Balatonfüred, Mikes Kelemen utca

Állapot: Áthelyezve innen

Balatonfüred
Mikes Kelemen utca

Elbontás1997. október
Felállítás1942
Készítés1941

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Ády
2020.01.29. 11:21
A Brázay-villát Arácson építette 1938-ban Brázay Zoltán sósborszesz-gyáros nyaralónak. A villa számos díszítést kapott, ebből az egyik a Balatonra néző teraszon álló kútszobor. A kerek vízmedence közepén álló, balatoni sellőket ábrázoló fehér márvány kompozíciót Vastagh Éva szobrászművész készítette. A legenda úgy tartja, Brázaynak az volt a kérése, hogy a főalak Ingrid Bergman svéd színésznő arcvonásait viselje, mert annyira tetszett neki a színésznő játéka az Intermezzo című filmben. Még egy kis érdekesség, hogy a carrarai fehér márványt Olaszországból ideszállító vonatot bombatalálat érte, amikor Jugoszlávián haladt át, a márványtömb azonban sérülés nélkül úszta meg.

A villát a világháború után államosították és MSZMP-üdülőként működött, ahol leginkább a pártvezetők, a kormány tagjai nyaraltak. A rendszerváltás után több évvel az üdülő a Kincstári Vagyon Igazgatóság kezelésébe került, akkor Balatonfüred megvásárolta a szobrot, hogy közterületen helyezze el. 1998-ban a Tagore sétányon állították fel újra. Azóta már ott is lebontották., lásd utód műlap.

(Ha már írtam a villáról, annyi még hozzátartozik a történethez, hogy sajnos 2019-ben lebontották.)
Források:
Bándi László: Balatonfüred emlékjelei https://www.kozterkep.hu/adattar/konyv/25
Népszabadság, 1997. november 15. (55. évfolyam, 267. szám)
Budapest folyóirat, 2006. augusztus (29. évfolyam 8. szám)
https://route66.blog.hu/2008/04/04/feny_es_arnyek_a_furedi_brazay_villaban
További linkek
Vastagh Éva szobrászművész életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vastagh_%C3%89va
Zentai László
2023.02.18. 11:08
Találtam egy 1992-es cikket a Veszprémi Naplóban: "....(Brázay Zoltán) Szerette a szépet, s nem sajnálta rá a pénzt. Villája előtt felállíttatta Vastag Éva carrarai márványból készített, csodálatos szoborkompozícióját, melynek főalakja Ingrid Bergman, aki a szobor avatását követően maga is vendége volt Brázayéknak" [1]

[1] Veszprémi Napló 48. évfolyam 174. szám 1992. 07. 24. péntek: Zatkalik András: A Brázay villa titka

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Balatoni Sellők" c. alkotás fotói

1985-ös légifelvétel
Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
393567
Forrás
fentről.hu
Évszám
1985
Feltöltve
2020.01.29. 11:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.01.29. 11:19
1985, Archív felvétel
1985-ös légifelvétel

"Balatoni Sellők" c. alkotás fotói

A film részlete
Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
393331
Forrás
Fény és árnyék - 1943 Rendező: Tüdős Klára
Évszám
1943
Feltöltve
2020.01.28. 15:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.01.28. 15:17
1943, Archív felvétel
A film részlete

"Balatoni Sellők" c. alkotás fotói

A film részlete
Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
393329

393330

16101
Feltöltve
2009.04.07. 21:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.07. 21:04
Archív felvétel

"Balatoni Sellők" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
16102

393336
Forrás
A Hét 1967 augusztus 6. (12. évfolyam, 32. szám)
Feltöltve
2020.01.28. 16:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.01.28. 16:21
Archív felvétel

"Balatoni Sellők" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
16100
Feltöltve
2009.04.07. 21:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.07. 21:02
Archív felvétel

"Balatoni Sellők" c. alkotás fotói

Fotó: Ráday Mihály
Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
393332
Forrás
Népszabadság, 1997. november 15. (55. évfolyam, 267. szám)
Évszám
1997
Feltöltve
2020.01.28. 15:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.01.28. 15:30
1997, Archív felvétel
Fotó: Ráday Mihály

"Balatoni Sellők" c. alkotás fotói

Fotó: Ráday Mihály
Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
393333

"A sellők október végétől a télen Raffay Béla salföldi szobrász- művész műhelyében megújulnak Fotó: Andrónyi"
Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
393337
Forrás
Napló, 1997. október 2. ( 53. évfolyam, 230. szám
Évszám
1997
Feltöltve
2020.01.28. 16:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.01.28. 16:32
1997, Archív felvétel
"A sellők október végétől a télen Raffay Béla salföldi szobrász- művész műhelyében megújulnak Fotó: Andrónyi"
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.02.24. 10:20
A "Balatoni Sellők" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.01.29. 11:21
Ády publikálta "Balatoni Sellők" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.