Felszabadulási emlékmű

Tamási, Kossuth Lajos tér/Főtér
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Szovjet hősi emlékmű

Tamási
Kossuth Lajos tér/Főtér
A községi tanácsháza és az áruház közti kis téren, a gesztenyesor előtt állt.

Elbontás1992. január
Avatás1970. április 2.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2019.11.26. 18:44
A Mártírok című alkotás keresése kapcsán további élmények is értek. Így pl., amikor dolgom végeztével (nem pontos, mert a bevégzett feladatok rendre újat szülnek) akadt némi, percekben mérhető időm az utolsó busz visszaindulásáig. Ezt arra használtam, hogy a megállóval szemközt lévő könyvtárba beugrottam és nem könnyen kezelhető kérdéseket tettem fel. Konkrét információ kevesebb akadt a régen történt dolgokról, de ígéretet kaptam, hogy az általam felsorolt témák kapcsán az állományukban fellelhető, már digitalizált fényképeket email-ben megküldik. És hálás köszönet a munkáért, hiszen a fényképek megérkeztek – annak ellenére, hogy sietségemben nagy és szinte leküzdhetetlen technikai akadályt generáltam a rosszul megadott email-címmel.
Azóta elég sokat dolgoztam a fényképek kapcsán, hátterük, a tények felkutatása érdekében. (Erről az emlékműről a kapcsolódó infó annyi volt, hogy a főtéren állt.)

Az első hír az emlékmű kapcsán, a tervekről szól. 1969. szeptemberében a 14-i szám arról számol be, hogy tervezik a szovjet hősi emlékművet, ill. felállítása-avatása a felszabadulás 25. évfordulója ünnepsége alkalmával történik. A tervező, a Tolna megyei Tanácsi Tervező Vállalat településrendezési csoportja, társadalmi munkában vállalták a feladatot. A tervek akkor már elkészültek, a cikkben látható a makett is. (ld. még a 3. képet/adalék)
"A fiatal tervező-kollektívát az az elgondolás vezette, hogy a hagyományos elemeket öltöztetik modern köntösbe. Baloldalt helyezkedik el a kisebb betonfal, ötágú csillag áttöréssel, jobb oldalt pedig a két méter magas tömb, öt sorban ismétlődő „dicsőség-szlava” felirattal. A betűk bemélyednek a falba. Középen emelkedik a karcsú háromszög alapú, hat méter magas gúla „obeliszk”. Az egész emlékmű felülete burkolatlan-nyers beton lesz. [1]
Az emlékmű el is készült. Az avatásról hírt nem találtam, de a felállítás évében már arról tájékozódhatunk, hogy a Tamásiban megvalósult emlékmű mintaként szolgál Bátaszék számára. [2]
Későbbi tudósítás (pl. 1984.) bizonyítja, hogy az emlékműnél tartják a koszorúzással egybekötött ünnepségeket. [3]
1991 szeptemberi hír (érdekes módon a "Sikeres lovasnapok" cím alatt): mérlegelik az emlékmű elbontását úgy, hogy a kegyeleti szabályok is betarthatók legyenek, így a temetőben lévő szovjet emlékműhöz kerülne, ill. azt "felújítják vele". [4]
A bontásról a napilap 1992. januári száma számol be: "eleve rossz helyen építették", "áthelyezik". "...anyagával megoldják a temetőben lévő szovjet sírok burkolását, felújítását." Szempont még a szükséges térrendezés (parkolás) megoldása, az ott lévő fasor megvédése. [5] – ld. még a 4. fotót/adalék.
A megoldást sajnos nehezen tudom elképzelni, szívesen megnézném a temetőbe "áthelyezett", egyben újrahasznosított emlékművet.
Források:
[1] https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1969_09/?query=SZO%3D(%22szovjet%20h%C5%91si%20eml%C3%A9km%C5%B1%22)%20AND%20SZO%3D(Tam%C3%A1si)&pg=110&layout=s
[2] https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1970_05/?query=SZO%3D(%22szovjet%20h%C5%91si%20eml%C3%A9km%C5%B1%22)%20AND%20SZO%3D(Tam%C3%A1si)&pg=111&layout=s
[3] https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1984_12/?query=SZO%3D(%22szovjet%20h%C5%91si%20eml%C3%A9km%C5%B1%22)%20AND%20SZO%3D(Tam%C3%A1si)&pg=2&layout=s
[4] https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1991_09/?query=%22kegyeleti%20szab%C3%A1lyok%22&pg=75&layout=s
[5] https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1992_01/?query=SZO%3D(eml%C3%A9km%C5%B1)%20AND%20SZO%3D(Tam%C3%A1si)%20AND%20SZO%3D(%22Kossuth%20t%C3%A9r%22)&pg=50&layout=s



Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

A fotó az 1970-es, 80-as években készült.
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
385227
Forrás
Tamási Városi Könyvtár archívuma
Feltöltve
2019.11.26. 13:59
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
DIGITAL CAMERA / Film Scanner
ƒ60/10 • 1/15 • 6.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.26. 13:59
Archív felvétel
A fotó az 1970-es, 80-as években készült.

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

A fotó az 1970-es, 80-as években készült.
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
385226
Forrás
Tamási Városi Könyvtár archívuma
Feltöltve
2019.11.26. 13:59
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
DIGITAL CAMERA / Film Scanner
ƒ60/10 • 1/15 • 6.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.26. 13:59
Archív felvétel
A fotó az 1970-es, 80-as években készült.

Adalék vagy máshol

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Makett képe.
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
385244
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1969_09/?query=SZO%3D(%22szovjet%20h%C5%91si%20eml%C3%A9km%C5%B1%22)%20AND%20SZO%3D(Tam%C3%A1si)&pg=110&layout=s
Évszám
1969
Feltöltve
2019.11.26. 15:48
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.26. 15:48
1969, Archív felvétel
Makett képe.

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű bontása.
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
385243
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1992_01/?query=SZO%3D(eml%C3%A9km%C5%B1)%20AND%20SZO%3D(Tam%C3%A1si)%20AND%20SZO%3D(%22Kossuth%20t%C3%A9r%22)&pg=50&layout=s
Évszám
1992
Feltöltve
2019.11.26. 15:36
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
DIGITAL CAMERA / Film Scanner
ƒ60/10 • 1/15 • 6.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.26. 15:36
1992, Archív felvétel
Az emlékmű bontása.
Összesen 4 fotó

Műlap története

20.11.24. 16:04
A "Felszabadulási emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.11.26. 18:44
Göröntsér Vera publikálta "Felszabadulási emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.