Kelénpatak (Klingenbach), Kirchenplatz 3.

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Pestsäule, Mariensäule
Angol cím:Plague Column

A templom-téren

Felállítás1681

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2019.11.25. 17:44
Kelénpatak (1899-ig Klimpa, németül Klingenbach, horvátul Klimpuh) község Ausztriában, Burgenland tartományban, a Kismartoni járásban.
1910-ben 1258, túlnyomórészt horvát lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Sopron vármegye Soproni járásához tartozott. 1921-ben Ausztria része lett.
Ez a falu még a Burgenland útikönyvből is kimaradt.

Szakrális emlékeit nem találtam a műemlékvédelem honlapján, pedig a szomszédos Cinfalváról részletesen beszámol.
A Szent Jakab apostol tiszteletére szentelt római katolikus templom közelében látható a falu Pestisoszlopa, amelyet 1681-ben állítottak.
Indás díszítésű köralapú oszlopon áll a koronás Istenanya, aranyozott jogarral, kezében a kisded Jézussal, mellette két „pestisszent”: Szent Rókus és Szent Sebestyén szobra.
„Pestisszentnek” nevezik mindazokat a szenteket, akik közbenjárásáért imádkoztak a XIV-XVII. században, az Európát sújtó járványok idején.
-Hite miatt mártírhalált halt Szent Sebestyén nyilakkal ábrázolva, utalva kivégzésének módjára.
-A másik segítő szentet, Szent Rókust zarándokruhában, rövid köpenyben, szűk nadrágban, vándorbottal ábrázolta a készítője, amint általában. Itt is felfedi, ujjával mutat a pestis okozta sebeire. Attribútumai közül a kenyeret vivő kutyát itt nem találni.
-Lábuk alatt a harmadik, a Várvidéken, és itt a Rozália-hegység közelében különösen kedvelt harmadik pestisszent [1], Szent Rozália barlangban fekvő alakja a kereszttel. Önmegtagadásban és szüntelen imával szentelte meg életét. A hagyomány szerint halála is imádkozás közben érte, ezért ábrázolják kereszttel.

A négy égtáj felé mutatva angyalfejek díszítik az oszlopfőt.
A talapzaton sajnos már semmilyen felirat nem olvasható.
Állításának évszámát a település honlapján találtam. [2]
Források:
[1] http://lexikon.katolikus.hu/P/pestisszentek.html
[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/Kel%C3%A9npatak

Bertha János műlapja


Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Kelénpatak (Klingenbach)
Feltöltő
Azonosító
383000
Feltöltve
2019.11.09. 15:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.09. 15:39

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Kelénpatak (Klingenbach)
Feltöltő
Azonosító
382998
Feltöltve
2019.11.09. 15:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.09. 15:38

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Kelénpatak (Klingenbach)
Feltöltő
Azonosító
382999
Feltöltve
2019.11.09. 15:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/320 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.09. 15:39

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Kelénpatak (Klingenbach)
Feltöltő
Azonosító
383005
Feltöltve
2019.11.09. 15:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/320 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.09. 15:43

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Kelénpatak (Klingenbach)
Feltöltő
Azonosító
383003
Feltöltve
2019.11.09. 15:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/160 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.09. 15:42

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Kelénpatak (Klingenbach)
Feltöltő
Azonosító
383007
Feltöltve
2019.11.09. 15:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.09. 15:49

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Kelénpatak (Klingenbach)
Feltöltő
Azonosító
466800
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2021.11.07. 12:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.07. 12:36
2019. október

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Kelénpatak (Klingenbach)
Feltöltő
Azonosító
383002
Feltöltve
2019.11.09. 15:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/320 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.09. 15:41

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Kelénpatak (Klingenbach)
Feltöltő
Azonosító
383004
Feltöltve
2019.11.09. 15:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.09. 15:43

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Kelénpatak (Klingenbach)
Feltöltő
Azonosító
383001
Feltöltve
2019.11.09. 15:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.09. 15:40

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Kelénpatak (Klingenbach)
Feltöltő
Azonosító
466798
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2021.11.07. 12:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/320 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.07. 12:36
2019. október

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Kelénpatak (Klingenbach)
Feltöltő
Azonosító
383006
Feltöltve
2019.11.09. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.09. 15:44

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Kelénpatak (Klingenbach)
Feltöltő
Azonosító
466799
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2021.11.07. 12:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/250 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.07. 12:36
2019. október

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Kelénpatak (Klingenbach)
Feltöltő
Azonosító
382997
Feltöltve
2019.11.09. 15:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.09. 15:37
Összesen 14 fotó

Műlap története

21.11.07. 12:36
3 új fotót töltöttem a "Pestisoszlop" műlaphoz
19.11.25. 17:44
A közösség publikálta Bertha János "Pestisoszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.