Az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékműve

Kishajmás, Kossuth Lajos utca

Kishajmás
Kossuth Lajos utca

Avatás1938

Rétfalvi Sándor (bronzöntő, közreműködő)

Kemény Kornél
2019.11.30. 18:19
Kishajmás központjában, a Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templommal szemben található I. és II. világháborús emlékmű. Az obeliszk déli oldalán márványtábla található, amelyen az I. világháborúban elesett hősök neve olvasható. Az északi oldalán az emlékmű anyagába vésett szöveg: Háborúban szerzett betegségben itthon elhunytak. Alatta nevek olvashatóak. A déli oldalán egy kardot és koszorút ábrázoló dombormű van. Felette az obeliszk tetején található egy turulmadár, ami egy kardot tart a csőrében, ezt Rétfalvi Sándor készítette. Az obeliszk dél-nyugati oldalán alul 1992-ben márványtábla került elhelyezésre, a II. világháborúban elesettek neveivel, így az emlékmű mindkét világháború áldozatainak emléket állít. 2015-ben a dél felé tájolt pódiumot átépítették úgy, hogy a korábbi középső - az obeliszkhez vezető - kis utat megszüntették az azt két oldalról övező virágágyással együtt, aztán térkővel burkolták. Az emlékművet 2015. előtt vas oszlopokon függő lánckerítés övezte, ezt szintén megszüntették az átépítés során.
Források:
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/1547
http://www.mecsekhegyhat.hu/userfiles/kiadvanyok/Utikonyv.pdf A 110. oldalon ír róla



Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Rétfalvi Sándor (bronzöntő, közreműködő)
Település
Kishajmás
Feltöltő
Azonosító
385690
Feltöltve
2019.11.28. 17:11
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/433 • 2.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 19.11.28. 17:11

"Az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Rétfalvi Sándor (bronzöntő, közreműködő)
Település
Kishajmás
Feltöltő
Azonosító
385691
Feltöltve
2019.11.28. 17:12
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/403 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 19.11.28. 17:12

"Az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Rétfalvi Sándor (bronzöntő, közreműködő)
Település
Kishajmás
Feltöltő
Azonosító
385692
Feltöltve
2019.11.28. 17:13
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/291 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 19.11.28. 17:13

"Az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Rétfalvi Sándor (bronzöntő, közreműködő)
Település
Kishajmás
Feltöltő
Azonosító
385693
Feltöltve
2019.11.28. 17:13
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/869 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 19.11.28. 17:13

"Az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Rétfalvi Sándor (bronzöntő, közreműködő)
Település
Kishajmás
Feltöltő
Azonosító
385694
Feltöltve
2019.11.28. 17:14
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/573 • 2.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 19.11.28. 17:14

"Az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Rétfalvi Sándor (bronzöntő, közreműködő)
Település
Kishajmás
Feltöltő
Azonosító
385695
Feltöltve
2019.11.28. 17:14
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/159 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 19.11.28. 17:14

"Az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Rétfalvi Sándor (bronzöntő, közreműködő)
Település
Kishajmás
Feltöltő
Azonosító
385840
Feltöltve
2019.11.29. 15:22
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/1151 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 19.11.29. 15:22

"Az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Rétfalvi Sándor (bronzöntő, közreműködő)
Település
Kishajmás
Feltöltő
Azonosító
385841
Feltöltve
2019.11.29. 15:26
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/1069 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 19.11.29. 15:26
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.11.30. 18:19
A közösség publikálta Kemény Kornél "Az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékműve" c. műlapját
19.11.30. 17:47
Az "Az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.11.29. 15:26
1 új fotót töltöttem az "Az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékműve" műlaphoz
19.11.29. 15:22
1 új fotót töltöttem az "Az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékműve" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.