Kiterjesztett karú Krisztus

Komárom, Bajcsy-Zsilinszky utca 25.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Dombormű Krisztusról

Komárom
Bajcsy-Zsilinszky utca 25.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?


Göröntsér Vera
2019.11.25. 19:18
Egyik keresgélésem során érdekes leírásra bukkantam, ami végigvezet Komárom történelmén és utcáin. Közbevetőleg meg-megemlít néhány képzőművészeti alkotást, amit persze többnyire ismerünk. A Bajcsy-Zsilinszky utca közepéhez érve, a Szent István-templommal ismertet meg, majd a vele szemközt épült "római katolikus elemi leányiskola és apácazárdát" említi, ami (így írja) a "mai "Klapka György Általános Iskola épülete. Homlokzatán, a timpanonban Vilt Tibor alkotása, a Kiterjesztett karú Krisztus alakja látható.
Nagy meglepetés volt nekem ez az alkotás! Részint, mert jelek szerint a környéket már bejárták elődök, de legfőképp azért, mert az alkotó ilyen irányú tevékenysége előttem kevésbé ismert.
Az iskolával kapcsolatban elég nagy zavarban vagyok, mert a mainak mondott neve szerint a névadó Klapka György (lenne), míg az egyik bejárat felett a "gróf Klebelsber Kuno Római Katholikus elemi iskola" szerepel. A kiindulást adó cikk keletkezésének időpontját nem sikerült kinyomozni,. Nem a legrövidebb úton jutottam a valós névhez, ebben szerepelt a Római Katolikus Plébánia honlapja és az Új ember 2013-as cikke [2] (és a Google). Tehát, ma az iskola a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda nevet viseli. Ezen a néven honlapját is megtaláltam http://iskola.szirka.hu/bemutatkozas/
Adatot nem találtam, így nem tudom a homlokzaton látható alkotást elhelyezni az időben. Vilt Tibor munkásságát a KMML [3] bejegyzése alapján tanulmányozva csakis a világháborút megelőző időben készülhetett, de jó lenne mégis valamilyen írásos támpont.
Krisztus alakja felhők között tárja szét karjait, körülötte csillagok fénylenek. Feje felett nagyjából háromszöget formáló dicsfény látható, ami a lehet, a sugárzó napot jeleníti meg, másrészt a Szentlélek jelenlétére is utalhat.
Ez a Krisztus-ábrázolás Vilt egy korai munkája lehet. Úgy érzem, távol áll érettebb korszakától, azoktól a kifejező eszközöktől, amik későbbi munkásságát jellemzik. Mégis, vagy éppen ezért, örülök, hogy megtaláltam.
Források:
[1] http://www.komarom.hu/kor.php
[2] https://ujember.hu/hidepito-iskola-komaromban/
[3] https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/5142



Cím alapján hasonló

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383548
Feltöltve
2019.11.13. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/400 • 7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:56

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383538
Feltöltve
2019.11.13. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1000 • 48.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:55

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383539
Feltöltve
2019.11.13. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/640 • 144mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:55

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383540
Feltöltve
2019.11.13. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/800 • 68.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:55

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383541
Feltöltve
2019.11.13. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1600 • 68.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:55

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383542
Feltöltve
2019.11.13. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/1000 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:55

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383543
Feltöltve
2019.11.13. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/1250 • 15.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:55

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383544
Feltöltve
2019.11.13. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/1600 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:55

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383545
Feltöltve
2019.11.13. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/640 • 79.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:56

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383546
Feltöltve
2019.11.13. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/2000 • 144mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:56

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383547
Feltöltve
2019.11.13. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1250 • 99.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:56

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383552
Feltöltve
2019.11.13. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1000 • 99.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:56

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
385128
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2019.11.25. 20:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/480 • 38.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.11.25. 20:52
2013. április

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383537
Feltöltve
2019.11.13. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/320 • 12.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:55

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383549
Feltöltve
2019.11.13. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/400 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:56

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383550
Feltöltve
2019.11.13. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/400 • 6.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:56

"Kiterjesztett karú Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
383551
Feltöltve
2019.11.13. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/320 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.13. 20:56
Összesen 17 fotó

Műlap története

1 órája
Megérintettem a "Kiterjesztett karú Krisztus" alkotást
19.11.25. 20:52
1 új fotót töltöttem a "Kiterjesztett karú Krisztus" műlaphoz
19.11.25. 19:18
Göröntsér Vera publikálta "Kiterjesztett karú Krisztus" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.