, ami elég képtelenségnek tűnik, mert minden ablakon Ligeti Sándor és Fiai cég szignója látható.
A hajó déli oldalán, a felső sávban három hármas ablakot láthatunk, még szemmagasságban két-két, magyar szentet ábrázolót. Nézzük sorban: A bejárathoz legközelebb, felül, középen Szent Béla, a középsőn Patrona Hungaria, majd a szentélyhez közel Szent József alakját látjuk.
Az alsó sávban, a páros ablakok: Szent István mellett Szent László, míg Szent János mellett Szent Ilona alakja áll.
A szentélyhez közel, szemmagasságban találtam három geometrikus mintájú, de eredetileg festett ablakot, melyeken látszik, hogy lekopott az eredeti festékminta. Ezeket, elhelyezkedésük miatt, szerintem sűrűn takaríthatták meg, ezért tűnt el az elmúlt 90 év során a minta...
Források:
A templomban elhelyezett templomtörténet

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Középen: Szent Béla
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389548
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/60 • 17.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Középen: Szent Béla

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Középen: Szent Béla
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389547
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Középen: Szent Béla

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Szent Béla
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389549
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/40 • 59.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Szent Béla

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Szent Béla
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389550
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 54.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Szent Béla

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Középen: Patrona Hungaria
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389551
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/50 • 17.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Középen: Patrona Hungaria

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Patrona Hungaria
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389553
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • 41.1mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Patrona Hungaria

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Patrona Hungaria
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389552
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 50.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Patrona Hungaria

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Középen: Szent József
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389555
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/60 • 18.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Középen: Szent József

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Szent József
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389556
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • 66mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Szent József

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Szent József
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389557
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 57.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Szent József

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Szent István és Szent László
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389558
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 7.1mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Szent István és Szent László

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Szent István
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389559
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 13.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Szent István

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Szent István
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389561
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/60 • 22.2mm • ISO800

Szent László
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389560
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Szent László

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Szent László
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389562
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/60 • 22.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Szent László

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Szent János és Szent Ilona
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389565
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/15 • 9.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Szent János és Szent Ilona

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Szent János
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389563
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/15 • 22.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Szent János

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Szent Ilona
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389564
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/10 • 20mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Szent Ilona

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Geometrikus mintájú ablak
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389567
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/20 • 7.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Geometrikus mintájú ablak

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Geometrikus mintájú ablak
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389568
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/60 • 14.5mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Geometrikus mintájú ablak

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Geometrikus mintájú ablak
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
389569
Feltöltve
2019.12.30. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 14.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.30. 22:51
Geometrikus mintájú ablak
Összesen 21 fotó

Műlap története

20.01.03. 00:28
TundeK62 publikálta "Munkás Szent József-templom üvegablakai 3." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.