A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére
Ott találtam egy eddig sehol nem említett emlékművet, a Borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére.
Azt tudom, hogy a Hortobágyon 12, a borsósi táborhoz hasonló tábort alakítottak ki, 1952–53-ban. Azt tudtam, hogy több Kopjafát is állítottak a különböző táboroknak, de volt amelyiket fotóztam, és a hírek szerint már nem áll a helyén. 10 ezer emberről van szó, az ő emléküket őrzik ezek az emlékek.
"Az elhurcolások kezdetének 60. évfordulójára különösen megemlékezünk. A 60 Év c. díszkiadványunkban autentikus visszaemlékezések mellett leközöltük a volt táborlakók névsorát. A hortobágyi ökumenikus templomban, márványba vésve is megörökítettük a neveket, mintegy 7600-at." -olvastam a Rubicon cikkét: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_hortobagyi_kenyszermunkasok_60_eve/
Az egész falat betöltő, több ezer név már a félkész templomban is ott volt, többször fotóztam az évek folyamán, de ha a szentendrei 56-os emlékművet száműzte a szerkesztőség a süllyesztőbe, ezt végképp nem engednék be az oldalra...
Borsósra, ami ma Hortobágy település egy része, mintegy 830 főt telepítettek ki. A fából készült emlékművet 2003-ban, a kitelepítések 50. évfordulójára emelték. Egy erdélyi fafaragó, Sófalvi Sándor volt az alkotója.
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_hortobagyi_kenyszermunkasok_60_eve/
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39659-5ddd67d3dfab5-bc9b53c11021d7015370e6ef_4.jpg)
"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39659-5ddd67d3e1ce8-ad3fa17ebb777917c1c730b3_4.jpg)
"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39659-5ddd67d3e2ef2-c82d88395c0bfb2665836208_4.jpg)
"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39659-5ddd67d3e3e8c-2490f3ba3a0e00d001f4869b_4.jpg)
"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39659-5ddd67d3e4fc1-1dce1ab7ce708349dbf40179_4.jpg)
"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39659-5ddd67d3e5d3c-e28a14bf8375396bb93cbb06_4.jpg)
"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39659-5ddd67d3e6e5f-44c931bc57b665a89ddd8611_4.jpg)
"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39659-5ddd67d3eb458-49421f64a3f5f95afb4c053a_4.jpg)
"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39659-5ddd67d3e7e3b-ef1016321cdd48b1771cf294_4.jpg)
"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39659-5ddd67d3e8db6-9b1a6bdffcfff0541e4fb42f_4.jpg)
"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39659-5ddd67d3ea205-4105bb9d466143e5b39fd060_4.jpg)
"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39659-5ddd67d3e0f4c-7a5b0f2f35c20bccdabb2d4f_4.jpg)
"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a39659-5f7f142a4f874-914d24bd73be34249bd281a7_4.jpg)
"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100